Ha te nem – inkább más se zárja

Szivére szivem szűz szerelmét.

Legyen, mint puszták rőt kopárja,

Mi bennem üdvről álom, emlék.

Mint falevél, mit őszi szél hajt

Ezer társával egy halomba:

Magam is muljak el s a tél majd

Hullassa leplét bús nyomomra.

Rim szárnya szerte hirt ne hordjon,

Hogy egykor érted éltem, égtem:

Enyészen az is rejtve zordon

Szivem halálos börtönében.

S amig igy minden vágy belém hal:

Bús kéj hat át e pusztulásban,

Hogy ezalatt a magaméval

Emléked sirját is megástam!