Hódolat s kézcsók, szép kisasszonyok!

S szép urfiak, vig legyen éjszakátok!

Ti bizakodva most mind arra vártok,

Hogy okot nyujtsak hahotáznotok.

Hajhó! fejemre süveget csapok.

S tréfálkozom, fintort fintorra vágok.

Ne is sejtsétek, hogy a sorsom átok,

S belül a szivem csendesen zokog.

Arcom redőit liszt és gúny takarja,

Rigmust csattintva hajlok jobbra, balra.

Nincs célom más, csak a tetszésetek.

De mégis inkább fütty, szidalom érjen,

Mintsem – látván, hogy lassan hull a vérem –

Fölöttem szánakozni kezdjetek.