Véres robotban, félelmek között,

A lelkem sokszor falnak ütközött.

Mint békát nagy kő, mit ráhajitok:

Kényszerű sorsom úgy lelapitott.

Ólmos, szűk térben fullad a tüdőm.

Szentebb dologra, dalra nincs időm.

… Ám áttöri még fejem a tetőt,

S szabaddá szállok virradat előtt!

Bús lelkem ott fenn új dalra derül.

S száll, száll a fényben, félelmetlenül!