Antalffy Endrének, az Ezeregy éjszaka tudós és művész forditójának.

Bár időmből egy perc se boldog,

Lelkemet, gyásznak fátylaképpen,

Nem lengetem meg minden lépten:

Nemesebb gyász a rejtve hordott!

Csak néha jönnek komor álmok,

Melyeket jólzáró palackba –:

Egy-egy versembe befalazva,

Az idők árjába bocsátok.

Majd akadgat sorsszerü kéz,

Mely olykor egyet kihalászva,

Terhétől döbben, futni kész!

De már késő! A pecsét enged,

Búm feltör, égre száll s uszálya

Ugy csüng alá, mint sürü felleg!