III. Görögök a törökök ellen.

A történelmet megelőző időkben, midőn a földgömb szilárd kérge a belső neptuni vagy plutói erők működése következtében lassankint átalakult, Görögország létezését egy kataklizmának köszönheté; mely e földrészt a vizek fölszíne fölé lökte fel, míg a szárazföld egy részét, a szigettengerben lesülyesztette és ennek csupán legmagasabb részei maradtak fenn szigetek alakjában. Görögország azon vulkáni vonalon fekszik, mely Cyprustól Toskánáig terjed.

Úgy látszik, hogy a hellének országuk ingatlan talajától nyerték azon physikai és erkölcsi izgatottság ösztönét, mely őket a hősiességben a végletekig képes ragadni. Mindamellett nem kevésbbé igaz, hogy természeti tulajdonságaiknál, rendíthetetlen bátorságuknál, haza- és szabadság-szeretetüknél fogva sikerült független államot teremteniök e tartományokból, melyek annyi század óta görnyedtek az ozmán uralom alatt.

Görögország a legrégibb időkben pelasg volt, vagyis ázsiai néptörzsek lakták; a keresztény korszakot megelőző XVI–XIV-ik században az argonauták, a heraklidák és a trójai háború csaknem mythologiai korszakában hellénné lett; a hellének megjelenésével, kiknek egyik törzsétől, a graioktól nyerte későbbi nevét; valóban görög volt Lykurgostól kezdve, Miltiades, Themistokles, Aristides, Leonidas, Aeschylos, Sophokles, Aristophanes, -35- Herodot, Thucydides, Pythagoras, Sokrates, Plato, Aristoteles, Hippokrates, Phidias, Perikles, Alkibiades, Pelopidas, Epaminondas, Demosthenes idejében; majd macedoniai volt Fülöp és Sándor alatt, végre pedig római tartománynyá lett Achaia név alatt száznegyvenhat évvel Kr. sz. e. és az is maradt négy századon keresztül.

Ezen időtől fogva az ország, melyet egymásután elfoglaltak a visigothok, a vandalok, az ostrogóthok, a bolgárok, a szlávok, a normannok, a szicziliaiak, – a keresztes hadak a tizenharmadik század elején; ez ország, mely a tizenötödik században számos hűbérekre daraboltatott fel s az ó-korban ép úgy mint az újkorban annyi megpróbáltatáson ment keresztül, a törökök kezei közt s a muzulmán uralom alatt, a legalsó fokra sülyedt alá. Azt lehet mondani, hogy közel kétszáz évig teljesen szünetelt Görögország politikai élete. A hatalmat képviselő ottomán hivatalnokok önkénykedése nem ismert határt. A görögök nem voltak annektált, meghódított, sőt még csak legyőzött nép sem; egyszerűen rabszolgák voltak, a pasa pálczája alatt, kinek egyik oldalán állt az imám vagyis a pap, a másikon a dsellah vagyis a hóhér.

De az élet még nem enyészett el végkép e haldokló országból. Ujból vonaglania kellett az elviselhetetlen fájdalomtól. 1766-ban a montenegróiak Epirusban, 1769-ben a mainoták, majd végre az albániai szulioták fellázadtak és kikiáltották függetlenségüket, de 1804-ben az egész lázadási kisérletet végleg elfojtotta Tepelenti Ali, janicsár pasa.

Elérkezett az idő közbelépni, ha az európai hatalmak nem akartak szemtanui lenni Görögország teljes megsemmisülésének. A szegény nemzet önerejére utalva, nem tehetett egyebet, mint meghalni, mialatt megkisérlé függetlenségét visszaszerezni. -36-

Tepelenti Ali 1821-ben maga is fellázadt Mahmud szultán ellen és segítségül hivta a görögöket, kiknek szabadságot igért. A görögök tömegesen fellázadtak. A philhellenek segítségükre siettek Európa minden részéből. Olaszok, lengyelek, németek, de főleg francziák sorakoztak az elnyomók ellen. Guys de Sainte Hélène, Gaillard, Chauvassaigne, Baleste és Jourdain századosok, Fabvier ezredes, Regnaud de Saint Jean d’Angély századparancsnok, Maison tábornok nevei, melyekhez még a következő három angol: lord Cochrane, lord Byron és Hastings ezredes nevét kell csatolnunk, elenyészthetlen emléket hagytak hátra ezen országban, melyért eljöttek harczolni és meghalni.

E nevekre, melyek körül az elnyomottak ügye érdekében véghezvitt hőstettek vontak dicsfényt, Görögország oly nevekkel válaszolt, melyek legmagasabb családait képviselik: a három hydriota: Tombasis, Tsamados, Miaulis, továbbá Kolokotroni, Botzaris Mark, Mavrokordato, Mavromichalis, Kanaris Konstantin, Negris, Ypsilanti Konstantin és Dömötör, Ulysses és annyi más. A felkelés kezdettől fogva élet-halálharczczá fajult; szemet szemért, fogat fogért, a mi mindkét részről a legiszonyubb megtorlásokat idézte elő.

1821-ben fellázadtak a szulioták és mainoták. Patrasban Germanos patriarcha hallatja a legelső harczkiáltást, a kereszttel kezében. Morea, és az egész szigettenger a függetlenségi lobogó alá sorakozik. A tengeren győztes helléneknek sikerűl kezükre keríteni Tripoliczát. A görögök legelső hadi sikereire a törökök azzal felelnek, hogy felkonczolják Konstantinápolyban élő földijeiket. 1822-ben Tepelenti Alit, kinek várát ostromolták, gyáva orgyilkos kéz megöli egy tanácskozás alkalmával, melyre őt Kursid török hadvezér hivta meg. Kevés idő mulva Mavrokordatot -37- és a philhelleneket tönkre teszik Artánál, de a fölkelők csakhamar kiköszörülik e csorbát Missolunghi első ostrománál, melyet Omer Vrione hadserege kénytelen odahagyni, jelentékeny veszteségekkel.

1823-ban a külhatalmak hatályosabban kezdenek közbelépni. Közbenjárásukat felajánlják a szultánnak. A szultán elutasítólag felel és tagadó válaszának az által ad nyomatékot, hogy tíz ezernyi ázsiai csapatot szállít partra Euboeában, s a török hadsereg főparancsnokává hűbéresét, Mehemet Ali egyptomi pasát nevezi ki. Az ezen évi harczokban esett el Botzaris Márk, az a hazafi, a kiről el lehetett mondani, hogy úgy élt mint Aristides és úgy halt meg, mint Leonidas.

1824-ben, mely a függetlenség ügyére nézve a balszerencse korszaka volt, lord Byron január 24-ikén partra szállt Missolunghinál és husvét napján meghalt Lepanto előtt a nélkül, hogy álmát bármely csekély részben megvalósulva láthatta volna. A törökök lemészárolták az ipsariotákat és Kandia városa, Kréta szigetén, megadta magát Mehemed Ali katonáinak. Csupán a tengeren vívott sikerek voltak képesek a görögöket kárpótolni ennyi szerencsétlenségért.

1825-ben Ibrahim pasa, Mehemed Ali fia partra száll Mondonnál Moreában, tizenegyezer emberrel. Kézre keríti Navarint és megveri Kolokotronit Tripoliczánál. Ekkor történt, hogy a hellén kormány két francziára, Fabvierre és Regnaud de Saint Jean d’Angélyre bizta egy rendes csapatokból álló hadtest vezényletét, de Ibrahim feldúlta Messeniát, és a Mainát, mielőtt e csapatok oly karba hozattak, hogy ellenállhassanak neki. A pasa csak azért hagyott fel itteni hadjáratával, mert részt akart venni Missolunghi második ostromában, melylyel Kiutadsi pasa sehogy se -38- tudott boldogulni, noha a szultán azt mondta volt neki: Missolunghit vagy a fejedet!

1826 január 5-én Ibrahim, miután Pyrgost felgyujtotta, Missolunghi alá érkezett. Három napig, január 25-től 28-ig, nyolczezer bombát és golyót lövetett a városra, a nélkül, hogy képes lett volna benyomulni, daczára három rohamnak és daczára annak, hogy csak kétezerötszáz ember harczolt ellene, kiket az éhség máris ugyancsak elcsigázott. De győzedelmeskednie kellett, főleg miután visszaverte Miaulist s csapatát, mely az ostromlottak segítségére jött. Missolunghi ápril 23-án hosszú ostrom után, mely védelmezői közül ezerkilenczszáz ember életébe került, Ibrahim hatalmába jutott. Az ostromlók megöltek férfit, asszonyt, gyermeket, szóval csaknem mindazokat, kik a város kilenczezer lakója közül túlélték az ostromot. Ugyanezen évben a török hadak Kiutadsi vezérlete alatt, miután Phocist és Beotiát feldulták volna, Thebába érkeztek. Julius 10-én átlépték Attika határát, csakhamar ezután megszállták Athént és ostromolni kezdték az Akropolist, melyet ezerötszáz görög védelmezett. E fellegvár segélyére, mely Görögország kulcsa volt, az új kormány Karaiskakist küldé ki, Missolunghi egyik védőjét és Fabvier ezredest rendes katonaságból alakult csapatával. A csata, melyet Chaidarinál vívtak, elveszett, és Kiutadsi folytathatta az Akropolis ostromát. E közben Karaiskakis átkelt a Parnassus hegyszorosain, deczember 9-én megverte a törököket Arachovánál s a csatatéren egy diadalgúlát emeltetett háromszáz levágott török fejből. Az északi Görögország csaknem egészen szabaddá lett.

Szerencsétlenségre, e küzdelmek alatt a szigettenger prédájává vált a leggonoszabb kalózoknak, kik valaha garázdálkodtak a vizeken. Ezek közül a legvérengzőbbek -39- egyike s talán a legvakmerőbb rabló Sacratif volt, kinek már puszta neve is a legnagyobb rémület tárgyát képezte a Levante valamennyi kikötőjében.

Azonban, két hónappal azon időpont előtt, melyen e történet kezdődik, a törökök kénytelenek voltak az éjszaki Görögország némely megerődített váraiba visszavonulni. 1827 február hóban a görögök már visszahódították függetlenségüket az ambraciai öböltől Attika határáig. A török lobogó már csak Missolunghiban, Vonitzában és Naupacteben volt kitüzve. Márczius 31-én az északi és peloponnesusi görögök, lord Cochrane befolyása következtében, felhagyván belső viszályaikkal, elhatározták egybehivni a nemzet képviselőit közös gyülekezetre, Trezenébe és a hatalmat összpontosítani egy idegen ember, egy orosz diplomata, a görög származású és korfui születésü Capo d’Istria kezében.

De Athén a törökök hatalmában volt. Fellegvára megadta magát, junius 5-én. Az éjszaki Görögország ennek következtében kénytelen volt teljesen meghódolni. Igaz, hogy julius 6-dikán Francziaország, Oroszország és Ausztria egy egyezményt irt alá, mely nem vonván ugyan kétségbe a porta suzerénitását, elismerte egy görög nemzet létezését. Ezenkívül az aláíró hatalmak egy titkos záradékban kötelezték magukat egyesülni a szultán ellen, ha ez a békés elintézést el nem fogadná.

Ime, ezek e véres háboru kiválóbb eseményei, melyekről az olvasónak tudomással kell birnia, mert közvetlen összeköttetésben állnak elbeszélésünk folytatásával.

Hátra van még, elmondanunk bizonyos különösebb eseményeket, melyekben közvetlen részük volt e drámai mozgalmasságú történetben szereplő egyéneknek, kiket -40- már ismerünk; valamint azoknak is, kikkel ezután fogunk megismerkedni.

Az előbbiek közül első helyen kell említenünk Andronikát, a hazafias érzelmü Starkos özvegyét.

A haza függetlenségének visszahódítására indított harcz nem csupán hős férfiakat, de hősies asszonyokat is termett, kiknek neve dicsőségesen vegyül e korszak eseményei közé.

Így látjuk feltünni Bobolina nevét, ki egy kis szigeten született a naupliai öböl torkolatánál. Férje 1812-ben fogságba esvén, Konstantinápolyba hurczolva és a szultán parancsára karóba huzzák. – A függetlenségi harcz első riadója hangzik. Bobolina 1821-ben saját költségén felszerel három hajót, és mint Belle H. egy öreg klephta elbeszélése nyomán írja, miután kitüzte volna lobogóját, melyre a spártai nők e régi jeligéje volt irva: «Felül vagy alól»: bebarangolja a partvidéket, Kis-Ázsiáig elfogdosva és felgyujtva a török hajókat egy Tsamados vagy egy Kanaris merészségével; aztán minekutána hajóit nagylelküen odaajándékozta volna az új kormánynak, részt vesz Tripolitza ostromában, Nauplia körül szervezi az ostromzárt, mely tizennégy hónapig tart, és végre megadásra kényszeríti a fellegvárat. E nő, kinek élete egész legenda, a saját fitestvérének gyilkától hal meg, egyszerü családi czivódás következtében.

E bátor hydriota nővel egy sorban kell említenünk egy másik kimagasló alakot. Ugyanazon okok ez esetben is hasonló eredményeket idéztek elő. A szultán parancsára Konstantinápolyban megfojtják az ép oly előkelő származású mint szép Mavrocinis Modéna atyját; Modéna azonnal csatlakozik a felkeléshez, fellázítja Mycene lakóit, hajókat szerel fel, guerilla-csapatokat szervez, melyeket ő maga vezérel, Szelim -41- pasa hadseregének utját állja a Pelion szük szorosaiban és fényes szerepet játszik a háború végeig, folyvást zaklatván a törököket a Phtiotisi hegyek torkolatai között.

Meg kell még említenűnk Kaidost, a ki felrobbantotta Vilia falait és rendíthetlen vitézséggel harczolt szent Veneranda zárdájában; ennek anyját, Moskost, ki férje oldala mellett küzdött és szikladarabok alá temette a törököket; Despot, ki, nehogy a muzulmánok kezébe kerüljön, légberöpítette magát leányaival, menyeivel és unokáival együtt. És a szulióta nőket és azokat, a kik a Salamisban székelő új kormányt védelmezték, segítségére sietvén a hajórajjal, melyet ők maguk vezényeltek; és ama Zacharias Konstancziát, a ki miután jelt adott a felkelésre Lakonia sikjain, ötszáz paraszt élén megrohanta Leondarit, és végre annyi mást, kik nem kimélték nemes vérüket e háboruban, mely alatt látni lehetett, mire képesek a hellének ivadékai.

Így tett Starkos özvegye is. Csupán Andronika név alatt – mert nem akarta többé viselni azt, melyet fia megbecstelenített – belevegyült a mozgalomba, a megtorlás ellenállhatatlan ösztönétől ép úgy mint a függetlenség szeretetétől indíttatva. Mint Bobolina, ő is oly férj özvegye lévén, a kit azért végeztek ki, mert a hazáját védelmezte; habár nem szerelhetett fel a saját költségén hajókat és nem állíthatott fel szabad csapatokat, legalább tettleges részt vett a felkelés nagy drámáiban.

Andronika már 1821-ben csatlakozott azon mainotákhoz, kiket a halálra itélt s az ioniai szigetekre menekült Kolokotroni gyüjtött össze maga körül, midőn ezen évi január 18-án Skardamulánál partra szállt. Jelen volt azon első nyilt csatában, mely Thessalia -42- földén vivatott, midőn Kolokotroni megtámadta Phanari és Karitené lakóit, kik a törökkel egyesültek a Ruphia partjain. Jelen volt azon valtetzioi csatánál is, május 17-én, melyből Mustafa bég hadserege megszaladt. Még inkább kitüntette magát Tripolitza ostrománál, melynél a spartaiak a törököket «gyáva persák»-nak, a törökök pedig a görögöket «Lakonia gyönge nyulai»-nak nevezték. De ez alkalommal a nyulak kerekedtek felül. A Peloponnesus fővárosa, melyet a török hajóhad nem birt felszabadítani az ostrom alól, kénytelen volt október 5-én megadni magát s az egyezmény ellenére szabad rablás, gyilkolás és gyujtogatás dúlt három napig, a mi a városban és a városon kívül minden korú és nemű tíz ezer muzulmán életébe került.

A következő évi márczius 4-én Andronika, ki a Miaulis tengernagy által vezényelt hajón volt, egy tengeri csata alkalmával, öt órai harcz után elmenekülni látta a török hajókat, melyek a zantei kikötőben kerestek menhelyet. De e hajók egyikén megpillantotta fiát, a ki a patrasi öbölön keresztül kalauzolta a török hajórajt!… A szegény nő e napon s e szégyen miatt a harczolók legelső sorai közt kereste a halált… De a halálnak nem kellett.

És Starkos Miklós még messzebb ment a bűn utján. Néhány héttel később Kara-Alihoz csatlakozott, a ki Scio városát bombázta a hasonnevű szigeten. Része volt azon borzasztó mészárlásokban, melyek alatt huszonháromezer keresztyén vérzett el, ide nem értve azon negyvenhétezeret, kiket rabszolgákul adtak el Smyrna piaczain. És azon hajók egyikét, a melyeken a szerencsétleneket az afrikai partokra szállították, az Andronika fia maga vezényelte, – egy görög, a ki eladja a saját testvéreit! -43-
-44-

A HAJÓK EGYIKÉN MEGPILLANTOTTA FIÁT.

A következő korszakban, mely alatt a hellenek kénytelenek voltak az egyesült török és egyptomi hadakkal szembeszállni, Andronika egy perczig se szünt meg utánozni azon nőket, kiknek neveit fennebb idéztük.

Szomorú korszak volt ez, főleg Moreára nézve, mely ellen Ibrahim szabadon bocsátá a törököknél is vadabb arabjait. Andronika azon négyezer harczos közé tartozott, kiket Kolokotroni, a peloponnesusi hadcsapatok fővezérévé való kineveztetése után, maga körül összegyüjteni képes volt. De Ibrahim, miután tizenegyezer embert a messenai partokon kiszállított, mindenekelőtt Coront és Patrast igyekezett felszabadítani az ostromzár alól; aztán hatalmába kerítette Navarint, melynek fellegvára hadmozdulatainak alapjául szolgálhatott, míg kikötője biztos menhelyet nyujtott hajóhada számára. Majd Argost gyujtá fel és Tripolitzát foglalta el, a mi lehetővé tette neki a tél beálltáig folytatni rablásait a szomszéd tartományokban. Főleg Messenia szenvedett e pusztítások alatt. Andronika nem egyszer volt kénytelen mainai földön elrejtőzni, nehogy az arabok kezébe jusson. De eszébe se jutott pihenni. Lehet-e nyugodni elnyomatott földön? Az 1825-iki és 1826-iki hadjáratok alatt megint ott találjuk őt a vergai hegyszorosban vivott csatában, mely után Ibrahim Polyaravosba vonult vissza, honnét az északi mainótáknak sikerült őt még hátrább szorítani. Majd 1826 juliusban, a chaidarii csata alatt, Fabvier ezredes rendes katonaságához csatlakozott. Ezen ütközetben sulyosan megsebesült s csak egy fiatal franczia bátorságának köszönheté (a ki a philhellén lobogó alatt harczolt), hogy Kiutadsi kegyetlen katonái elől megmenekült.

Andronika élete több hónapig veszélyben forgott. -45- Erős testalkata megmentette, de az 1826-dik év elmult a nélkül, hogy ereje annyira helyreállt volna, hogy ismét részt vehessen a küzdelemben.

Ily körülmények közt tért vissza 1827 augusztusban a mainai tartományokba. Még egyszer akarta látni vitylosi házát. A sajátszerű véletlen ugyanaz nap vezette haza a fiát is… Az olvasó ismeri Andronika és Starkos Miklós találkozásának eredményét és tudja, hogy az anya átokkal sujtotta fiát az apai ház küszöbén.

És most, miután semmi sem csatolta őt többé szülőföldéhez, Andronika elment, harczolni mindaddig, míg Görögország vissza nem szerzi függetlenségét.

Ez volt a dolgok állása 1827 márczius 10-én, azon pillanatban, midőn Starkos özvegye visszatért a Maina hegyi utain, a Peloponnesosban harczoló görög csapatokhoz, melyek nyomról-nyomra védelmezték területüket Ibrahim katonái ellen. -46-