A magyar könyvkereskedelem 1712-től 1867-ig.

A magyar könyvkereskedelem e harmadik korszaka, épúgy mint a magyar könyvnyomtatásé, 1848-ig a privilegiumok korszakának nevezhető. E korszak elejétől egészen 1770-ig minden téren csend uralkodott. S ezen ne is csodálkozunk, hiszen az előző korszak folytonos harcok és torzsalkodások között telt el, tehát a nemzet pihenni vágyott. Pihent, hogy azután új erővel lásson korszakalkotó munkájához. De a pihenés ideje nagy kárára volt. Azalatt, míg tétlen volt, csaknem egészen elvesztette külső életének és nyelvének jellegét. A magyar nyelv minden térről kiszorult: a társadalmi érintkezésből, a hivatalból és az irodalomból. Helyét a latin nyelv foglalta el. És azt az idegen szellemi életet is, mely a latin irodalomban majdnem a túltermelésig fokozódott, a cenzura tartotta lenyügözve. Igen helyesen írja Grünwald Béla «A régi Magyarország» -73- című művében: «A XVIII. század Magyarországra nem örökölt egy kifejlett nemzeti irodalmat az elmult századok nemzedékeitől. A nemzet géniusza még nem jelent meg az irodalomban és művészetben. De a nyelv, melyen Zrinyi, Balassa, Pázmány Péter és később Mikes Kelemen írt, bízonyítja, hogy van benne erő és báj, hajlékonyság és képesség kifejezni a kor gondolatait és érzelmeit s nem áll hátrább az egykorú németnél s csak a nemzeti élet rendes kifejlődése kellett hozzá, hogy erre a következő korszakban is képes legyen.» És így is lett. 1772-ben bekövetkezett a szellemi ébredés és utána 1790-ben a politikai újjászületés. Az ezzel felszínre került új élet azután útját egyengette a magyar könyvkereskedelemnek is, mint azt alább látni fogjuk.

A XVIII. század folyamán még mindig a könyvnyomtatók és könyvkötők voltak túlnyomó részben a könyvkereskedők.

Az ismert könyvnyomtatók, kikről tudjuk, hogy e században könyvkereskedelemmel is foglalkoztak, ezek voltak: Budán Nottenstein György, Győrött Streibig Gergely, Kalocsán és Érsekujvárott Wagner János József, Kassán Werfer Károly, Kolozsvárott Kollmann Ferenc József, Komáromban Töltési István és Weinmüller Bálint, Lőcsén Brewer Lőrinc özvegye és örökösei, Nagyszebenben Sárdi Sámuel és Barth János, Nagyszombatban a jezsuita nyomda és Jelinek Vendel, Pozsonyban Royer János Pál, Patzkó Ferenc és Weber Simon Péter, Sopronban és Szombathelyen a Sziesz könyvnyomtató család, Váczott Ambró Ferenc Ignác és Gottlieb Antal és Veszprémben Számmer Mihály.

Az itt felsorolt kiadó-könyvnyomtatók saját költségükön nyomtatott kiadványai azonban leginkább ima- és ájtatoskönyvekből, szent és világi énekekből, históriákból, csiziókból és kalendáriumokból állottak, melyeket – bár maguk sem röstelték vásárról-vásárra vinni – többnyire a könyvkötőknek adták el, kik azok terjesztése körül – már a saját érdekükben is – hathatós tevékenységet fejtettek ki. Ők bonyolították le vásárok alkalmával a folyóiratokra és egyéb irodalmi termékekre történt előfizetéseket is. Igy egy 1797-ben Váczott megjelent predikációs könyvben a következő figyelmeztetést olvassuk: «Tudósitás. Akik ezen Prédikátzióknak 2-ik Darabjára előfizetni kivánnak, a jövő József-Napi Pesti vásáron előfizetéseket az az: 25 garasokat vagy hozzám elküldeni, vagy -74- a tudósitásban említett előfizetéseket bé-szedő Uraknál béfizetni méltóztassanak.»

A könyvkötők közül, kik a XVIII. században közreműködtek a hazai irodalom terjesztésénél, a következőkről van tudomásunk: Beszterczén Eckart Péter, Beszterczebányán Grimm Keresztély és Gündl Sámuel, Brassóban Madátsch Mihály, Budán Nudow J. F., Eperjesen Kollár Godofréd, Eszéken Klinger Kristóf, Győrött Müller Ferenc, Ludwig János Mihály, Holtzer Simon «compactor Jauriensis» és Bischell János Frigyes, ki 1736-ban kiadta Rheniusz latin grammatikáját; Hőgészen Neumann Jakab, Kassán Kecskeméthy József és Viszth János. Kassán különben 1750-ben még több könyvkötő is működött s mint tudjuk, már a XVII. században külön céhet képeztek. Kitetszik az Molnár Gergelynek 1750-ben megjelent «Elementa grammaticae latinæ» című tankönyvéből is, melynek címlapján ez áll: «Extant apud compactores Cassoviæ 1750.» Kecskeméten Miskólczi Miklós, Késmárkon Spiner János András, Kolozsvárott Lőcsei Sámuel és Guttmann János, kiről Kazinczy Ferenc is megemlékezik, azt mondván róla, hogy magyar könyveket «a vevő a németül nem értő Guttmannál talál»; Komáromban Túróczi Mihály, ki egyebek között Gyöngyösi István «Csalárd Cupidónak kegyetlenségé»-t adta ki, továbbá Sátor Péter és Fülöp Mihály, kikről az a feljegyzés maradt reánk, hogy összes könyvkészletüket 1740-ben a nagysallói vásáron fegyveres pandurokkal foglalta le a plébános; Lőcsén Kollár János Dávid, Nagyszebenben Eiszer György, Grimm Károly, Löw János és Pos Gottlieb, ki 1776-ban saját költségén kinyomatta a «Mennyország kulcsa» című imakönyvet; Pozsonyban Frank Fridrik, Geiszler Károly, Gollner József, Finszterbach Jakab János, Kämpf Sándor, Spaiszer Ferenc Domokos és Németh Mihály, Rozsnyón Ámon András, Sopronban Fischer Mátyás, Krüg Ferdinánd és Wohlmuth János és Veszprémben Baumeiszter Ferenc.

Külön kell megemlékeznünk Voigt Kristóf tanárról, ki 1712–1713 táján Nagyszebenben alapított könyvkereskedést. Mint ő maga kijelentette, könyvkereskedése olyan, amilyen Erdélyben még nem volt. És ebben talán igaza is volt, mert amint adatainkból kitünik, meglehetős nagy készletet tartott könyvekből. Hogy csak egy példát említsünk: 80 bibliát és 200 új testamentumot tartott egyszerre raktáron. Mindazonáltal -75- a közönség még sem volt vele megelégedve. Többen panaszt is emeltek ellene a városi tanácsnál, aminek a vége az lett, hogy könyvkereskedését meg kellett szüntetnie.

Mária Terézia trónralépte után (1740) már rendszeresebb könyvkereskedők léptek fel, kik a könyvkereskedelmet a könyvnyomtatástól és könyvkötészettől elkülönítve űzték.

Ilyen volt elsősorban Mausz János Gellért, ki 1748-ban Pesten alapított könyvkereskedést. 14 évig működött mint könyvkereskedő és könyvkiadó és ezen idő alatt mindössze csak 7 kiadványt bocsátott közre s azok is a tudós körökben kedvelt latin műveknek az utánnyomatai voltak. Könyvkiadói működése a magyar irodalomra nézve tehát elveszett; azonban a külföldi kiadásoknál aránylag olcsóbb latin utánnyomataival, némi hasznos szolgálatot mégis teljesített. S ezzel ő is hozzájárult azon nagy szellemi átalakulás előkészítéséhez, mely hazánkban – Toldy Ferenc szerint – a deák irodalom művelésével «szerencsésen közvetítette s általánosította az európai tudományos műveltséget».

Pesten újabb könyvkereskedést 1768-ban Weingand János Mihály alapított, 1769-ben pedig Köpf György. E két cég a kiadványaikon használt impresszum szerint, úgy látszik, egyesült, mert azokon «Weingand és Köpf» cég szerepel. Azonban az sincs kizárva, hogy könyvkereskedése mindegyiknek külön volt s csak mint könyvkiadók állottak társas viszonyban. De a század vége felé Weingand János Mihály már csak egyedül szerepelt mint könyvkiadó. Működésükre vonatkozólag igen kevés adat áll rendelkezésünkre. Köpf Györgyről csak annyit tudunk, hogy Budán, Pesten és Kassán volt üzlete és hogy «előfizetést bé-vevő» volt több magyar író művére. 1769-ben a városi közigazgatásban mint centura viratus vett részt és 1777-ben külső tanácsosa (exterior senatus) lett Pest városának. Weingand János Mihályról meg annyit, hogy ő volt az első, ki Pesten a külföldi könyvek nagy készletével rendelkezett; továbbá hogy Kazinczy Ferenc könyvkereskedője volt és 1792-ben a cenzurával gyűlt meg a baja. Ugyanis Verseghy Ferenc magyarra fordította Millot francia apátnak «A világ közönséges története» című művét s annak I. kötetét cenzurai engedéllyel 1790-ben 500 példányban kinyomatta és azután átadta Weingand János Mihálynak bizományi kezelésbe, ki a mű II. kötetét a reá következő évben már saját költségén adta -76- ki és 1000 példányban nyomatta. Alig hogy a II. kötet megjelent, Verseghy Ferenc két rosszakarója titkos feljelentésben magas helyen bevádolta őt, mint oly veszedelmes tételeket tartalmazó könyv közrebocsájtóját, mely a keresztény vallás legszentebb dogmáiba ütközik s a legelvetemültebb francia írók libertinisztikus tanaival van tele. Ennek következménye természetesen az lett, hogy az összes raktáron levő példányok lefoglalását rendelték el, amiből Weingand János Mihálynak nagy kára volt. Nem is volt sürgősebb teendője, mint a helytartó tanácshoz folyamodni, hogy azt a kárt, mely reá a lefoglalásból háramlott, teljesen térítsék meg. Az I. kötetből 240-et, a II. kötetből pedig 800-at foglaltak le, a kár tehát elég nagy volt. Kártérítési folyamodványára azonban azt a választ kapta, hogy szabadságában áll kárát Verseghy Ferencen behajtani. Hogy azután ezt polgári per útján megpróbálta-e, nem tudjuk. Ez az eset mindenesetre eklatáns példája azoknak a durva támadásoknak, melyeket akkoriban a szellemi szabadság ellen állandóan intéztek.

A cenzuráról lévén szó, nem lesz érdektelen, ha röviden ismertetjük azokat a rendeleteket, melyek a XVIII. század második felében a könyvkereskedelem rendszabályozására adattak ki.

Két rendeletet ismerünk (az egyik 1770-ben, a másik 1771-ben kelt), melyek a zsidóknak a keresztyén könyvekkel való kereskedést – az illető könyvek elkobzásának terhe alatt – tiltották meg.

A kalendáriumokra vonatkozólag pedig négy rendeletet ismerünk. Az egyik szerint a bekebelezett könyvkereskedők és könyvnyomtatók informáltassanak, hogy minő feltételek mellett kaphatnak privilégiumot kalendáriumok nyomtatására; a másik megvédelmezte a magyar könyvkereskedőknek kalendáriumi privilégiumát s így a külföldi kalendáriumok árúsítását csak az alatt a feltétel alatt engedte meg, ha azokból a naptári részt kiszakítják. A harmadik és negyedik rendelet pedig a kalendáriumok nyomtatására és árusítására nézve általános szabályokat tartalmazott.

Azonban volt egy üdvös rendelet is, mely 1772 augusztus havában «Ordo pro bibliopolis in Hungaria stabiliter manentibus» címen latin nyelven tétetett közé. Ebben a rendeletben ugyanis a Magyarország területén tartózkodó könyvkereskedők -77- kvalifikációja és jogviszonyaik állapíttattak meg. Érdekes tartalmánál fogva Békesi Emil magyar fordításában egész terjedelmében ideiktatjuk:

1-ször. Mindenki, aki magát a könyvkereskedésre szánja, azt előbb kellőképen tanulja meg; azért köteleztetik valamely szabadalmazott könyvkereskedőnél hat évet mint tanuló tölteni.

Azon esetben pedig, ha a tanuló a járandó szabad koszt és szálláson kívül felső- és fehér ruhát is kapna, a tanulóidő hét évre terjesztetik ki.

2-szor. A tanulóidő alatt, avattassék be a tanuló a könyvkereskedés szükséges ismeretébe és a német és latin nyelven kívül még egy idegen nyelvet tanuljon meg.

3-szor. Ha valamely tanuló főnökétől megszökik, azt felfogadni és kitanítani az örökös tartományok egy másik könyvkereskedőjének nem szabad, hanem a tanuló első főnökéhez vitessék vissza; ha pedig rossz bánás következtében szöknék el a tanuló főnökétől, vagy ez őt rossz viselete miatt távolítaná el: az ügy a helyi könyvkereskedői hatóság által vizsgáltassék meg és intéztessék el, de a tanulót előbb más főnök fel ne fogadja.

4-szer. A könyvkereskedősegédek üzletbe lépésükkor rendes szerződést kössenek, melynek lejárta előtt sem a segéd főnökét el nem hagyhatja, sem a főnök segédjét el nem küldheti.

De ha akár az egyik, akár a másik résznek elegendő oka volna a szerződést megmásítani, vagy a kikötött határidőt megrövidíteni, a felmondás egy fél évvel előbb történjék. A segédeket pedig főnökeiktől elcsalni szigorúan és az esethez képest kiszabandó büntetés alatt tilos.

5-ször. Senki sem nyerhet könyvkereskedésre jogot, aki azt előbb annak rendje szerint kellőleg meg nem tanulta s legalább négy évet ily kereskedésben nem szolgált, s egyszersmind a különböző tudományszakokban a szerzők és iratok közül elegendő ismerettel nem bír. Azért, aki ilyen kereskedést akar nyitni, valamely cs. kir. egyetemen megvizsgálandó és képességéről bizonyítványt kell felmutatnia. Azonkívül ki könyvkereskedést akar kezdeni, elegendő pénzalapot mutasson ki, és pedig: Pozsony szab. kir. városában legalább 500 forintot, míg más helyeken, ahol valamely könyvkereskedő meg -78- telepedni és kereskedni akar, a legfelsőbb cs. kir. határozat kinyerése után, a helytartótanács szabja meg az alap összegét, melynek felét maga a tulajdonos, másik felét pedig elegendő jótállás kell, hogy biztosítsa.

6-szor. A könyvkereskedés sehol se szoríttassék a könyvkereskedők bizonyos számára, de szükség nélkül ne is sokasíttassék, ha azonban valaki újat akar kezdeni, arra a helytartótanács engedélye lesz kikérendő. Valamint a jogosított könyvkereskedőknek és özvegyeiknek is szabadságukban áll a már megkezdett üzletet akár személyesen folytatni, akár fiukra, – ha ez a felsorolt kellékekkel bír – vagy a felsőbbség engedélyével segédjükre átruházni, kivéve azon esetet, ha a kereskedés különös szabadalom gyanánt csak egy személy részére engedélyeztetett volna.

7-szer. A könyvkereskedőknek szabadságában áll bárminő könyvekkel (kivéve a tiltottakat) kereskedni: következőleg akár kötött, akár kötetlen, új vagy régi könyvekkel, ércbe metszett képekkel, földabroszokkal, nemkülönben nyomtathatnak és vehetnek könyveket másoktól. A közönség nagyobb kényelme végett azonban nemcsak a könyvkereskedőknek, hanem másoknak is megengedtetik némi kereskedés régi, bekötött könyvekkel, miért is ilyenek elárúsítása a nyilvános kereskedéseknek bizonyos száma határoztatik meg, nemcsak Pozsony szab. kir. városában, hanem más városokban is, azonkívül az ilyen kereskedőknek új könyveket árulni, vagy ilyeneket kiadni, elkobzás terhe alatt tiltatik.

8-szor. Hasonlóképen tiltatik az erre nem jogosítottnak a városokban, mezővárosokban és falukon könyvkereskedést űzni, a könyvnyomtatók és könyvkötők is tartózkodjanak minden ilynemű kereskedéstől, kivéve amire eddig is jogosítottak voltak, úgy mások is, és pedig annyival is inkább, miután ellenkező esetben az illetéktelen eladásra szánt készlet, ha megtaláltatik, el fog koboztatni, a jogosított könyvkereskedőknek, kérésükre, karhatalom adatni, a feladónak egyharmad kiszolgáltatni fog, az ismételten rajtakapott törvényszegők pedig ezenfelül még érzékenyen meg fognak büntettetni.

9-szer. Az idegen könyvkereskedők, miután az örökös tartományok évenként előforduló vásárait meglátogatták, annak elmultával, az elkobzás büntetése alatt többé ne áruljanak, hanem a megmaradt könyveket vagy más városokba, vagy a -79- kültartományokba szállítsák, vagy a nyilvános vásári raktárakba, akár pedig egyes boltokba is, a helybeli könyvkereskedők által lezáratva tegyék el a legközelebbi vásárig.

10-szer. Joguk van a könyvkereskedőknek a kereskedésükbe veendő könyvek részére nyomtatási engedélyt kérni, s ha az engedély megadatott, az örökös tartományok egy könyvkereskedőjének sem engedtetik meg a szabadalom tartama alatt az ilyen könyvet akár toldásokkal, akár anélkül kinyomatni, vagy annak itthon vagy kint nyomatott példányait árulni és pedig elkobzás vagy más a szabadalomban megjelölt büntetés alatt.

11-szer. A könyvkereskedők személyes és vagyoni ügyei szokott bíróságuknak, – könyvkereskedési ügyei pedig a helytartótanácsnak rendelkezése alá tartoznak.

12-szer. Az árveréseknél jogában áll az illetékes joghatóságnak esküdt becslőket választani a könyvkereskedők közül s ezek által hajtatni végre a becslést és nyilvános elárusítást, úgy azonban, hogy hivataluk elvesztése mellett tilalmas az általuk végrehajtott elárusításnál maguk vagy mások számára vásárolni.

13-szor. Szabadságában áll tehát a könyvkereskedőknek saját könyveikre árverést tartani, de ugyanazok az ily elárusításnál semmi elsőbbségi joggal sem bírnak, még akkor sem, ha az özvegy, vagy aki a kereskedést átveszi, a készletnek csak egy részét akarná ily módon eladni.

14-szer. A nagyobb helyeken, hol több könyvkereskedő van, ezek közül két, évenként változó előljáró rendeltessék ki, a kisebb helyeken pedig, ahol háromnál többen nem volnának, közülük az egyik tétessék ugyanolyan időtartamra, felváltva, előljáróvá. S ez nemcsak a kisebb bajokat és hiányokat intézze el, de ezen rendelet megtartására is ügyeljen, s bármely felmerülő áthágást azonnal jelentsen a felsőbbségnek.

Valóban nem ártana, ha ezen rendelet egyik-másik pontja még ma is érvényben volna. Mint például a kvalifikációra vonatkozó pontok. Egészen másképen festene a magyar könyvkereskedelem, ha a mai könyvkereskedők (persze tisztelet a kivételnek) az azokban körülírt képzettséggel bírnának.

Mint tudjuk, a Martinovics-féle összeesküvésnek volt egy könyvnyomtató tagja is: Landerer Mihály. Ennek következtében, az összeesküvés felfedezése után, 1795 február 25-én -80- I. Ferenc általános könyvrendeletet bocsátott ki, melynek 2-ik szakasza így szól:

Amely könyvkereskedő egy tiltott vagy «erga schedam» engedélyezett könyvet, röpiratot, vagy nyomtatványt, különösen engedély nélkül, – melyet csupán a generális direktorium s a tartományokban az illető kormányszék van jogosítva adni, – elárusít, első esetben példányonként 50 forinttal, második esetben az említett pénzbírságon kívül iparjoga elvesztésével büntettetik.

Ezen könyvrendeletből ezenkívül még a következő szakaszok érdemelnek különös figyelmet:

15. szakasz. Ha valamely könyvkereskedő nyilvános elárusításra szánt könyvek katalógusát vagy kisebb jegyzékét terjeszti be a revizori hivatalhoz s a jegyzékben tiltott könyvek találtatnak, ez utóbbiakat kötelesek a revizori hivatalnak haladéktalanul átadni s mindaddig otthagyni, míg vagy vevőre nem találnak, ki különös engedéllyel bír a tiltott mű megvételére vagy a rendes elővigyázati szabályok megtartásával az illető művet külföldre nem küldhetik. Az olyan művek azonban, melyek nagy mértékben vallás-, erkölcs- és államellenes tartalmúak, úgyszintén a becsületben gázoló, gonosz indulatú gúnyiratok, a revizori hivatal által azonnal megsemmisítendők.

16. szakasz. Ha valamely könyvkereskedő, vagy magánember, tiltott vagy «erga schedam» korlátozott nyomtatványért folyamodik s vagy álnevet használ folyamodványában vagy a kieszközölt engedély után a folyamodványban nem említett könyvet jegyez be az engedély-okmányba, 50 forinttal büntetendő. Ugyanezen büntetés éri azt a könyvkereskedőt, vagy magánembert, ki ugyanazon könyvért ugyanazon név alatt többször folyamodik, hogy ezáltal a cenzurával megbízott embereket gonoszul félrevezesse. Aki a kiszabott pénzbüntetést nem lenne képes megfizetni, minden forintért egy napi fogsággal büntetendő.

Ezekből a rendeletekből azt láthatjuk, hogy az akkori könyvkereskedők működési köre meglehetős korlátok közé volt szorítva s bizony igen kellett vigyázniok, hogy valamely rendeletbe ütköző kihágást el ne kövessenek. A mai könyvkereskedők közül – azt hisszük – vajmi kevés tudja, hogy elődeinek milyen nehéz helyzete volt!

Tovább kisérvén a magyar könyvkereskedelem kifejlődését, -81- azt látjuk, hogy a rendszeresebb könyvkereskedők különösen Pozsonyban, Temesvárott, Nagyszebenben, Kassán, Brassóban, Sopronban, Maros-Vásárhelyen, Szepesszombatban és Zágrábban tüntek fel.

Ilyenek voltak Pozsonyban, az akkori fő- és koronázó városban Kochberger János Mihály (1747–1745 táján), Löwe Antal (1775 táján), a Doll könyvkereskedőcsalád (1776–1789 között), Benedikt Mihály, majd utódai (1779–1787 között), Karabinszky János Mátyás (1793 óta), Mahler Fridrik Ulrik (1785–1806), Schauff Nepom. János (1786–1800), kinek előbb műkereskedése, későbben pedig könyvkiadó-üzlete volt és Thiel Xav. Ferenc budai könyvkiadó fiókja. Ezekről a cégekről közelebbi adataink nincsenek.

Számottevő könyvkiadó és könyvkereskedő volt azonban Pozsonyban Landerer János Mihály, ki 1750-ben megvette a Royer-féle nyomdát a kiadványokkal együtt. Igy mindjárt kezdetben igen tekintélyes kiadványokhoz jutott. Az 1750 március 2-án felvett leltár szerint a könyvkészlet ez volt: 1570 példány magyar Evangyéliom, 300 «Lenkötelecske», 900 magyar Katekizmus, 572 «Arca Domini», 1114 «cseh Evangyéliom», 1757 «Seelenwecker», 1058 «Rajska Ruze», 250 «Octava Seraphica», 458 «Morgenstern», 1150 német Katekizmus, 194 «Quotidiana pietatis exercitia», 184 «Ethica Symbolica», 550 «Perlitska», 735 «Cathechesis minor», 1176 «Rhenii Donatus», 620 német principia, 500 szláv principia, 202 «Grammatica slavonica». Ilyen arányban fejlesztette a könyvkiadó-üzletet tovább. Számos kiadványai közül megemlítendő a «Pressburger Zeitung», melyet 1754-ben alapított és a híres Windisch szerkesztésében jelent meg. E lapot utódai is folytatták egészen 1812-ig, midőn I. Ferenc, hogy a francia háború által szánandó állapotba jutott városi pénztárt némileg felsegítse, a lap kiadási jogát Pozsony város hatóságára ruházta. Későbben Landerer János Mihály birtokába jutott a pesti Landerer-féle nyomdának is, 1773-ban pedig megvette a kassai jezsuita-nyomdát, hol kiadványainak terjesztése végett könyvkereskedést is alapított s ezzel Kassán megvetette a rendszeresebb könyvkereskedelem alapját.

Landerer János Mihály 1795-ben bekövetkezett halálával a kassai üzletet a család egyik tagja, Landerer Ferenc vette át és vezette 1822-ig. Mint könyvkiadó is fejtett ki némi tevékenységet. -82- Kiadványainak legnagyobb része azonban a népies, jórészt a ponyvairodalom irányát követte s ezekkel látta el a felvidék könyvkötőit. 1813-ban kölcsönkönyvtárt is rendezett be.

Temesvárott 1771-ben Heimerl Mátyás könyvnyomtató alapított könyvkereskedést. Még ez évben indított «Intelligenz-Blatt» címen egy hetilapot, évenként pedig kalendáriumot adott ki. Üzletét halála után, 1784-ben, veje Slovatzeck József Antal temesvári vegyeskereskedő örökölte, ki az üzlet átvételekor a városi hatóságtól a könyvkötői iparjogot is megszerezte. Azonkívül bizományosa volt Trattner János Tamásnak, a híres bécsi könyvnyomtatónak és könyvkereskedőnek. Üzletét 1790 táján eladta Jónás Jakab József temesvári könyvnyomtatónak.

Mint igaz magyar könyvkereskedőről és könyvkiadóról kell megemlékeznünk id. Hochmeiszter Márton nagyszebeni könyvnyomtatóról, kinek Mária Terézia – 1777 október 15-ről kelt legkegyelmesebben adományozott szabadalma szerint – megengedte, hogy Nagyszeben városában nyilvános könyvkereskedést nyithasson s abban mindennemű közhasznú könyveket szabadon és háborítlanul árulhasson. 1780-ban pedig legmagasabb helyről «privilegium privatum»-ot nyert egy nagyszabású mű érdekében. E szabadalmával azután 10 évre kiváltságos kiadója lett Bethlen Farkas «Erdélyország története» című latin nyelvű művének. A szabadalom-levél egyszersmind elrendelte, hogy e mű minden újabb kiadása előbb a könyvvizsgáló hatóságnak terjesztendő be és egy-egy példány a kolozsvári egyetemi könyvtárnak küldendő; esetleges utánnyomatók pedig 5 márka nehéz súlyú arany pénzbírsággal büntettessenek. A műből azonban újabb kiadás megjelenése sohasem vált szükségessé, annál kevésbé kellett a kiadónak utánnyomástól tartani. E becses hazafias vállalatot id. Hochmeiszter Márton még 1772-ben kezdte meg és fia tetemes anyagi áldozatokkal 1792-ben végezte be.

Hazafias és közhasznú működésének id. Hochmeiszter Márton még nagyobb mértékben adta jelét, mikor 1784-ben megindította az első erdélyi német ujságot, a «Siebenbürger Zeitung»-ot, mely hetenként kétszer jelent meg és előfizetési ára évi 3 tallér volt. E lap első évfolyamait Erdély legkiválóbb tudósai szerkesztették és hogy magas színvonalon állott, amellett szól az, hogy még külföldön is az olvasottabb lapok közé számíttatott. -83-

Id. Hochmeiszter Márton üzletét még II. József is kitüntette magas látogatásával. Erről naplójában ezeket olvassuk: «1786. évi július hó 16-ik napján ¾7-kor ő felsége II. József császár könyvesboltom, nyomdám, valamint egész házamat legmagasabb látogatásával szerencséltetni kegyeskedett.» Id. Hochmeiszter Márton e látogatást emléktáblával örökítette meg.

1789-ben bekövetkezett halálával, kiterjedt üzletének vezetése 22 éves fiára, ifj. Hochmeiszter Mártonra maradt. S hogy fiatalsága dacára értett az üzlet vezetéséhez, az kétséget nem szenved. Ugyanis még atyja életében II. József különös parancsára a bel- és külföldön körutat tett, hogy magát tökéletesen kiképezze minden, egy nyomda és könyvkereskedés vezetéséhez szükséges ismeretekben.

Ifj. Hochmeiszter Márton mindenben édes atyja nyomdokain haladt. Könyvkiadói tevékenységének szép jelét adta mindjárt önállósága elején, midőn kiadta Erdély első tudományos folyóiratát, a «Siebenbürger Quartalschrift»-et, melyet még édes atyja tervezett. Ezen évnegyedes szemle körül Erdély legkiválóbb írói csoportosultak. Az első füzetben a szerkesztők őszinte elismeréssel emlékeznek meg áldozatkész kiadójuk ama érdemeiről, melyeket e folyóirat kiadásával szerzett magának Erdély irodalma körül.

Még nagyobb érdeme azonban ifj. Hochmeiszter Mártonnak, hogy Erdélyben ő alapította az első magyar lapot, az «Erdélyi-Magyar Hir-Vivő»-t, melynek első száma 1790 április 1-én jelent meg. Előfizetési ára egész évre 5 forint volt. E lapot, mikor Kolozsvárott is alapított üzletet, oda vitte át s ott később «Hiradó» címen adta ki tovább. Kolozsvárott azért alapított üzletet, mivel az országos kormányzat összes hivatalait oda helyezték át. Erre vonatkozólag naplójában a következőket olvassuk: «1790-ben Kolozsvárott a dikaszteriális munkák olcsóbb szállíthatása tekintetéből nyomdát és az irodalom terjesztése céljából könyvkereskedést rendeztem be, mely utóbbit a magyar irodalom sok közhasznú eredeti és fordított műveivel gyarapítottam.»

Hazafias érzelmeit igen híven tükrözi vissza az az «Ajánlás» melyet 1790-ben kibocsátott könyvjegyzéke elé írt: «Mentől nagyobb fájdalommal kellett eddig tapasztalni, hogy annak a nemzetnek, amelynek dicsőségéről kisebb vagyok én, hogy -84- sem szólhassak, fiai közül oly kevesen találkoztak azelőtt, akik anyjokhoz tartozó tiszteletekről megemlékeztek volna, hogy annak nyelvét gyarapítani és az erre szolgáló könyveket szaporítani kivánták volna: annál nagyobb örömére és vigasztalására szolgálhat kinek-kinek valaki csak a nemes magyar nemzethez érdeme szerint való tisztelettel viseltetik, hogy már ma ezen nemzetnek fiai is felébredvén ebbeli kötelességeket bővebben teszik és ebbeni szorgalmatosságokat már is annyira léptették, hogy kevés neme légyen a tudománynak, amelyről könyvek ezen nyelven is ne találtassanak. – Én is azért ezen nemes hazának fia lévén, vétkezném, ha ezen örömben részt nem vennék és kötelességemet tehetségemhez képest nem tenném. Több pedig tőlem ki nem telhetvén, udvarlok nemes magyar hazámfiainak következendő könyvek lajstromával, ki kérvén egyszersmind méltóztassanak velem más könyvek iránt is, amelyek eddig könyvtáramban nem találtatnának parancsolni. Akármely alkalmatosságon is örömmel fogok kapni, amelyben csak megbizonyíthatom, mely nagy tisztelettel és készséggel legyek Kedves Magyar Hazámnak. Szebenben Boldogasszony havának 21-ik napján 1790 alázatos szolgája Hochmeiszter Márton különös királyi szabadsággal való könyvárus.» A jegyzék címe és ajánlása 4 lapra terjed. Ezután következik 9 számozatlan lapon 239 magyar könyv címe betürendben.

De lássuk már most ifj. Hochmeiszter Márton magyar nyelvű kiadványait, működésének első idejéből. 1793-ban megjelent: Benkő F. «Parnasszusi időtöltés» és Szeelmann K. «Gyermekek barátja» című műve. 1794 és 1795-ben: «Erdélyi játékós gyüjtemény» és Gyarmathy «Magyar nyelvtana». 1796-ban: Eder J. «Erdélyország esmertetésének zsengéje» és «A magyar nyelv-mivelő társaság munkáinak első darabja». 1797-ben: «Az egészség katekizmusa» Fauszt német munkájából fordítva. Ezek a magyar művek különösen gróf Bánffy György, Erdély kormányzójának buzdítására jöttek létre, ki 1793-ban a magyar nyelvművelő társaságot is létrehozta.

Ime, így kezdte meg ifj. Hochmeiszter Márton könyvkiadói működését a magyar irodalom javára és igy folytatta továbbra is. Szűk terünkre való tekintettel azonban sajnálattal le kell mondanunk arról, hogy összes kiadványait részletesebben ismertessük. De már az elmondottakból is meggyőződhettünk, hogy mint született szász, mégis magyar volt. -85-

Örökre emlékezetessé tette azonban nevét azzal a nemes cselekedettel, mely minden akkori alapítványt felülmúl. Ugyanis naplója szerint, 1809 február 15-én Kolozsvárott fennállott egész, 26,000 forintra becsült üzletét a kir. liceumnak ajándékozta, kárpótlásul a váczi nemes Thereziánumban való neveltetéseért. Azonkívül Nagyszebenben tett kisebb-nagyobb alapítványokat. Nagyszebenben különben nagymérvű üzleti elfoglaltsága mellett még a közügyekkel is foglalkozott.

Ifj. Hochmeiszter Márton 1837-ben, 60 éves korában halt meg s bátran mondhatjuk, hogy vele e kor legnagyobb és legtevékenyebb magyar könyvkiadója szállott sírba.

Nagyszebenben ifj. Hochmeiszter Márton idejében még egy könyvkereskedés állott fenn: Barth, Gromen és Gänszelmaier társas cége (1790–1792).

Az ezen korbeli könyvkereskedők között kétségkívül legkedvezőbb helyzete Ellinger János Józsefnek volt, ki 1787-ben Kassán alapított könyvkereskedést és nyomdát. Épen akkor indult ki Kassáról amaz örökké emlékezetes, felfrissült szellemi mozgalom, mely majdnem 80 éves tespedés után a magyar nyelvet és irodalmat felébresztette tetszhalottaiból s azt egyszerre új életre, mondhatni virágzásra emelte. Három fenkölt lelkű magyar ember megteremtette irodalmunk új irányát és ez az új irány volt egyszersmind alapja későbbi szellemi életünk egész jövőjének. Baróti Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc és Bacsányi János volt az a három dicső férfiú, kiknek áldott nevét a hazai szellemi élet története aranybetűkkel írt lapjaira.

Ők ugyanis tapasztalták a sok évek folytán beállott hanyatlást s a magyar nyelvnek a latin elemmel való egybeforradását, valamint ezen ósdi klasszikus nyelv minden téren lábra kapott kultiválását, tehát hazafiúi kötelességüknek ismerték, hogy fejlődő magyar nyelvünket ismét jogába helyezzék vissza. E célból megalakították az úgynevezett «Kassai Magyar Társaság»-ot, az elsőt hazánkban s annak közlönyéül «Magyar Múzeum» címen évnegyedes folyóiratot indítottak meg. Az I. évfolyam 1788-ban ugyan Pesten jelent meg, de a II. évfolyamot 1792-ben már Kassán Ellinger János Józsefnél nyomatták. Időközben Bacsányi János és Kazinczy Ferenc között némi személyes, de inkább irodalmi nézeteltérések támadtak s így utóbbi az I. évfolyam befejeztével kilépett a társaságból, -86- mire a II. évfolyam az előbbi egyedüli szerkesztésében és kiadásában jelent meg. A III. évfolyamra is hirdetett Bacsányi János előfizetést, de közben a vállalat hirtelen elakadt, mert egy forradalmi költeménye miatt bevádoltatván, Kassáról távozni kényszerült.

Az irodalmi «triász» elejétől fogva kijelentette, hogy vállalatát csak hazafiságból és semmiképen sem anyagi haszon kedvéért indította meg. A «Magyar Múzeum» tehát előrelátásuk szerint nem is kecsegtetett anyagi haszonnal, mert előfizetőinek száma egész létezése alatt a 327-nél magasabbra nem emelkedett, mi az ilyen vállalatoknál még az akkori mostoha viszonyok között sem ütötte meg az alapúl szolgáló üzleti kalkulus mértékét. S így igazán különös, sőt nagyon sajnálatos, hogy épen Kassa városa, melynek nevéhez örökké hozzáfűződik az új magyar nyelv és irodalom születésének emléke, s mely emiatt húzamosabb időre szinte központjává lett az egész két magyar haza szellemi életének, mégis a legkevésbé támogatta ezen irodalmi vállalatot.

A «Magyar Múzeum» megszüntével Kazinczy Ferenc állott élére a magyar nyelv és irodalom további fejlesztésének. Már közben megindított egy új folyóiratot «Orfeusz» címen, mely ugyancsak Kassán jelent meg 1790-ben s 2 évfolyamot élt. Úgy a «Magyar Múzeum», mint az «Orfeusz» egy és ugyanazon irányban kivántak segíteni a magyar irodalom elhanyagoltságán, mely nemes célt a külföldiével egy színvonalon álló magyar időszaki sajtónak megteremtésével igyekeztek elérni.

Jóllehet az «Orfeusz» is csak a «Magyar Múzeum» sajnos sorsára jutott; de a magyar nyelv és irodalom iránti közöny csakhamar megszünt és a közönség át-átérezni kezdte legszentebb javainak melegítő tüzét. Az sem volt hasznára a «Kassai Magyar Társaság»-nak, hogy idővel végképen feloszlott. Tagjait a sors ide-oda széthányta, csak egyedül Kazinczy Ferencnek volt fenntartva a Kassán való továbbmaradás, hivatalos állásánál fogva.

Kissé hosszasan foglalkoztunk a «Kassai Magyar Társaság» ügyével, de ez szükséges volt, mert a nyelvújítás eme első mozgalma fontos momentum a magyar könyvkereskedelem történetében.

Visszatérve Ellinger János Józsefhez, róla főleg mint -87- könyvkiadóról emlékezhetünk meg. Kiadványai mennyiségileg így állottak: 98 magyar, 18 német és 51 latin nyelvű. Ezek közül megemlítendő: Milton «Elveszett paradicsom»-a Bessenyei Sándor fordításában (1796), Baróti Szabó Dávid «Kisded szótár, mely a ritkább magyar szókat tartalmazza» (2. bővített kiadás 1792) és «Költeményes munkáji» (3. kiadás három kötetben 1789) című művei és Kazinczy Ferenc «Bács megyeije» (1790) és egy német alkalmi beszéde, melyet tanfelügyelői hivatalába iktatása alkalmával tartott.

Ellinger János József azon könyvkiadókhoz tartozott, kik a haladó kor igényeihez alkalmazkodni tudtak. Kiadványai – bár nem számosak – de mégis elegendők voltak arra, hogy azokkal az akkori időben élénk kereskedelmet űzzön. Könyvkereskedésében különben más könyvkiadók különféle kiadványait is árusította. 1820 táján üzleteit fia, Ellinger István vette át.

A XVIII. század végén Maros-Vásárhelyen is volt már könyvkereskedő, amint azt a következő fennmaradt körlevél mutatja: «M.-Vásárhelyen a méltóságos született gróf nagyercsei Toldalagi László úr ő nagysága házainál levő tipográfiában találtatnak ezek az eladó könyvek feles exemplárokban, melyet a könyvszeretőknek kiszabott árával együtt, kiván tudtukra adni nagyajtai Huszár Antal 1793-ban. Az eladandó könyvek ezek: A magyar játékszin, első esztendő, első kötet, ára 51 kr., a 2., 3., 4. kötetnek ára is 51–51 kr. – A Szinopéi Diogénes dialogusai Vieland irásaiból, réztáblájával együtt ára 1 rf. – Herdernek és Leszingnek mesélései, ára 1 rf. – Budai Basa, ára 15 kr. – Ujmodi gonosztevő, ára 20 kr. – Az igazgatások formáiról Fridrik munkáiból fordítás, ára 5 kr. – A lebilincsezett Prometheusz Eschiluszból, ára 15 kr. – Kazinczi Ferenc külföldi jádzó szinye. Első kötet Hamlet, Misz Sara Samson, ára 1 rf. – Keresztyén érzékenységei. Vielandból fordította Váli András, ára 31 kr. – A szerelem gyermeke, ára 24 kr. – Társalkodás regulái, öszve szedte Szroy Sámuel, ára 3 kr. – Julia levelei Ovidiuszhoz ára 1 rf. – Magyar Penelope, ára 12 kr. – Arany perecek, ára 20 kr.»

Ezek a könyvek képezték tehát Huszár Antal könyvkészletét s ezekkel látta el a marosvásárhelyi közönséget, melyben nagy segítségére volt Aranka György, az erdélyi irodalmi mozgalmak vezetője. -88-

Rendszeresebb könyvkereskedők voltak még a XVIII. század végén: Brassóban Reich testvérek (János és András) 1789-ben, kiknek kölcsönkönyvtáruk is volt. 1793-ban Reich János kilépett a cégből és az üzlet Reich András cégen folytattatott; ugyanott Wagner János András, ki mesterségére nézve ugyan «Tuchmacher» volt, de azért könyveket is kiadott és eladott. Sopronban 1794 táján Pfuntner Mátyásnak volt könyvkereskedése és kölcsönkönyvtára. Szepesszombatban Liedemann Jánosnak (1795–1800 között) vegyeskereskedése mellett jól berendezett könyvkereskedése és 2–3 jelentékenyebb kiadványa is volt. Zágrábban 1795 táján két könyvkereskedés létezett: a Mühler örököseié, melyet későbben Szuppán Ferenc vett át és a «Püspöki könyvkereskedés».

Most azonban térjünk át Buda és Pest, e két testvérváros könyvkereskedelmére.

A kronológikus sorrendet követve, Kiss Istvánnal kell kezdenünk, ki pályáját 1785-ben mint könyvkötő kezdte meg Óbudán. A bécsi «Magyar Músa» 1789. évi 7. számában azonban már mint olyanról emlékszik meg róla, ki nagyobb könyvraktárt tartott. Ugyancsak akkor már Kazinczy Ferenc is érintkezett Kiss Istvánnal, mint ezt Horváth Ádámnak egyik leveléből tudjuk, melyet 1789 május 13-án Szántódról intézett Kazinczy Ferenchez. Többek között ezeket írja: «…Bárcsak mikor Kiss István budai kompaktorral beszéltél, biztad volna rá, hogy küldjön egy néhány «Hunniást és Holmit» azon helyekre, ahová minapi leveledre küldetni kivántál…»

Kiss István szorgalmas és értelmes ember volt, miért is kartársai és üzletfelei illő elismerésben részesítették. Üzletének híre mindinkább növekedett, összeköttetései egyre jobban kiterjedtek, úgy hogy 1799-ben már Pesten alapított rendes könyvkereskedést. Ez időtől fogva azután kiadványaira e sorokat írta: «Pesthenn, találtatik Kiss István úr Nemzeti Könyváros Boltjában». Kiss István méltán vallhatta magát «nemzeti könyvárus»-nak, mert a külfölddel nem kereste az összeköttetéseket, német könyvet alig tartott és 21 oly kizárólagos magyar kiadvánnyal gazdagította a magyar irodalmat, melyek között nem egy jeles mű dicsérőleg hirdeti kiadója nevét.

Kiss János 1827-ben bekövetkezett halálával a cég «N. Kiss István özvegye és József fiá»-ra változott, mely így 1820-ig állott fenn s a boldogult nemzeties szellemében folytattatott. -89- 1821-től azonban már Kiss József egyedül volt a tulajdonos.

Benedikt Mihály és társainak is volt Budán 1782-től kezdve könyvkereskedése. A társak egyike valószinűleg Diepold Floridusz volt, ki nemsokára reá 1783-tól 1785-ig ugyancsak Budán «Diepold Floridusz és társai» cégen működött. 1786-ban pedig Lindauer Jánossal társult és a céget «Diepold és Lindauer» név alatt folytatták. Ez a cég adta ki 1789-ben Klein János Sámuel «Nachrichten von den Lebensumständen und Schriften Evang. Prediger in Ungarn» című 2 kötetes művét. Midőn azután 1790-ben Diepold Floridusz megvált társától, az üzlet Lindauer Jánosra szállt, ki azt Pestre tette át és saját neve alatt folytatta 1793-ig. Nevét több jeles magyar kiadvány közrebocsátásával is megörökítette. Érdekes, hogy fényesen berendezett könyvkereskedésében könyveken, térképeken és színezett terveken kívül, egyúttal jó, valódi tokaji máslást is lehetett kapni nagy palackokban darabját 1 fr. 30 kr.-ért!

A legelőkelőbb könyvkereskedés e korban Strohmayer Ignác Antalé volt, kinek 1788 táján alapított pesti főüzletén kívül Budán és Kassán fióküzlete is volt. Személyéről csak annyit tudunk, hogy nemes ember volt, mert ezt kiadványain mindig feltüntette. S hogy erdélyi születésű volt, megmondja ő maga a kiadásában 1790-ben megjelent «Collectio repræsentationum» I. részének «Præmonitum»-ában: «…engem ezen kollekció kiadására nem ösztönzött sem a nyerészkedés, sem nemességem fitogtatása, hanem csupán mint jó hazafihoz – tudniillik erdélyi születésűhöz illik… stb.» Egyébként fel van róla jegyezve, hogy tekintélyes pesti polgár létére, különösen a Lipótváros telepítése körül szerzett magának érdemeket.

Előkelő összeköttetéseiről az akkori magyar írók és irodalompártolók egymással folytatott levelezései tanuskodnak; különösen Kazinczy Ferenc leveleiben találjuk sűrűn említve Strohmayer Ignác Antal nevét. Kiadványai között pedig első helyen áll: «Abbildung der edlen hungarischen Banderisten, wie sie im Jahre 1790… aufgezogen sind». E mű 4-rét alakban 4 levél szöveggel és 24 színezett egyenruha-jelmezt ábrázoló rézmetszetű táblával jelent meg és a II. Lipót koronáztatásakor kivonult sokféle magyar bandériumoknak festői s szebbnél-szebb jelmezeit ábrázolja. Ezenkívül még 16 kiadványa ismeretes. -90-

Korjellemző, de különösen az akkori alkalmazottak helyzetéről sok világosságot felderítő azon «Hir-adás», melyet Strohmayer Ignác Antal a Budán megjelent «Ungarische Staats- und Gelehrten Nachrichten» 1790. évi augusztus 11-ről kelt 64-ik darabjának mellékletében közlött magyar nyelven és mely szóról szóra így hangzik:

«Mindenek előtt tudva vagyon, hogy a köz-társaságnak elő-mozdítására, nincsen egy-egy meg-kivántatóbb szükséges eszköz; mint a kereskedés s e tekintetben minden igaz hazafinak is szoros kötelessége ezen jeles ágazatját a haza boldogságának tehetsége szerint előmozdítani. Nem lehet ebben akadály sem a nagy nemből való származás, se semmiféle rangja a köz-társaságnak egymástól különböző tagjainak. Mert a mi egy tagnak diszes és szükséges is cselekedni, nem lehet az a másiknak becstelenségére.

E részben én is csekély értékemet a haza javára tellyes szívből célozván, bátorkodom az nemes közönségnek alázatossan ajánlani; a midőn szándékozok egy nemes ifjat keresni, a ki, minekutánna oskolabéli tanulását elvégezte s a magyar, deák, tót, német nyelveken szóllani tud, azomba a frantzia nyelv megtanulására is magát ajánlja, praktikans nevezet alatt mellém jönne könyvárrosi hivatalom folytatására lévén segedelmül, igérvén, hogy nemcsak szabad asztalt, de ingyen szállást ahoz tartozó fütéssel, gyertyával fogok számára szolgáltatni, de azon felyül a többi polgári inasok minden szükséges házi szolgálatot körülte el fognak végezni, úgy hogy e szerint csak ruhájára lesz magának gondja. Két esztendők után pedig már öltözetére s egyébb szükségeire is esztendőnként 200 r. for. úgy igérek, hogy az alatt szorgalmatosságát s hűségét tapasztalván, fizetését meg-megnagyobbítani kötelességemnek fogom esmérni.

Ha el-gondolom, melly nemes kereskedésnek tartatik a könyv-árosság Francia-, Anglia s Németországba, úgy látom, hogy annak javaslására indító okokat előhozni a hazafiak előtt szükségtelen. Költ Pesten 9. Augusztus. 1790. Strohmayer Ignátz Antal, könyvárros.»

E felhívásnak azonban aligha lett foganatja. A magyar ember, kivált akinek kutyabőre is volt, húzódozott a kereskedéstől, s középkori felfogással lealázónak tartotta azt.

Pesten újabb könyvkereskedést Stahel József és Kilián -91- Ádám alapítottak 1789-ben. Az üzletalapítást a következő német szövegű körlevéllel tudatták, mely magyar fordításban így hangzik: «Pest, 1789. évi augusztus 1-én. T. c. Elegendő tőkével ellátva, az itteni piacon új könyvkereskedést rendeztem be, mely üzletkönyveit és számláit bécsi üzletemtől egészen függetlenül vezetni fogja. E vállalatomnál Kilián Ádám úrral szövetkeztem, ki nemcsak boldogult édesatyámnak, Stahel Jakab János würzburgi könyvkereskedőnek számos éven át tett legjobb szolgálatokat, de bécsi üzletemben az én oldalomon is már húzamosabb időn át sikeresen működik, amiért őt t. címednek mint jóravaló szolid férfiút ajánlhatom. Közös vállalatunkhoz ennélfogva t. címed barátságos jóindulatát kérjük. Sziveskedjék alábbi cégjegyzésünket tudomásul venni és semmi másnak hitelt nem adni. Van szerencsénk mély tisztelettel maradhatni stb., kik jegyezni fognak… Stahel József és Kilián Ádám».

E körlevél szerint Stahel Józsefnek Bécsben már volt könyvkereskedése s hogy Pesten is nyitott könyvkereskedést, az az ez időben ujjáébredt szellemi élettel hozható összefüggésbe. Egyébként az ezzel felidézett irodalmi mozgalmak több külföldi könyvkereskedőt csábítottak Magyarországba.

A Stahel és Kilián cég, mint könyvkiadócég is szerepelt. Azonban mindössze csak 2 kiadványát ismerjük. Az egyik: Horváth Ignác István «Commentatio practica in ordinem judiciarium» című művének II. kötete, megjelent 1790-ben. Az I. kötet még 1788-ban jelent meg Bécsben Stahel Józsefnél. A másik: «Szükségben segítő könyv stb. Németből fordította Kömlei János». E mű szintén 1790-ben jelent meg és ára 30 pengő krajcár volt, ami – tekintve terjedelmét (513 lap) – rendkívül olcsónak mondható. E mű megjelenéséről a «Bécsi Magyar Kurir» 1790 március 15-iki számában is szólott s ezzel kapcsolatban Stahel Józsefről a következőket említette föl: «Itt Bécsben, egy nagytudományú, s Nemzetünkhöz (mellynek nyelvét nagy előmenetellel tanulja is) különös indulattal viseltető könyv-áros Stahel úr, olly megbecsülhetetlen könyvet fordíttat maga költségén magyarra s adat ki képekkel, a mellynek hasznos voltát csak onnan is lehet sajditani, hogy német nyelven lett kibocsáttatása után, igen kevés idő alatt 80,000 nyomtatvány költ el. A könyvnek német homlok irása ez: Noth und Hülfsbuch – magyarul illy titulussal fog megjelenni: -92- Szükségben segitő könyv. Együgyü embereknek vagyon irva, és igy annál közönségesebb hasznú». Hogy Stahel József szorgalmasan tanulta a magyar nyelvet, azon nem csodálkozunk. Hiszen az új nemzeti áramlat, mely épen akkor volt a legerősebb, mindenkitől megkövetelte, hogy magyarul tudjon beszélni. Aki tehát boldogulni akart itten, annak okvetlenül meg kellett tanulnia a magyar nyelvet. Ha nem is hazafiságból, de érdekből. Stahel József is csak adta a hazafit, mikor a «Segítőkönyv» előszavában ezeket írta: «Kedves Haza!… jóllehet én, a mi az eredetemet illeti nem magyar vagyok: kérlek mindazáltal egész bizodalommal és tartozó tisztelettel, hogy engemet fogadott fiaidnak számok közzé bé venni, és anyai kebledben ápolgatni méltóztassál; úgymint aki a magas könyves boltjából kitelhető minden szolgálatommal erántad vonzó állhatatos buzgóságommal és örökös hűségemmel magamat Neked feláldozni, s életemnek minden napjaiban a Tiéd maradni kivánok. Stahel József, bécsi és pesti könyv-áros».

Stahel József, úgy látszik, hamarosan beleunt a hazafiusdiságba, mert már 1794-ben megvált a pesti üzlettől és ismét Bécsbe vonult vissza. Így azután Kilián Ádám volt a pesti üzlet egyedüli tulajdonosa, ki azonban előrehaladott korára való tekintettel maga mellé vette öccsét, Kilián Györgyöt és ennek következtében a cég a «Kilián Testvérek»-re változott. A két testvér 14 évig működött együtt. 1809-ben Kilián Ádám elhunyván, Kilián György egyedül lett a tulajdonos és saját neve alatt folytatta. Hogy Kilián Ádám derék magyar könyvkereskedő volt, azt megtudjuk Vitkovics Mihálynak 1809 junius 9-én Kazinczy Ferenchez intézett leveléből, melyben Kilián Ádámra vonatkozólag ezt írja: «…Leveledet Szögyényi úrnak átadtam… Kiliánnak is átadtam, tudniillik az ifjabbiknak (Györgynek), aki igérte, írni fog hozzád. Az öregebbiket (t. i. Ádámot) éppen azon nap, május 26-án, midőn leveledet vevém, szállásom mellett vitték el a fekete széles kocsin az örök elnyugvásra. Szivfájlalva néztem le koporsójára ezen embernek, ki hazánkban a jobb könyvek árulásával annyi jót tett vala. Ha e mennydörgős idő el nem söprőzte volna tőlem a múzsámat, végsőt zenegtem volna tiszteletére. Be sok érdemes férfi, minden végső megtiszteltetés nélkül -93- múl ki közülünk. Ellenben sokat, kik egy szives könnyet sem érdemelnek, apotheosissal szállítanak a földbe».

A «Kilián Testvérek» cég könyvkiadói tevékenységét 6 kiadvány hirdeti: 4 latin és 2 magyar. Utóbbiak Gyöngyösi Jánosnak magyar versei 2 kötetben. Nagy érdemeket szerzett azonban a «Kilián Testvérek» cég azáltal, hogy kiadta a lipcsei Messz-Katalog mintájára az «Allgemeines Verzeichniss der inländischen neuen und neu aufgelegten Bücher, für den Pester Josephi Markt 1798» című vásári könyvjegyzéket, melyet nagy szakértelemmel Schediusz Lajos, az irodalomtörténet tanára szerkesztett. E könyvjegyzéket 1799–1802. években is közrebocsátotta. Az elsőt, az 1798. évit nem épen kedvezően fogadta az egykorú kritika. Egyik birálója akként nyilatkozott, hogy ezzel csak irodalmunk szegénységét mutattuk be. Schwartner Márton pedig főleg nyomdai kiállítását vette birálat alá és azt jegyezte meg, hogy a kis 8-rétű 18 oldalra kinyujtott füzetkét valamivel nagyobb alakban és kisebb betűvel egy lapra lehetett volna kinyomtatni.

A kedvezőtlen kritika dacára a könyvjegyzék mégis nagy szolgálatot tett és szinte nélkülözhetetlen volt a vásárokat látogató könyvkereskedőknek. Különösen abban az időben, mikor a kereskedelem minden ágának, tehát a könyvkereskedelemnek is, a vásározás volt lüktető ereje. A vidéki könyvkereskedők és könyvkiadók pedig egyenesen a híres pesti vásárokra támaszkodva alapították üzletüket, mert bebizonyult, hogy ilyenkor a könyv legkelendőbb. A legkeresettebb vásári cikkek azonban a csempészett könyvek voltak. Maguk a könyvkereskedők is gyakorolták ugyan a csempészést, de csekélyebb mértékben. A cenzura által eltiltott könyvekre a legártatlanabb, többnyire vallásos címet nyomtattak s ezek mint «Krisztus követése», «Szentek legendái» és ehhez hasonló címek alatt siklottak át a határszéli vámokon felállított vizsgáló hivataloknál. De nagyobb vásárokra rendesen a legnagyobb választékban hozták a külföldi irodalom legújabb, tiltott termékeit. Sőt voltak emberek, kiknek az ezekkel való kereskedés biztosította megélhetésüket.

Mint ezidőbeli pesti könyvkereskedő megemlítendő még Pauer Mihály. Üzletéről azonban csak annyit tudunk, hogy az 1786-ban még Trattner János Tamásé volt, kinek Pesten kívül -94- az osztrák birodalom hét nagyobb városában volt még könyvkereskedése. Főüzlete Bécsben volt és e városokban leginkább azért alapított könyvkereskedést, hogy nagyszámú, de főleg utánnyomatokból álló kiadványait terjeszthesse.

Azonkívül volt Pesten, az országúton, báró Orczy házában Lövi I. M.-nek héber könyvkereskedése, mely arról érdekes, hogy ugyanazon épületben még ma is létezik, csakhogy az Orczy-féle ház király-utcai oldalán. Akkoriban is mint ma, e könyvkereskedés készlete legnagyobbrészt a Talmud könyveiből állott.

A XVIII. század magyar könyvkereskedelmét a «Magyar Minerva» könyvkiadó és könyvterjesztő vállalat működésének ismertetésével zárjuk le. Ezen vállalatot 1788-ban Takáts József, az akkori irodalmi mozgalmak egyik lelkes és kitartó vezetője alapította oly célból, hogy megkönnyítse a magyar művek kiadását és némi anyagi hasznot is nyujtson az íróknak. A vállalat tervét Takáts József 18 pontban dolgozta ki, melyet gróf Festetits Györgynek is bemutatott, ki azt jóváhagyta és egyszersmind igéretet tett, hogy évenkint 1000 forinttal hozzájárul a vállalat fenntartásához.

A vállalat tervét azután levélben a nevesebb írókkal is közölték, különösen Baróti Szabó Dávid, gróf Gvadányi József, Molnár Borbála, Kultsár István, Virág Benedek, Révai Miklós, Veszprémi István, Keszthelyi László, Dugonics András és Szatmári Pap Mihállyal, kiket arra is felkértek, «hogyha vagy maguknak kiadandó kész munkáik volnának, vagy másoknál nyomtatást érdemlő kéziratokat tudnának heverni, adják Takáts Józsefnek értésére, aki mind a reviziónak, mind a közrebocsátásnak előmozdításában egész készséggel el fog járni és bizonyossá teszi őket a 9. pont alatt megigért jutalomnak megnyeréséről.» A terv említett 9. pontja ugyanis így szólott: «A helybenhagyott munkáért az író jutalom nélkül nem fog maradni. A legnagyobb jutalom 500 exemplárban, a legkisebb 150-ben állhat. Ha pedig talán inkább készpénzt kivánna a szerző, jókor jelentse meg szándékát, és úgy fog azután közmegegyezéssel a jutalom meghatároztatni. Tudni való, hogy az eredeti munkák mindig nagyobb becsben tartatnak, mint a fordítások; mindazonáltal a jelesebb könyvek fordítóira is illendő tekintet fog lenni.»

Takáts József a felhívásra több mint száz levelet kapott -95- a magyar íróktól, kik siettek neki bejelenteni kész vagy készülő műveiket. Válasz nélkül egyiket sem hagyta s így rövid két év alatt nagy számmal írta a legkülönfélébb leveleket, melyek irodalomtörténeti szempontból is fontosak, mert számos oly magyar műről adnak felvilágosítást, melyek napvilágot sohasem láttak.

A beérkezett műveket Takáts József bemutatta gróf Festetits Györgynek, ki egyelőre – tekintve, hogy kevés pénz állott rendelkezésükre, – a következő műveket jelölte kiadásra: Ányos Pál verseit, gróf Teleki Domokos «De administratione legati Comitatum etc.» című latin művét és Molnár Borbála «Szerencsétlen szerelem» című költői elbeszélését. Ányos Pál verseit Bacsányi János gyüjtötte össze s ezért 100 forint jutalmat kapott. Molnár Borbála pedig 12 aranyat. Az itt felsorolt 3 mű közül 1798-ban elsőnek Ányos Pál verseit adták ki. A következő évben azonban Takáts József az «Erkölcsi oktatások» című műve jelent meg, utána pedig Virág Benedek költeményeinek kellett volna megjelenniök, de hirtelen váratlan csapás érte a vállalatot, minek következtében ezek megjelenése egyelőre elmaradt. Gróf Festetits György ugyanis minden előzetes értesítés nélkül megvonta az 1000 forintnyi segélyt s minden kérés ellenére szándékát nem másította meg.

Képzelhető, mily nagy volt Takáts József elkeseredése annak láttán, hogy az oly szépen megindult vállalatba helyezett reménye egy csapásra széjjelfoszlott. Fölötte érdekes az a levél, melyet ez alkalommal Aranka Györgynek 1799 április 29-iki kelettel Bécsből írt. Megtudjuk belőle, hogy minő tervei voltak a «Magyar Minervá»-val, milyenek voltak az akkori nyomdai és könyvkereskedelmi viszonyok, és milyen nehézségekkel kellett a magyar íróknak megkűzdeniök. «Alig kezd a jó remény csillámlani – írja többek között – mindjárt megint komor fellegek borítják a tiszta eget. Ime Minervánk is közelít a sírhoz! Midőn én tehetségem szerint dolgozom gyarapodásán, egyszersmind oly értelmű levelet veszek Keszthelyről, hogy Mæcenásunk Lipszky hadnagy magyarországi mappáira 2000 forintot szánván, nem segítheti a Magyar Minerva folytatását. Szörnyű csapás volt ez az én jó szándékomnak; annyival is inkább, hogy én általam estek meg az igéretek néhány munkás férfiaknak írásaik kinyomatása iránt. Mely hirtelen, mely csúfos változások ezek! Oda néki. Én ugyan még minden erőimet -96- megvetem, hogy fordulást tegyek a rossz dolgon; nem kimélem a szép, a nyomós kérést; de ha ez nem használna is, mégsem hagyom oly hamar kihalni a Minervát. Reá szánom időmet, fáradságomat, csekély mindenemet, amíg csak győzöm. Ha kevesebbet is, de csak fog esztendőnként valamit látni édes hazám. Bécsben kivánnám tölteni életem napjait, eshetik módom, hogy pártfogókat szerezhetek a jámbor és hasznos igyekezetnek. Lehetetlen, hogy az olyan munkálkodásnak ellenségei támadjanak, a melyhez, igérem, soha még csak a gyanu sem fog férhetni. Ami a II. kötetből bejövend, nekem méltóztatott ajándékozni a méltóságos gróf. Ezt én a III. kötet, Virág Benedek felséges költeményei kiadására fordítom; és így teszek a többi részekkel is. Mely könnyű dolog volna minden akadályokon győzedelmeskedni, ha a könyvbéli kereskedés jobb lábon állana hazánkban. Mind tiszta, de szomorú igazság, amit ezen tárgynál méltóztatott utolsó levelében írni Nagyságod. Vajha foganatos eszköz volna a fogyatkozás megjavítására a könyvárúsokkal való szövetség! De tapasztalásból szólok, így sem orvosolhatjuk meg a nyavalyát. Ezen zsugori emberek sokkal drágában árulják a könyveket, hogysem keletök lehetne; vagy, ha van, részint megcsalódik s így elkedvetlenkedik az olvasó fél; részint nem adunk annak idejében gyámot, föl nem küldik a bévett pénzt, epesztő bizonytalanságban hagyják, számtalan leveleire is, a kiadót. Weber, pozsonyi könyvnyomtatónak, még tavaliban 50 exemplárokat küldöttem Ányosból az eladás végett és még csak két hét előtt tudhattam meg gyakor értekezéseim után tőle, hogy csak egyetlen-egyet sem adott el belőle. Még eddig csak jó barátim segítségével kelt el Minervából, a mi elkelt.»

Amit Takáts József e levélben igért, azt csakugyan teljesítette. Kiadta Virág Benedek költeményeit. Utána azonban egészen 1808-ig nem jelent meg semmi a «Magyar Minerva» kiadásában. Ezévben azután megjelent Pápai Sámuel «A magyar literatura esmérete» című 2 kötetes nagy műve. Ezenkívül – Dréta János anyagi támogatása mellett – Ruszek József «Magyar filozófiá»-ja jelent még meg a «Magyar Minerva» kiadásában s azután megszünt.

A XIX. században érte el a magyar könyvkereskedelem mai szinvonalát, ámbár már a XVIII. század végén – a politikai és szellemi élet újjáébredésével – emelkedett magasabb -97- színvonalra. A század elején a magyar könyvkereskedelem még nagyon is német szellemű volt, de ezen ne csodálkozzunk, hiszen németek vetették meg hazánkban a könyvkereskedelem szilárd alapját s így természetszerűen csak lassan ébredt a nemzeti öntudatra. De azért voltak magyar származású könyvkereskedők is, kik – s ez elég jellemző az akkori korra – mind nemes családokból kerültek ki.

A XIX. századnak köszönheti a magyar könyvkereskedelem az első könyvészetet, melyet 1803-ban «Magyar Könyvesház, avagy a magyar könyveknek kinyomatások ideje szerént való rövid említésök» cím alatt Sándor István adott ki Győrött. Sándor István különben már 1795-ben «Sokféle» című III. kötetében közölt 105 XVI. századbeli magyar könyvet s már ekkor azon óhajtását fejezte ki, vajha a XVIII. századbeli magyar könyvek címeit is valaki összeállítaná. És ez a valaki, ő maga volt. «Az én Könyvesházam – írja 1803 május 20-án Révai Miklósnak – most minden órán elkészül. Streibig megigérte, hogy pesti Medárd-vásárra leviszi. Ideje is immár, mert egy egész esztendejénél tovább kezeinél hever. Abból a magyar literaturának történeteit alkalmasan megbővitheted.» Ugyanezen év szeptember 25-én pedig már azt írja Révai Miklósnak: «Az én Könyvesházamat is a tollamnak hasznát vevő Streibig egyszer valahára kinyomatta.»

A «Magyar Könyvesház» 285 lap terjedelmen 1054 magyar művet sorol fel és pedig a XVI. századból 198 művet, a XVII. századból 788-at és a XVIII. századból (1711-ig) 78-at. Ezzel a könyvészet természetesen nem volt teljes; tekintve azonban, hogy elsőnek készült, így is sok fáradságba került az összeállítása. Mindenesetre nagy hálával gondolunk Sándor Istvánra, ki megalapította a magyar könyvészetet.

Utána Döbrentey Gábor és hívei foglalkoztak a magyar könyvészet ügyével. Az érdekében elfoglalt álláspontjukat egy kis füzetkében fejtették ki, melyet ily cím alatt bocsátottak közre: «Planum egy tökélletes Magyar Bibliografia és Szókönyv iránt. Pesten, Trattner János Tamás betűivel 1814.» E füzet bevezetéséből tudjuk, hogy céljuk volt «olyan Magyar Bibliografiát, azaz olyan lajstromot létesíteni, melyben a Typografiának feltalálásától fogva kinyomtatott minden magyar könyvnek Titulusát (címjét) egész a XVII. századig betűrend szerint rakva találtatnék.» A szép és üdvös terv azonban csak -98- terv maradt. Megvalósítására nem került a sor. Hogy mi oknál fogva, nem tudjuk.

Ezután a magyar könyvészet ügye másfél évtizedre ismét elaludt. Csak 1830-ban volt ismét könyvészetünk, midőn Wigand Ottó megindította «Bibliografiai Értesítő»-jét, melyet későbben utóda, Heckenaszt Gusztáv folytatott 1841-ig. Ennek megszüntével az «Eggenberger és fia» cég adott ki 1842-től 1848-ig egy könyvészetet «Irodalmi Hirdető» címen. Újabb könyvészet azután csak 1855-ben keletkezett, mely «Magyar Könyvészet» cím alatt Magyar Mihály szerkesztésében és kiadásában jelent meg «a honi új-irodalom és művészet terjesztésére». Az I. évfolyam 6. számának végén a következő tudósítás olvasható: «Felsőbb engedély folytán a «Magyar Könyvészet» akadálytalanul jelenhetik meg havonkint egy íven, és minden a könyv, zene és művészet köréhez tartozó ujdonságok telljes cimét, alakját, terjedelmét, kiadóját, vagy bizományosát, árát és egyébb felvilágosító kellékeit lehető pontosan közölvén, ez által mig egy részt hazai irodalmunknak rég szükséggé vált leendő nagy jegyzékére némi alapot vethet, más részt az irodalom és művészet kedvelőinek és pártolóinak megrendeléseknél biztos utmutatóul szolgáland mind arról, mi napjainkban a sajtó alól kikerül. – Ez évi folyam előttünk fekvő első 6 számához még másik 6 iv következik és minden hó elején az ujdonságok, s folytatólag az 1849–55-iki még jegyzékbe nem foglalt irodalom leend közölve; a mű és zene-tárgyakat csak a jövő éviben közlendhetem stb.»

A fennebb ismertetett könyvészeti művek közül – természetesen Sándor Istvánétól eltekintve, mely alapvető mű – Magyar Mihályé a legjobb. Bár nagy szeretettel és lelkiismeretességgel szerkesztette könyvészetét és a könyvkereskedők részéről is meglehetős támogatásban részesült azáltal, hogy nagyobb mennyiségben megrendelték és terjesztették, mégis csak 2 évfolyamot adott ki; 1857-ben már megszünt.

A XIX. század első felében a magyar írók – kevés kivétellel – még mindig saját költségükön adták ki műveiket. A magyar könyvkereskedők ugyanis nem vállalkoztak magyar könyvek kiadására. Ennek okát egyrészt abban látjuk, hogy a legtöbb magyar könyvkereskedő német származású volt s így inkább a német irodalommal foglalkoztak, kiadványaik is legnagyobbrészt német nyelvűek voltak, tehát kifelé igyekeztek -99- maguknak piacot teremteni; másrészt, pedig, hogy megifjúhodott magyar irodalomnak nem volt még olvasóközönsége. A külföldi könyvekkel való kereskedés azonban némileg korlátozva is volt, amennyiben szigorú rendelet tiltotta a külföldön nyomtatott egyházi könyvek (breviarum, misszale, antifonale) és zsidó vallásos könyvek behozatalát.

Igen jellemző az akkori irodalmi viszonyokra Kultsár Istvánnak a «Hazai és Külföldi Tudósítások» 1820. 4. számába írt cikkének következő részlete: «A jó (magyar) póétai költemények csak imitt-amott csillognak, «rari nantes in gurgite vasto», a tudósok nem dolgoznak, a nemesek nem olvasnak, a gazdagok a nemzeti literaturára semmit sem áldoznak. Így lévén dolgunk, lehetne-e csudálni, ha a nemzet, mely a maga tulajdonához oly hideg, oly érzéketlen, nemsokára a nemzetek sorából kiveszne; mint már több német geografusokban, mappákban és históriai táblákban valósággal kihagyatott és vagy Németországhoz átaljában, vagy különösen Ausztriához csatoltatott». És az a kevés író, aki tényleg dolgozott és a saját költségén adta ki műveit, az is mint magánkiadó szerepelt.

Ilyen buzgó magánkiadó volt elsősorban Csokonai Vitéz Mihály. 1800 december 15-én előfizetési felhivást bocsátott ki, mely így szól: «Jelentem előre, hogy mindennemű, poetai s folyó beszédbe írott munkácskáimat az új esztendővel közlésre bocsátani szándékozom. Egy tonnus áll 12 árkusból s ára lesz 8 garas, olyan kiadásba mint a Diaetai Múzsa. A gyüjtemény pedig hány tonnusra terjed, a nyomtatás mutatja meg; lesz mintegy 3 tonnus.» Műveinek nyomtatásával Trattner János Tamást bízta meg, de minthogy a cenzura nehézségeket okozott, nem vállalkozott. Így tehát más nyomda után kellett néznie s emiatt az igért terminust nem tudta betartani, miért is újabb előfizetési felhívással fordult a közönséghez: «Mely késedelmet hogy annyival jobban kipótolhassak, két sajtón dolgoztatok, úgy hogy Szent Mihályra mind a 2-ik, t. i. Lilla, mind a 3-ik, t. i. Dorottya egyszerre ki fog jönni… Aki tíz exemplárra prænumerál, egyet a szokás szerint ajándékba fog nyerni, valamint leopoldi pesti vásárkor egy-egy exemplárt az én anecreoni ódáimból, melyek külön fognak kijönni, és egy-egy exemplárját az én rézre metszett nótáimnak, melyek klavirra és énekre vannak alkalmaztatva.» Mindezekből azonban halála előtt, 1804-ben, csak a «Dorottya» jelent meg Poetai -100- munkáit halála után, 1813-ban, Márton József adta ki először Bécsben, 4 kötetben.

Mint magánkiadó Csokonai Vitéz Mihály után Vörösmarty Mihály buzgólkodott a legtöbbet. Első jelentését 1825-ből ismerjük, melyben «Zalán futásá»-nak a megjelenését jelentette. E jelentésben a többek között így szól: «A munka Trattnernél fog nyomtattatni nagy nyolcad rétben, csinosan, s amennyire lehet, hibátlanúl, szines boritékkal. Képet és cimlapot, ha előfizetőim száma engedi, valamellyik jelesebb rézmetszővel szándékozom készíteni. Előfizetési ára egy példánynak közönséges papiroson 5 fr. V. Cz. Velinen 7 fr. Előfizetni lehet a Medárd napi Pesti Vásárig; a következő Augusztusi Vásárra pedig megkészül a munka, s ugyan akkor szét is fog küldetni. Az előfizetők nevei ki lesznek nyomtatva.» Úgy látszik, hogy első művével mindjárt megnyerte a közönséget, mert 1826-ban már «Salamon király» című szinjátékára hirdetett előfizetést, melyben «az előfizetés tisztelt beszedőinek minden tiztől egy példányt ajánl».

Fáy András, kinek egyik-másik műve még ma is közkézen forog, szintén ilyen módon terjesztette műveit. 1832-ből két előfizetési felhívását ismerjük. Az egyikben «A Bélteky-ház» című regényét, a másikban «Meséi és aphorismái» című művét hirdette. Ugyancsak ez évben Kovács Ferenc rézmetsző egy magyar atlaszra hirdetett előfizetést.

A XIX. század pesti és budai könyvkereskedőinek sorát Leyrer Józseffel kezdjük. Üzletét még 1795-ben alapította, de eleinte csak a ponyvairodalom, csizió, álmoskönyv, naptárakat és imakönyveket kultiválta. Rendes könyvkereskedés csak akkor lett üzletéből, mikor 1828-ban a meggyilkolt Szubuly György nevű könyvkereskedő raktárát vette meg, a csekély kis kölcsönkönyvtárral együtt, melyet idővel 2500 kötetre szaporított. Leyrer József mint könyvkiadó is működött. Könyvkiadói tevékenységével, mely kizárólag a német irodalomra szorítkozott, bizonyos nevezetességre is tett szert. Ő ugyanis kiadott mindent, ami kezeügyébe került és kivált a mindennapi szükségletnek szolgáló kis röpiratok, dalok, bohóságok és színdarabok, mitologiák stb. képezték kiadványainak zömét. Utánnyomásokra is vállalkozott. Igen helyesen jellemzi őt Roszner Lipót pesti születésű tekintélyes bécsi könyvkereskedő, amidőn azt írja róla: «Leyrer József egy sokoldalú ember volt, ki -101- soha nem fogyott ki az élelmesebbnél élelmesebb vállalatokból, miknek teremtésénél őt a kiadói tisztességre való tekintet korántsem szokta volt feszélyezni». Könyvkereskedése 1842-ben fia, Lantossy József birtokába ment át.

Ugyancsak a mult századba vezethető vissza Mosótzi Institórisz Gábor üzletalapítása. Még 1793-ban, mint könyvkötő magyar könyvekből álló kölcsönkönyvtárt alapított. Feljegyzéseink szerint azonban a könyveket nemcsak kikölcsönözte, de el is adta. Ebből arra lehet következtetni, hogy könyvkereskedése is volt és a kölcsönkönyvtári címet inkább csak kibúvónak használta, mivel mint könyvkötő valószínűleg nem nyithatott könyvkereskedést. Későbben könyvkiadással, előfizetők gyüjtésével és szerzők magánkiadásainak bizományba vételével is foglalkozott. 1804-ben a cég «Institórisz és fiá»-ra, 1808-ban pedig Institórisz Károlyra változott. 1812-ig állott fenn.

1802-ben Weingand János Mihály könyvkereskedését Eggenberger József vette át, ki ezt ekként adta tudtul: «Minden barátinknak, s levelezőinknek illendő tudósítására jelentem, e folyó 1802. esztendőben 17-ik juniusban történt szomorú halálát az én kedves barátomnak és kereskedőtársamnak Weingand Mihály úrnak. Ki rövid ideig tartó betegeskedése után, életének 59-ik esztendejében rothasztó hideglelésben meghólt. Könyvkereskedésünkben semmi változás nem lészen, mivel ez, halála után egyedül magamra szállott. Azért tovább is a számadásoknak tellyes befejezéséről az eddig volt név alatt, úgymint: Weingand és Eggenberger fog folytattatni. Tudva vagyon a tudományok barátai előtt, hogy ezen könyvkereskedésben a tulajdon költségeinken nyomtatott jeles könyveken kivül sok rendbéli belső és külső országi külömbféle nyelveken írtt minden tudománybéli könyvek találtatnak. Azért bizvást ajánlom az egész hazában lévő érdemes uraknak minden készségemet, bizonyossá tévén, hogy kivánságaiknak tellyesitése mindenkor főgondom lészen.» Mindazt, amit jelentésében igért és azt a célt, amit maga elé tűzött, hiven be is tartotta. Könyvkereskedését kiváló munkásságával rövidesen az elsők közé emelte, de érdemeket főleg azzal szerzett magának, hogy nagy lelkesedéssel karolta fel a magyar irodalmat. 1806-ban már eredeti magyar regényeket adott ki és hirdetésében így szól a magyar közönséghez: «…nagy dicsőségére válik a magyar nemzetnek, ha az idegen munkák izetlen forditásaik által nem hagyja -102- már tovább magát vezetéken hordoztatni, mint a járni tanuló gyermek…» Az első magyar regény, mellyel a nyilvánosság elé lépett «Az ifjú Palugyai Andrásnak Bebek Kriskóval való hív szerelme» című volt. 1837-ben maga mellé vette fiát, Ferdinándot, mint társat s ennek következtében a cég «Eggenberger és fiá»-ra változott. Eggenberger Józsefnek 1850-ben bekövetkezett halálával Eggenberger Ferdinánd lett a cég s 1863-ban, mikor utóbbi is elhalálozott, Hoffmann Alfréd vette át a könyvkereskedést.

Tevékeny és nem mindennapi könyvkereskedő volt a XIX. században Nemes Ivanics Zsigmond, ki 1800-ban alapított Budán könyvkereskedést és antiquáriumot. Ivanics Zsigmond nagy bibliofil és tanulmányozó hírében állott és szélesebb írói körökben is szép hírnévnek örvendett. 1802-ben könyvkereskedését Hartleben Konrád Adolfnak adta el és csak az antiquáriumot tartotta meg, mellyel 1815-ben Pestre költözött. Ez volt azután Pesten az első antiquárium. Itt 1817-ben kölcsönkönyvtárt is rendezett be. Mint könyvkiadó is szerepelt. 1811-ben egy németből fordított kis röpiratot adott ki, 1842-ben pedig ifj. Palugyay Imre «Werbőczy István rövid életrajza» című művét, melyhez ő maga írt előszót.

Ivanics Zsigmond, mint jeles bibliofil különösen azon fáradozott, hogy a hazánkat érdeklő régi nyomtatványokat és kéziratokat külföldön felkutassa. Sok ritkaságot gyüjtött így össze és hozott vissza Magyarországba; ezekkel azután a hazai tudományos intézetek könyvtárait, de különösen a Magyar Nemzeti Múzeumot gazdagította. Jegyzékeiben azonban kevés magyar könyvre akadunk, az árak pedig az akkori viszonyokhoz mérten, nem mondhatók épen olcsóknak, de mégis bizonyítják azt, hogy Ivanics Zsigmond kellő tájékozást tudott adni a könyvkedvelőknek a könyvnek valódi értékéről. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy az első könyvárverést Magyarországon is ő tartotta 1836-ban. De úgy látszik, nálunk akkor még nem igen ismerték a könyvárverések nagy jelentőségét, mert a nagyközönség egyáltalában nem, a könyvkedvelők pedig csak kis számban érdeklődtek iránta. Természetes tehát, hogy eredménye alig volt. Mindazonáltal 1837-ben megtartotta a második könyvárverést és ez már valamivel jobb eredménnyel zárult. 1040 mű került eladásra és 327 frt 7 kr. folyt be. Legjobb áron szótárak, atlaszok és a latin klasszikusok keltek el. -103-

Ivanics Zsigmondról elmondhatjuk, hogy erején felül teljesítette hivatását. A sok ritkaságok összevásárlása teljesen felemésztették vagyonát, úgy hogy a későbbi években már alig tudta üzletét fenntartani. 1844-ben halt meg. Az örökösök az üzlet vezetését hű munkatársára és vejére, Magyar Mihályra bízták, kinek nemsokára reá – vétel útján – egyedüli tulajdonába ment át.

Mint fennebb említettük, Ivanics Zsigmond budai könyvkereskedését 1802-ben Hartleben Konrád Adolf vette meg; 1804-ben azonban már áttette Pestre. Mindjárt működése elején, mint könyvkiadó is bemutatkozott. Még 1802-ben kiadta a következő művet: «Bonaparténak… élete és külső s belső megesmertető jeleinek leirása». Hartleben Konrád Adolf könyvkiadói tevékenységét egyre fokozta és kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy – dacára német származására – a magyar irodalomra termékenyítőleg hatott. Kezdő írók, alig feltünt szellemi lángelmék, kik azóta a nemzet büszkeségei lettek, úgyszólván általa vezettettek a magyar olvasóközönség elé. Így például Jókai Mórt a «Hétköznapok» című első regényével, melyért 360 forint tiszteletdíjat fizetett. Úgyszintén ő adta ki elsőnek Petőfi Sándor «A hóhér kötele» és Kemény Zsigmond «Gyulai Pál» című történeti regényét.

A következő számadatok mindenesetre világosan fogják igazolni Hartleben Konrád Adolf könyvkiadói tevékenységét, mely 1802-től 1831-ig terjedt. Ezen idő alatt kiadott 41 magyar művet 51 kötetben és 91 nem magyarnyelvű művet 293 kötetben. Kiadványaival évről-évre a lipcsei vásáron is résztvett. Először 1813-ban találkozunk vele 6 kiadvánnyal, 1814-től 1829-ig 9 és 14 között váltakozik kiadványainak száma, 1830-ban meg már 17-tel és 1831-ben 19 új kiadvánnyal szerepelt, tehát oly számmal, mely őt Magyarország egyik legelső könyvkiadójának tüntette fel.

Hartleben Konrád Adolf 1863-ban elhalálozván, unokaöccse, Hartleben Adolf lépett az üzlet élére. A könyvkiadó-üzletet azonban csakhamar Bécsbe tette át és a magyar kiadványok kezelését a közben «Hartleben A. könyvkereskedése (Röber és Starke)» cégre változott könyvkereskedésre bízta, de már 1866-ban azokon is végleg túladott.

Jeles és képzett könyvkereskedő volt id. Kilián György is, ki 1809-től 1819-ig a «Kilián Testvérek» céget saját neve alatt -104- folytatta. Amint látjuk, id. Kilián György aránylag rövid ideig bírta az üzletet, de hogy köztiszteletben álló tagja volt a magyar könyvkereskedelemnek, kitünik a «Tudományos Gyüjtemény» 1819. IV. kötetéből, melyben az «Elhalt tudósok» rovatában ezeket olvashatjuk róla: «Hazánk tudósai között id. Kilián György pesti könyvárus is érdemel helyet, aki Pesten február 22-én hosszas betegeskedése után életének 65-ik esztendejében az élők számából kitörekedett. Az ő kiterjedt kereskedése a külföldi tudós művekkel háladó emlékezetben fog maradni a hazai Tudósoknál és Tudománykedvelőknél, valamint az ő becsületes volta és valódisága közönségesen ösméretes». Halála után özvegye vezette tovább az üzletet 1840-ig. Ekkor azután változás állott be, amennyiben az özvegy vejét, Weber Frigyest fogadta társul s így a cég «id. Kilián György és Weber»-re változott. Kiadványai a cégnek nem voltak, de a magyar könyvek terjesztése körül határozottan érdemeket szerzett. 1853-ban megszünt.

Újabb könyvkereskedést Pesten 1811-ben Müller József alapított, melyet 1815-ben már egy nyilvános és szabadalmazott kölcsönkönyvtárral bővített ki, mely 4000 kötetből állott. Mint könyvkiadó is szerepelt, de kiadványai, egy kivételével, mind német nyelvűek voltak. Az egy magyar Kisfaludy Károly «Iréne» című 5 felvonásos szomorújátéka volt. 1820-ban jelent meg. Müller József 1843-ban meghalt s nagyon valószínű, hogy könyvkereskedése ekkor megszünt, mert további sorsáról nem tudunk.

1818 körül Burián Pál Budán alapított könyvkereskedést. «Üzlete – egyik életírója szerint – valóságos Minerva-templom volt, melyben találkoztak, érintkeztek és konferáltak a tudomány emberei». Hírnevét azonban leginkább antiquáriumának és ebben való jártasságának köszönhette. 1832-ben Kolozsvárott alapított könyvkereskedést, budai üzletét pedig vejére hagyván, mely később leányára szállott.

Az akkori kor egyik legtekintélyesebb könyvkiadója Trattner János Tamás pesti könyvnyomtató volt, kiről az előbbi fejezetben már szólottunk. Mint könyvkiadó nagy tiszteletben állott az írók előtt s mindegyiknek az volt az óhajtása, hogy művei az ő kiadásában jelenjenek meg. Többek között kiadta Kazinczy Ferenc összes műveit is, kilenc kötetben. Minden kötet egy rézmetszetű arcképpel volt ellátva. Kazinczy Ferenc -105- műveinek a közrebocsátását a IX. kötettel kezdte s így a VIII. kötet maradt utolsónak, melynek végszavában Trattner János Tamás hazafias őszinteséggel ezeket mondja: «Kötelességemnek tartom ezen kevés sorok által a N. két hazának szíves hálámat jelenteni, hogy engem a 9 kötetre terjedt költséges munka kiadatásában előfizetési úton segélleni méltóztatott, s ámbár a papiros-pénznek becse napról-napra mindinkább veszett, én mindazáltal a meghatározott elejénti olcsó ár mellett, letéve minden nyereségről, híven megmaradtam végiglen. Ehhez képest az leend legnagyobb jutalmam és vigasztalásom, ha igéretemnek megtartásánál fogva teljes megelégedést nyerhettem T.T. Előfizetőimtől. Egész életemnek célja: Kedves hazámnak erőmhöz képest használni: s én azt máskép nem tehetem, mintha hasznos, szépen irott s gyönyörködtető munkákat saját költségeimen nyomtattatok s ezáltal iparkodom hazai literaturánkat kedvesebbé, az olvasóközönséget számosabbá tennem s végre tudósainkat és íróinkat munkák írására serkentenem.» Ime, egy könyvkiadó, ki hivatásának és hazafiúi kötelességének teljes tudatában volt!

Trattner János Tamásnak egyik legnagyszerűbb kiadványa azonban a «Tudományos Gyüjtemény» cimű, gondosan szerkesztett évnegyedes folyóirat volt, mely 1817-től 1841-ig jelent meg. Érdekes az a felhívás, melyet a folyóirat első számának közrebocsátása alkalmával az irókhoz intézett: «Azon tudós férfiak, kik e Tudományos Gyüjteményt alkalmas munkáikkal elősegítik, tőlünk mindenik nyomtatott ivnyitől négy forinttal tiszteltetnek meg ezüstpénzben, csak arra kérjük az írókat, hogy a beküldendő munkák közhasznú tárgyat foglaljanak magokban, tökéletesen kidolgoztassanak s tisztán, csinosan és hibátlanul leírassanak stb.» A «Tudományos Gyűjtemény» mint hazánk első komoly kritikai és irodalmi folyóirata fényesen megállotta a helyét s ha tekintetbe vesszük, hogy e folyóirat fennállása alatt egymagában közel 300 kötetben jelent meg, akkor ezt egyedül elégségesnek tartjuk arra, hogy Trattner János Tamásnak a magyar nyelv, irodalom és tudomány terjesztése körül szerzett érdemeit kellő fényben visszatükrözze. Pedig ezenkívül még számos kisebb-nagyobb művet adott ki, melyek túlnyomó része magyar nyelvű volt.

Trattner János Tamás nevével van kapcsolatban Kisfaludy Károly híres «Aurorá»-ja is. Mielőtt azonban tovább mennénk, -106- lássuk először, hogy mit jelent az «Aurora» a magyar irodalom történetében. Az «Aurorá»-val egy új korszak kezdődött a magyar irodalomban. Jó ideig ez a folyóirat uralkodott a magyar szépirodalmon és a XIX. század első felében legjelesebb költőink, íróink és tudósaink mind azon körből kerültek ki, melyet Kisfaludy Károly gyűjtött maga köré és a melyet «Aurora-kör» néven ismer a magyar irodalomtörténet. Az «Aurora» híven kifejezte a magyar irodalom szükségletét, helyesen irányította törekvéseit.

Most pedig térjünk át az «Aurora» történetére. 1821-ben Trattner János Tamás nagy számmal hívott meg írókat s más előkelő férfiakat farsangi vacsorára. Ezen a vacsorán vetődött fel az «Aurora» eszméje, vagyis Kisfaludy Károly híres almanachjáról itt folyt először a tanácskozás. A tanácskozás folyamán Horváth István kijelentette: «Pénz kell mindenekelőtt. Ezt tegyük össze s félig készen leszen az Almanach». Erre a jelenlevők egy része rögtön adakozott és a gyüjtést folytatták. Az adakozók Horváth István indítványára egyhangúlag Kisfaludy Károlyt bízták meg a szerkesztéssel, évi 700 forint «jutalom fejében már csak azért is, mivel őt szépművészeti tehetségein kívül is egyfelől szeretve szerettük, másfelől pedig nem épen kedvező helyheztetésén édes örömest ezáltal is könnyebbíteni akartunk».

Sok izgalom és előkészítés után 1822-ben megjelent az «Aurora» első kötete, melynek címlapján ez állott: «Aurora. Hazai Almanach. Kiadá Kisfaludy Károly. 1822. Pesten, Trattner János Tamásnál.» A kötet fényesen volt kiállítva. Aranymetszéssel, préselt papiroskötésben, tokba foglalva, 16-rét alakban. A II. és III. kötet az egyetemi nyomdánál, a IV. kötet már Landerer Lajosnál, a többi ismét Trattner János Tamásnál jelent meg. Az 1829–30-iki köteteket Kisfaludy Károly egy Lichtl nevű pesti mű- és zeneműkereskedőnél adta ki, de ő vele sem volt megelégedve. Végre is, hogy a kiadás gondját magáról teljesen elvesse, az 1831-iki «Aurora» kiadási jogát eladta Trattner János Tamás vejének, Károlyi Istvánnak, 700 váltó forintért. Úgy látszik, Kisfaludy Károlynak legtöbb gondot az «Aurora» terjesztése okozott. Ugyanis az «Aurorá»-t leginkább Kisfaludy Károly jó barátjai és egyes buzgó hazafiak árusították. Könyvkereskedőknek nem igen adta, mert sokalta a nagy levonást. Pedig amint tudjuk, a könyvkereskedők -107- csak 15%-öt kötöttek ki maguknak, s ime, ezt is sokalta holott ma 25% a legkisebb rabatt.

Kisfaludy Károly «Aurorá»-ja előhírnöke volt annak az új és szebb korszaknak, mely az 1825-ik évvel köszöntött be. Nemcsak a magyar irodalomban, de a nemzet életében is új korszak volt ez. Az alkotmányos államforma visszaállíttatott, az országgyűlés nagy ünnepélyességgel kezdte meg működését s olyan törvények egész sorát hozta, melyek a magyar nemzet önállóságát és törekvéseit mindenképen biztosították. Döntő hatást gyakorolt az irodalomra és a közéletre különösen gróf Széchenyi István, ki fellépésével az igazi közszellem felköltésére az egyesületi eszmét hívta életbe, hogy a hazafiakat közcélok létesítésére képesítse. Legnagyobb eseménye e korszaknak azonban a «Magyar Tudományos Akadémia» megalapítása volt, mely «a magyar nyelvet s a tudományt magyar nyelven mívelni» tűzte ki célul.

S míg nálunk a nemzetiség megerősödésén fáradoztak, addig Németországban ugyanabban az időben – 1825-ben – Horváth Károly Keresztély magyar származású tekintélyes potszdami könyvkereskedő hathatós közreműködésével megalakult a «Német Könyvkereskedők Egyesülete» és ezzel a német könyvkereskedelem ama korszakba lépett, mely mai nagyságának vetette meg az alapját. Az egyesület megalakulásának üdvös volta csakhamar a magyar könyvkereskedelemben is érezhetővé vált. Különösen azok a könyvkereskedők, kik a német könyvkereskedelemmel összeköttetésben állottak, lassanként az újjászervezett német könyvkereskedelem mintájára rendezkedtek be, s így a magyar könyvkereskedelemben is bizonyos rendszer honosult meg.

Természetes következményként kell felemlítenünk, hogy ezen új korszakban az irodalom és a közélet központja Pest lett. Így a magyar könyvkiadásra nézve is a megfelelőbb működési tér Pesten kinálkozott.

Wigand Ottó, kassai könyvkereskedő és könyvkiadó volt az első, aki ezen kedvező helyzetet felismerte. Már 1826-ban átadta szép lendületü kassai könyvkereskedését öccsének, Wigand Györgynek, míg ő a könyvkiadóvállalattal Pestre költözött. Itt rövid idő alatt csakugyan keresett kiadója lett az újraéledt magyar irodalomnak. Kiadványai közül mindenesetre ki kell emelnünk a 12 kötetes «Közhasznu Esméretek Tárá»-t, -108- az első magyar lexikont. E lexikon megjelenése alkalmából támadt az akkori irók között ama nevezetes irodalmi harc, mely «Conversations-Lexikoni pör» alatt, ismeretes s mely irodalmunkra messzemenő kihatással volt. Wigand Ottó működésének azonban váratlanul, szinte meglepetésszerűen végeszakadt. 1832-ben, politikai üldöztetés elől menekülve, Pestet örökre elhagyta és Lipcsében telepedett meg, ahol megalapította a még ma is virágzó Wigand Ottó-féle könyvkiadó-céget. Menekülésekor pesti üzletét nála alkalmazásban lévő sógorára, Heckenaszt Gusztávra bizta, ki azt 1834-ben véglegesen birtokába vette.

Bizvást mondhatjuk, hogy Heckenaszt Gusztáv fellépésével kezdődött a magyar kiadó-könyvkereskedelem fénykora. Úgyszólván az alapvetésnél kezdte meg könyvkiadói működését, de nem tartott sokáig s máris nagy arányokban fejlesztette. Hogy mily nagy energiát fejtett ki a könyvkiadás terén, mutatja az, hogy míg elődjétől 21 magyar kiadványt vett át, addig ő 38 évi működése alatt 900-nál több magyar kiadványt hozott forgalomba. S ha még hozzávesszük az idegennyelvű kiadványokat, akkor 1000-en felül kiadványainak száma. Magyar kiadványai között ott találjuk azt akkori fiatal irógárda legjelesebbjeit ú. m. Jókai Mórt, Jósika Miklóst, Toldy Ferencet, Horváth Mihályt stb. Az idegennyelvűek között pedig szerepel Albach, Rosegger és Stifter, kiknek ő volt az első kiadójuk. Nagyszámban adott ki zeneműveket is; több napi- és hetilapot, melyek közül a «Vasárnapi Ujság» még ma is fennáll. Sőt a politikai napisajtó egyenesen ő általa lett nagyhatalommá.

Nyilvánvaló tehát, hogy Heckenaszt Gusztáv az az igazi, rátermett, jóízlésű könyvkiadó volt, kinek önálló eszméi voltak s aki mindig megtalálta a helyes utat az olvasóközönséghez.

Az 1838-iki pesti árvízkor súlyos csapás érte Heckenaszt Gusztávot. A pusztító ár úgyszólván teljesen megsemmisítette könyvkészletét. A magyar irodalom akkori jeles férfiai azonban hamarosan segítségére siettek Magyarország legnépszerűbb könyvkiadójának. A segítségnyujtás nobilis módja ugyanis abban nyilvánult, hogy báró Eötvös József, az akkoriban feltűnt lángeszű fiatal jeles író felhívására az irodalom valamennyi jelese egyesült az «Árvízkönyv» kiadására, mely nagyszabású -109- irodalmi vállalkozás jövedelme «Heckenaszt Gusztáv kiadó-könyvárus úrnak baráti ajándékul» ajánltatott fel. Ez a könyv irodalomtörténeti fontosságúvá lett: benne jelent meg először báró Eötvös József «Karthauzi»-ja s irodalmunk számos más nevezetes műve.

1832-ben ifj. Kilián György alapított könyvkereskedést, mely csakhamar virágzásnak indult. 1837-ben Aszter Lajos munkatársával társas viszonyba lépett és a cég «Kilián és Társá»-ra változott. Aszter Lajos azonban 1842-ben kilépett a cég kötelékéből, de azért a cég 1853-ig változatlan maradt. Csak ez évben változott «Kilián György egyetemi könyvkereskedése» cégre. Ifj. Kilián György a «cs. és kir. magyar egyetemi könyvkereskedő» cimmel különben még az ötvenes évek elején lett kitüntetve.

Ifj. Kilián György a könyvkiadás terén már több tevékenységet fejtett ki, mint atyja. Működésének ideje alatt 248 művet adott ki, melyeknek nagy részét az akkori híres jog- és történetirók, pedagógusok s nyelvészek és szépírók (Bajza József, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Kazinczy Ferenc) művei képezték. Ifj. Kilián György nevéhez fűződik a nevezetes «Aurora-per», mely a magyar irodalomtörténetben is meg van örökítve.

Kimagasló alakja volt a magyar könyvkereskedelemnek Emich Gusztáv, ki 1841-ben alapított könyvkereskedést s azt nemzeti alapokra fektetve, «nemzeti könyvkereskedés»-nek nevezte. Különösnek hangzott ez abban az időben, mert a magyar könyvkereskedelem általánosságban akkor még szellemében és nyelvében is német volt. Emich Gusztáv csak két évre reá, hogy üzletét megalapította, lépett összeköttetésbe a német könyvkereskedelemmel. 1843-ban Budán fióküzletet is alapított, melynek élére régi meghitt barátját és munkatársát, Schröpfer Andrást állította, kinek 1847-ben azután el is adta.

1843-ban Emich Gusztáv már mint könyvkiadó is fellépett s innen kezdve munkásságának javarészét a könyvkiadásnak szentelte. Mindjárt az első évben 17 magyar kiadványt adott ki, mind olyanokat, melyek még ma is becses művei a magyar irodalomnak. 1868-ig, működésének utolsó évéig, összesen 663 művet 850 kötetben bocsátott közre. S hogy kiadványai irodalmi színvonalon állottak és értékkel bírtak, annak igazolására elég, ha felemlítjük a következő neveket: báró Eötvös -110- József, Jókai Mór, Abonyi Lajos, báró Jósika Miklós, Báró Kemény Zsigmond, Madách Imre. Még ma is sokat emlegetett kiadványa a «Márk krónikája», mely 1867-ben jelent meg s mint páratlanul álló remekmű nagy feltűnést keltett.

Emich Gusztáv hírnevét azonban főleg, mint Petőfi Sándor kiadója tette maradandóvá. Eleinte ugyan csak bizományba vette műveit, de későbben, mikor a költő népszerűsége egyre nagyobb lett, összes költeményeinek a kiadói jogát szerezte meg. A «Pesti Divatlap» 1846. évi 22. számában meg is emlékszik erről, ezt írván: «Petőfi összes verseinek újévre leendő kiadását derék könyvárusunk, Emich Gusztáv vállalá magára, ki a zseniális költő eddigelé megjelent valamennyi költeményeit 500 pengő forinton vette meg, mi nálunk, kivált versekért, nem csekély díj. A mű díszkiadásban s a költő acélba metszett arcképével fog megjelenni.» És ezen folyóirat 1847. évi 4. számában már közzé is tette Emich Gusztáv «Előfizetési felszólítását Petőfi Sándor összes költeményeire egy kötetben». A kötet 1847. március 15-én jelent meg és egyes akkori lapok tudósításai szerint 3000 példány fogyott el ezen első kiadásból. A 2-ik kiadás 1848. február havában jelent meg, de már két kötetben. 1848-ban megvette újabb verseit, melyekre ez évben 1000 forintot és 1849-ben – julius végéig – 700 forintot fizetett.

Emich Gusztáv, mint lapkiadó is fejtett ki nagyszabású tevékenységet. 25 különféle lapot indított meg, melyek közül egyik-másik ugyan rövid életű volt, de a legtöbb mégis sikerrel járt. Legjobban bevált az 1850. március 9-én megindult «Pesti Napló», mely még ma is fennáll. Közkedveltté vált a «Fővárosi Lapok» című szépirodalmi napilap is.

Ugyancsak 1841-ben alapította könyvkereskedését Geibel Károly, ki azt páratlan dísszel és ízléssel rendezte be, úgy hogy az övéhez hasonló könyvkereskedés akkoriban nem igen volt Pesten. A helytartótanácshoz intézett folyamodványában erősen hangsúlyozta, «hogy könyvkereskedői működése jó részét a magyar irodalom szaporításának fogja szentelni». Ennek azután meg is felelt, amennyiben 7 év alatt 71 művet 84 kötetben adott ki és ezek között csak nyolc német és egy latinnyelvű volt; a többi tehát mind magyarnyelvű. Könyvkereskedését – minthogy a szabadságharc után beállott kedvezőtlen viszonyokba nem tudott beletörődni – 1850-ben eladta -111- öccsének, Geibel Árminnak, ő pedig Lipcsébe költözött, ahol új könyvkereskedést alapított. Többnyire magyarnyelvű kiadványait azonban továbbra is megtartotta s «Geibel Károly könyvkiadóhivatala Pesten» bejegyzett cég alatt szolgáltatta ki. Geibel Ármintól a könyvkereskedést 1862-ben Grill Károly vette meg.

1846-ban tünt fel Magyar Mihály, kivel a pesti könyvkereskedők kara egy igen képzett és művelt taggal szaporodott. A pesti könyvkereskedők azonban nem jó szemmel nézték önállósítását s ezért a helytartótanácsnak, mikor véleményüket kikérte, kedvezőtlen nyilatkozattal válaszoltak. Ennek folytán a helytartótanács 1847. évi december 15-én kelt határozatával egy új könyvkereskedés létesítését nem pártolta, s Magyar Mihály működési körét csupán az apósa, Ivanics Zsigmond örököseitől átvett antiquárium folytatására korlátozta. Magyar Mihályt kartársainak mellőzése korántsem csüggesztette el. Belenyugodott a változhatatlanba és a saját körében igyekezett a magyar könyvkereskedelemnek és irodalomnak hasznára lenni. Hogy vérbeli könyvkereskedő s amellett lelkes hazafi volt, kitűnik a «Pesti Divatlap» 1848. évfolyamában megjelent «A magyar könyvkereskedés és irodalom ügyében» című cikksorozatából, melyből kiemeljük a következő részletet: «Pályám az Irodalom kezelése, vagyis a könyvkereskedés, mely ügyben foglalkozásom első idejét ugyan idegen szellemű egyének és idegen viszonyok közt töltém, mit kezdetben azért is igen fájlaltam, mert szivem mindenben csak hazámért dobogott, és helyzetemnél fogva mégis külföldieskedni voltam kénytelen. Azonban habár eleinte szerettem volna is szerepemet nemzetivé fölcserélni, mégis minden elfogultság nélkül meg kell vallanom, hogy később valóságos szükségnek tartanám azon közbeni maradásomat, különben nem szerezhettem volna magamnak azon tapasztalást az irodalom kezelése vagyis inkább terjesztése körül (mert nemzeti könyvkereskedés még nem létezék), – nem ismertem volna meg azon rideg s visszaélő szokásokat, mellyek honi irodalmunk előmenetelét gátolják.»

Magyar Mihály néhány kiadvánnyal is gazdagította irodalmunkat. Egy lapot is adott ki, «Kalauz. Hetilap a nép jólétére» címen. Szerkesztője Boross Mihály volt. Az előfizetési felhívás szerint a «gyűjtéssel fáradozók minden tízre egy tiszteletpéldányt kapnak, ki azonban 20-at gyüjt, két tiszteletpéldányon -112- kívül még egy tárcanaptárt is kap». A lap 1857–58-ban jelent meg, azután megszünt.

1848-ban Fogarasi János kezdeményezésére «Szent István-Társulat» cimen egy katolikus könyvkiadóvállalat alakult meg, oly célból, hogy a magyar katolikus közönséget katolikus szellemben megírt és valláserkölcsi olvasmányok által hitében megerősítse. A társulat alapszabályai szerint kezdettől fogva fővédője mindenkor a hercegprimás, elnökei főrangú világi urak, alelnökei és igazgatói pedig kiváló egyházi férfiak. Elnökei voltak az első ötven év alatt: gróf Károlyi István, gróf Cziráky János, Majláth György országbiró, gróf Károlyi Sándor, gróf Apponyi Albert, gróf Zichy Sándor, gróf Eszterházy Miklós Móric.

A negyvenes években könyvkereskedést alapítottak még: Müller Gyula, Bucsánszky Alajos, Edelmann Károly. Ez utóbbi 1847-ben Heckenaszt Gusztáv könyvkereskedését vette meg. – Ugyancsak a negyvenes években keletkezett a «Népkönyvkiadó Egyesület», mely a népies irodalom előmozdítása érdekében valóban hasznos tevékenységet fejtett ki. Állandóan pályadíjakat tűzött ki és csakis olyan műveknek a kiadására vállalkozott, melyek a jutalmat elnyerték.

Az 1848–49-iki szabadságharc súlyos helyzet és nagy megpróbáltatások elé állította a magyar könyvkereskedelmet. Minden irodalmi élet, könyvtermelés és árusítás megszűnt, az iskolák bezáródtak. A közönség csak a napilapok és az egymásután megjelent röpiratok iránt érdeklődött, ezek azonban a könyvkereskedőknek vajmi sovány üzleteredményt nyujtottak. Ehhez járultak azután még a kétségbeejtő pénzkalamitások: az arany- és ezüstpénznek kiviteli tilalma, az osztrák bankjegyek elértéktelenedése és az abból következett rengeteg magas arany- és ezüstárfolyam és a «Kossuth-bankók»-nak kétes értéke és kifelé való hasznavehetetlensége. S mikor Világosnál a nagy nemzeti tragédia utolsó akkordja is lejátszódott: a nemzet még inkább gyászba borult. Elvesztette nemzeti jellegét; német lett minden intézménye a közigazgatás, törvénykezés és kereskedelem terén, de még a tanügyet is elnémetesítették. Teljesen abszolutisztikus kormányrendszert léptettek életbe, melynek feje a hirhedt Bach volt. Innen van, hogy az elnyomatás idejét «Bach-korszak» elnevezés alatt örökítette meg a történelem. -113-

Mindazonáltal, hogy a «Bach-korszak» 1850-ben rettenetes reakcióval köszöntött be, a nemzet szellemi életének feltámadását nem tudta végleg elnyomni. Előbb a napisajtó támadt fel tetszhalottaiból, majd az irodalom adta jelét, hogy még él, hogy élni kiván s ezzel felragyogott a magyar könyvkereskedelemre is egy kis hajnali fény. S hogy mindenki bizott egy jobb jövőben, az tény; mert azok az alakulások, melyek ezekben a nehéz és válságos időkben végbementek, nem a jelent, hanem a jövőt érintették.

Így gondolkozott bizonyára Lampel Róbert is, ki 1850-ben, mint társ belépett Lantossy József könyvkereskedésébe, minek következtében a cég «Lantossy és Lampel»-re változott. Erre a társulásra Lantossy Józsefnek már azért is volt szüksége, mert nem volt kitanult könyvkereskedő, hanem hivatalnok. 1853-ban azonban Lantossy József kivált a cégből és ez időtől kezdve Lampel Róbert felsőbb engedély alapján saját neve alatt folytatta a könyvkereskedést. Természetesen az elnyomatási idő tartama alatt csak rendkivüli erőmegfeszítéssel folytatta működését, de helyes tapintatával és ritka gyakorlatiasságával így is felvirágoztatta üzletét.

A hatvanas években Lampel Róbert már a tekintélyes könyvkiadók sorába emelkedett. Könyvkiadói működésével elsősorban a tanügyi irodalom terén tűnt ki. Másodsorban törvénykiadásai érdemelnek figyelmet. Ezeket a politikai átalakulások napi szükséglete hozta létre, épúgy, mint legtöbb kiadványait, melyek mind a valóban érzett szükséglet követelményei folytán jöttek létre. Ebből azt láthatjuk, hogy Lampel Róbert könyvkiadói vállalkozása céltudatos irányelven alapult.

Edelmann Károly könyvkereskedését 1854-ben Lauffer Vilmos és Stolp Oszkár Károly vették meg és «Lauffer és Stolp» cégen nagy szorgalommal tovább fejlesztették. 1863-ban Stolp Oszkár Károly megvált a cégtől s ennek következtében Lauffer Vilmos két öccsét, Hermannt és Tivadart, kik már előbb is munkatársai voltak, cégjegyzési joggal ruházta fel és a céget «Lauffer Testvérek»-re változtatta.

1857-ben Ráth Mór alapított könyvkereskedést a «Vastuskó»-hoz címzett épületben. Ekkor az abszolutizmusnak már látszólag lealkonyodott s így a viszonyokhoz megfelelően berendezett könyvkereskedésnek szép és áldásos működési tér kinálkozott. Ráth Mór számított is e körülménnyel s üzletét -114- főleg a magyar irodalmi termékek terjesztésére és ápolására rendezte be, ámbátor külföldi könyvekből álló készlete is elég számottevő volt. Széleskörű ismeretségénél fogva üzletét nemcsak a fejlődés magas fokára emelte, de egyszersmind központjává is tette a magyar politikai és irodalmi életnek. Kivált a hatvanas években gyakran megfordult nála Deák Ferenc, báró Eötvös József, Csengery Antal, Gyulai Pál és Beöthy László. És e kiváló férfiakkal való folytonos érintkezései és összeköttetései azt az elhatározást érlelték benne, hogy a könyvkiadás terére lépjen. Eleinte azonban igen kevés művet adott ki. Tulajdonképeni könyvkiadói működése csak a kiegyezés után kezdődött.

A «Bach-korszak» utolsó éveiben még feltünt könyvkereskedők és könyvkiadók ezek voltak: Pfeifer Ferdinánd, ki 1857-ben Emich Gusztáv nemzeti könyvkereskedését vette meg, Oszterlamm Károly (1857), Légrády Testvérek (1858).

Az 1859-ik évvel elérkezett a megváltás órája. Az abszolutizmus megszünt és hazánk vezérférfiai, kik az elnyomatás alatt hallgatagon szemlélték az eseményeket, ismét átvették a vezérszerepet és élére állottak a nemzeti törekvéseknek. Az egyetértő és összetartó magyarság az új éra hajnalában rendezte első nemzeti ünnepélyét. Kazinczy Ferenc, a nagy nyelvujító születésének százados évfordulóját ünnepelték 1859 október 27-én, mely kedvező alkalom volt a nemzeti közérzület hatalmas megnyilatkozására.

Már 1861-ben két törekvő fiatal könyvkereskedő, Nagel Bernát és Wischán Viktor, a feltámadt szellemi életre támaszkodva alapított Budán könyvkereskedést.

Áttérve a vidéki magyar könyvkereskedelem XIX. századbeli számottevőbb cégeire, előrebocsátjuk, hogy itt is a kronológikus sorrendet követjük.

1805-ben Kiss István pesti könyvkereskedő Debreczenben, hol vásárok alkalmával többször megfordult, megalapította az első könyvkereskedést, melynek vezetését vejére, Csáthy Györgyre, de inkább mondhatnánk leányára, Kiss Rákhelre bízta, ki a könyvek árusítási módját már gyermekkorában sajátította el. 1808-ban azonban már Csáthy György birtokába ment át a könyvkereskedés, ki azt nagy körültekintéssel vezette 1817 nyarán bekövetkezett haláláig. Utána özvegye állott az üzlet élére, majd 1831-ben fia, Csáthy Lajos, 1866-ban -115- pedig ennek unokaöccse, ifj. Csáthy Károly, kinek idejében érte el a könyvkereskedés virágzásának fénykorát.

Kassán 1810-ben Ellinger István átvette atyja, Ellinger János József könyvkereskedését. Ebben az időben Kassa első irodalmi fénykora ugyan már hanyatlani kezdett, de azért Ellinger István még mindig kivette a maga részét a kassai irodalmi mozgalmakból. Ő adta ki 1825-ben gróf Dessewffy József nevezetes «Felsőmagyarországi Minerva» című folyóiratát; melynek az akkori legjelesebb írók voltak munkatársai, köztük Kazinczy Ferenc is. Azonkívül 1846-ig 144 magyar, 71 német, 41 latin és 2 tót nyelvű művet adott ki.

Kassán még a következő jelesebb könyvkereskedők működtek: Wigand Ottó (1816–1826), Wigand György (1827–1834), Szandvossz Ernő Frigyes (1818–1853), Vajda Pál (1821–1833), Hagen Károly (1842–1852), Novelly József (1851–1855), Hartig Gusztáv (1855–1870), Toperczer Lajos (1861–1875), Haymann Ferenc (1863–1888) és Thiele Joachim Károly, ki 1827-ben egy hat kötetes műre hirdetett előfizetést és 547 előfizetője volt.

Eperjesen 1834-ben Benczúr József alapított könyvkereskedést. 1846-ban Vetter Róberttel társult s innentől a céget «Benczúr és Vetter» név alatt vezették tovább. A társasviszonyt azonban csak két évig tartották fenn. 1848-ban Benczúr József megvált a cégtől és a könyvkereskedés Vetter Róbert egyedüli tulajdonába ment át. 1859-ben Révai Sámuel lépett be, mint csendes társ, de már 1862-ben vétel útján megszerezte a könyvkereskedést és saját neve alatt folytatta.

Kolozsvárott az első rendszeres könyvkereskedést 1832-ben Tiltsch János alapította, a másodikat 1833-ban Burián Pál és a harmadikat 1835-ben Barra Gábor, ki báró Jósika Miklós első kiadója volt, kiadván két első művét, az «Irány»-t és a «Vázlatok»-at. Még 1835-ben maga mellé vette Stein Jánost, ki 1837-től – Barra Gábor elhalálozása következtében – egyedül vezette a könyvkereskedést. 1842-ben társasviszonyba lépett özv. Barra Gábornéval, minek folytán a cég «özv. Barráné és Stein» lett. 1855-ben azután már teljesen Stein János tulajdonába ment át. Stein János egyike volt a legnagyobb és legtekintélyesebb vidéki könyvkiadóknak. Nagymennyiségű kiadványai mind számottevők voltak s azokon egy bizonyos irodalomtörténeti fonal is húzódott végig: az erdélyi kultura. -116-