Keserves rabigába

Görbesztő, bús napok.

Melyek során hiába

Esdünk szebb holnapot.

Bomolni makacsul kész,

Nyűtt, zaklatott ideg.

Zord, ököllé szorult kéz,

Mely magát sebzi meg.

Haszontalan sovárgás

Egy képzelt szív után.

Mely csupa fény, meg áldás,

S ha búnk van, szánva szán.

Örökös vágy: pihenni.

De hajsza szüntelen.

Ezeken felül semmi,

Csak undor, küzdelem.

Így keserit, izenget,

Míg mellénk lép, megáll,

S elfuj, – mint szél a pelyhet –

A hatalmas halál!