Azt szeretném, ha nekem zongoráznál,

Akármit, csakhogy hangok érjenek,

Melyek zengése kezedtől ered,

Mig szivem reszket, mint szélben a nádszál.

Tedd mind elém, amennyi régi fénykép

Mutatja multad bármi kis nyomát,

Hogy lelkem fölött siklathassam át

Gyermekkorod derüjét, égi fényét.

Akkor is, tudom, kedves lehetett

Vidám szemed, a csacska, gondtalan száj!

Oh, tőlem egy szót, mosolyt most se sajnálj.

Bár e morzsák pótolják énedet.

Ugyis: két karom egészben, amint vagy,

Szegény szivemre sohasem szorithat – –