I.

Az öreg gróf remete akar lenni.

Nem, nem, szent Természet! felkiáltott egyszerre az öreg gróf Kaczajfalvi János, szemeit az égre emelvén; itt a te együgyű és gyönyörködtető szépségeidnek csak egyikét se idomatlanítsa meg a szemfényvesztő mesterség; és ha az egész világon senki sem szentel neked oltárt, szentelek én itt egyet e kies magányosságban. Itt választok magamnak a te öledben lakást, távol azoktól a szörnyektől, a kik magokat embereknek nevezik.

Így szólott a gróf, s ledőlvén egy hantos halomra egy régi tölgynek árnyékában, érzékeny szemmel tartotta kis fiát, ki egy lepke után szaladozott, mely körülötte repdesvén, minekutána egy darabig már ide, már amoda csalta maga után, végtére sebesen felemelkedett, s a hegyek közé eltünt. Utána nézvén komor tekintettel egy ideig a gyermek, azután atyjához fordult, s kis kezével arra mutatván, a merre a lepke elrepült, annak a kis madárnak, mondá, nincs esze!

Olyanok a világnak örömei, mondá az atya. Körülöttünk lebegnek szüntelen, már erre vonnak bennünket maguk után, már meg amarra, s mikor utánuk kapunk, elenyésznek, s elhagynak bennünket minden reménység nélkül.

Meredt szemmel hallgatta atyját a gyermek, s azt gondolta magában, hogy csak megfogná ő még is azt a kis madarat, ha visszajönne. -2-

Az öreg Kaczajfalvi, gazdag gróf létére, nagyon szerencsétlen ember volt. Barátjai megcsalták, egyenesszívűségével tudta nélkül némely alacsonyságokra visszaélvén. Egy szerencsétlen, kit ő a nyomorúságnak iszonyú mélyéből feleségestől, gyermekestől kiragadott, hamis hitet tett le ellene, s csak egy hajszálon múlt, hogy jótevőjét becsületétől és minden jószágától meg nem fosztotta. Testvéröccse, kit fia gyanánt szeretett, meg hagyván magát venni ellene, esküdt ellenség gyanánt dolgozott czinkostársaival végső romlásán. Elkeseredvén tehát, letette ragyogó tisztségét, s jószágára költözvén, egy gyönyörű, de szegény kisasszonynak hitves karjai közt hamar elfelejtette az áruló világnak alacsony bosszúságait. Ez neki László fiát szülte, mire ő viszontag hitvesét szép jövedelmű özvegyüléssel megajándékozta, szentül fogadván, hogy kívánságainak legkisebbikét sem hagyja teljesítés nélkül. Ezen asszonyság, kinek megelégítése a grófnak legbuzgóbb gondja volt, hű és érzékeny férjét gyalázatosan elhagyta. Elszökött ő egy gazemberrel, egy franczia lovászszal, ki országunkban egy elszegényedett Marquisnak neve alatt majd idegen nyelveket, majd jövevény tánczokat tanítván, végre a grófnak házába mint nevelő becsúszott. Alacsonyságait azzal fejezte be az asszony, hogy magát a világ előtt szépíteni akarván, férjének nevét még ocsmány rágalmazásokkal is megmocskolta.

Átok! kiáltja vala a gróf keserves bosszúságában, mikor feleségének gonoszságát meghallotta, iszonyú átok annak a fejére, a ki gunyhóját legelőször más ember gunyhója mellé építette. Bezárkozott azután, s mély magányosságban töltött egy egész hónapot, a nélkül hogy házából kilépett volna. A hónap végével megjelent ugyan ismét a faluban, de csak keresztül menvén rajta jószágának -3- legvadabb erdejébe, hol mellében az embergyűlölést naponkint nevelgette. Itt egyszer idestova tébolyogván, végtére egy völgybe jutott, mely három magas hegy között feküdt, melyeknek bérczei sűrű fákkal és még sűrűbb bokrokkal voltak benőve. Titkos borzadással lépett ő be ennek a völgynek hűs homályába, s letelepedett a patakocskához, mely a meredek kőszikláról tiszta kristály gyanánt lerohanván, s minden akadálynál híg gyöngyökből álló bokréta gyanánt felszökvén, végre a laposon tovább andalgott. Végén a völgynek szorosabban vonódtak össze a hegyek, melyek között feküdt, s egy kősziklához ragaszkodtak, mely meredeken és magasan nyúlt fel az égbe. Ama fél keréknek tetején, melyet e hegyek formáltanak, felette vastag tölgyfák állottak, melyeknek ágai egymásba fonódván, szép, magas és hűs ernyőt képeztek. Ezen ernyő alatt a mohos kősziklára könyökölt a gróf, s mellette folyván a csörgő patakocska, elméjét a múlt időkről való csendes álmodozásba szenderítette.

Elválok, egészen elválok ezektől az utálatos emberektől, mondja vala ezen szempillantásban teli kedvetlenséggel, s tekintetét egyszersmind erre az elzárt völgyre függesztvén. Minekutána figyelmesen megvizsgálta minden részét, végre lassacskán felkelt és szemeit újra majd a két felül álló meredek hegyre, majd a völgy végén álló kősziklára, majd a felette függő ernyőre vetegette. Itt, úgymond végtére, itt akarok meghalni. Ezt a pusztaságot a természet az én számomra alkotta, megcsalatkozott szerencsétlen szívemnek menedékhelyül. Itt akarok meghalni!

Ezzel haza szaladt, munkásokat fogadott és két hónap alatt a házat felépítette. Tisztességes volt ez és igen alkalmas, csak egy contignatióra, hátul a völgyben a magas kősziklánál. Szobái kevesek, -4- külső falai pedig részint lúggal, részint jó illatú szulákkal voltak befedve. A kellemes kert, teli árnyékos és tekervényes ösvényekkel, teli virágokkal és balzsamos illatú növényekkel, teli lombernyőkkel és kedvesen zöldelő csemete-házacskákkal, a völgynek déli részén vonódott le a három hegynek nyílásáig. Közepén folyt keresztül kerengősen a patak egy nagy és mély víztartóba, melyet friss vízzel megtöltvén, egymásba nőtt bokrokból álló födél alatt elvégre a völgyből kiosont.

Az egyik szobában könyvek voltak és egy kulcsczimbalom; a másikban a gróf lakott kis fiával; a másik kettő hálószoba volt, az egyik pedig a szolgáé. Egy mulatóház a kertben, egy tekeasztal a házban, kőboltozatok köröskörül a völgyben, melyek a kert felé oszlopokon állván, nyitva voltak: ezekből állott az egész készület a grófnak magányos életére. A völgynek északi részén egy szép mezőt szabott ki egy pár tuczat juh számára legelőnek. Feltette azonkívül magában, hogy egy pár agarat is tart, melyekkel nyulászni lehessen. Embergyűlölése pedig arra bírta, hogy a hegyeknek tetejét köröskörül teli plántáltatta kökénynyel, csipkével, galagonyával és mindenféle tövissel, melyekből eleven és áthathatatlan sövény lett. A völgynek ajtaját sűrű ágbogak takarták el, melyhez az összenőtt ágak alatt tekervényes ösvény vezetett, s mely szüntelen be volt zárva. Egy csengőcske, melynek drótja az ajtón kívül függött, adott a grófnak mindenkor jelt, mikor vele jobbágyainak valamelyike beszélni kívánt.

E készületek megtétetvén, összehivatta még egyszer falujának lakosait és jószágainak árendásait. Én titeket elhagylak, mondja vala az utólsóknak; de jaj annak közületek, a ki jobbágyaimnak valamelyikét nyomorgatni merészeli. A legkisebb igazságtalanságot úgy fogom nézni, mint gyilkosságot. -5- Azután jobbágyaihoz fordulván, ti pedig, úgymond, éljetek békességben és feljebbvalóitoknak úgy engedelmeskedjetek, mint nekem. Közel van hozzátok jövendőbeli lakásom; ha valakinek közületek panasza lesz, jőjjön hozzám, csengessen a kert ajtaján, s atyát fog bennem ezentúl is találni. Bármily kicsiny legyen is a rövidség, melyet nektek árendásaim okoznának, folyamodjatok hozzám fiúi bizodalommal. Eltökélt akaratom, hogy boldogok legyetek, ha mindjárt uratok nem boldog is.

Ezt mondván, kihozta kastélyából három esztendős fiát s új lakásába vitte. Jobbágyainak könyhullajtásai és szíves áldásai követték magányosságába. Az Úr Isten áldja meg a mi jó Urunkat! kiáltják vala utána a magasabb helyekről be a kertbe. Lassan-lassan csendesség támadván a gróf körül, s a magányosságban való gyönyörködést mélyebben kezdvén érezni, térdre esett, s felemelvén kezeit: Szent természet! úgymond, a te kebeledben akarok én itt élni és halni, messze azoktól a szörnyektől, kik magukat embereknek nevezik. E rövid igékből elegendőképen ki lehet venni az öreg grófnak eltökélt szándékát. Feltette ő magában, hogy a világtól egészen elválik, melyet legiszonyúbb zavarnak, legrettenetesebb mélységnek tartott. Feltette magában azt is, hogy egyetlen egy fiából természetes embert nevel, semmivel sem ösmerkedtetvén meg, a mit a városi társaságok kigondoltak. Magányosságban akarta a gyermeknek szívét és eszét formálni. Természet! így szóllott ő magában reggelenkint, tégedet tisztellek én ezentúl, mint egyetlen anyánkat, dajkánkat és vezérünket. Ezt pedig azért mondotta magában minden reggel, hogy magát feltett szándékában naponkint megerősítse, mely kiváltkép oda czélozott, hogy ama parányi környékből, melyben lakott, a mesterségnek mindennemű szüleményeit egészen számkivesse.

-6-