Ősz dere gyötri már a gyepfű selymét.

A nyár pompáját keresvén se lelnéd.

Hol kincse folyt, most mást alig ha látsz ott:

Pár árva kórót ropni kerge táncot.

Pár árva holló károg ott a ködben.

Föl-fölcsap egy, meg újra visszazökken.

S a fán borong el, fázva, félig ébren,

A sűrűsödve szisszenő sötétben.

Nem jó bolyongva járni most a tarlón:

Mindent enyészni látnál ott ma gyarlón.

Jobb most szobádban ülni melegedve,

Békés derüvel nézvén életedre.

Jobb: kályha mellett ülni órahosszat,

Míg lelked elmult dolgokon motozgat.

Mig révedezve babrálgatsz a tüzzel:

Meleget áraszt rád egy régi tűzhely.

De jaj, hová bujsz, vackot hol találsz, hol?

Ha belül érzed, hogy vacogva fázol?

S nincs semmid, ami tövisként ne tépne:

Se mult öröme, sem jövőd reménye?