Már megbocsátni sem tudnék neked!

A megbocsátás királyi ajándék –

Ám adakozni hasztalan kivánnék,

Ha nincsen már egy fityingem se meg.

Sokszor zsaroltad gyöngeségemet,

Bizván talán, hogy úgy is móka, játék

Mind a sok szó, mely vádat-vádra rád mért:

Most munkált sorsod beteljesedett.

Most megroskadsz, hogy még sem ezt akartad?

De – fölemelni: karom sincs ma már –

Szánalmam nyelve megbénitva hallgat.

Ha sirsz – én is csak sirhatok veled,

Hogy lelkünk régi fénye csupa sár,

S egy élten át bús harcunk szennye lep.