X.

A városi és a természetes ember felette nehezen értik meg egymást.

A szoba ajtaja megnyilván, Manczinak repült a gróf és elragadtatása kimondhatatlan volt. Sem örömkiáltásai meg nem szünhettek, sem kézcsókolásai. A szegény kisasszony erőtlen prédája volt indulatának, ápoló ajakinak és ölelő karjainak. Hasztalan igyekezett e galambocska azon, hogy karjai közül magát kifejtse s rokoninak hangos hahotáit hallván, megharagudott ugyan, de azért szíve mégis a gróftól el nem idegenkedett. Ápolásait édeseknek találta s öleléseit emelkedő mellel fogadta, jóllehet védő kezeivel mind ezeket, mind amazokat bajnokné gyanánt ellenzette. A grófnak első szélvészes öröme elvégre lecsillapodott és Manczi egy székre, mint a lakodalom után való reggel a menyasszony, szemérmesen leülvén, lesütötte szemeit s a grófot szemtelennek, dühösnek, gorombának nevezte, de oly lassú morgással, hogy szavait senki sem érthette.

Azalatt Potrohosi elbeszélte a grófnak vitéz cselekedetét s végtére azt kérdezte tőle, mikép jutott legyen e csatához? A gróf oly természetesen s egyszersmind oly indulatosan adta elő e kis történetet, hogy a hallgatóknak már nevetniök kellett rajta, már meg hozzá tiszteletre gerjedniök. Míg beszélt, addig Manczi szüntelen szemmel tartotta, de csak lopva. A nemesszívűség, a mely testállásából -65- és arczvonásaiból kiragyogott, a bátorság, mely homlokán ült, szabad tekintetei s az embereknek kegyetlenségéről és bolondságairól való merész jegyzései! Ezeket látván és hallván, lehetetlen volt, hogy Manczi hozzá jó ne legyen.

A mint hallgatói nyilvánvaló magasztalására fakadtak, a kisasszonyhoz fordulván: Manczi! úgymond, nekem veled sok beszédem van; de csak magaddal akarok szólani, mert az a vastag ember megint megríkatna. Jer velem a kerbe.

Potrohosi ezt hallván, már is kaczagásra fakadt; mire Manczi sértettnek mutatván magát: Gróf uramtól, úgymond, én semmit sem akarok négyszemközt hallani.

Kérlek Manczi! hagyd el te nekem azt a gróf uramat, mikor velem beszélsz. Tőled ez nekem nagyon fáj. Mondd: te! és nevezz Laczinak.

Potrohosi a többieknek intvén, a szobából egymás után mindnyájan kimentek. Utánuk indult Manczi is. Ne ereszd ki Laczi! mondá hangos szóval a bátyja. A gróf szomorú szemmel tekintvén Manczira és kezét szeliden megfogván, nem cselekszem! úgymond. Kényszeríteni nem akarlak. Ha magadnál szívesen nem látsz, ismét haza lovaglok. Azt gondoltam, hogy szeretsz.

Manczi nem tudta, mit tévő legyen? s a földre tekintvén, a grófnak kezét meg találta nyomni. Szeretsz, édes Manczim! mondá egyszerre a gróf, minden bizonnyal szeretsz, mert kezemet nyomod.

Potrohosi elkacczantotta magát, Manczi pedig elpirult és kezét a gróf kezéből kiragadta. De szűnj már meg egyszer nevetni, te kobak ember! mondá Potrohosinak a gróf haragosan. Gyere velem Manczi! a kertbe; ott kezemet annyiszor nyomhatod, a mennyiszer akarod.

Menjen az úr, a hová tetszik, gróf uram… -66- Ezt Manczi bosszankodva mondotta s egyszerre meggondolva magát, félbe harapta szavait.

Gróf uram szép legény! azt akarod mondani, úgy-e! kérdezé nevetve Potrohosi.

Manczi az ablakba ment és rákönyökölt, a gróf pedig majd az egyikre, majd a másikra tekintett. Végre Potrohosi is elosontott.

Édes Manczim! mondá a gróf hízelkedő szózattal, most már magunk vagyunk. Manczi körülnézte magát s a gróf mondását igaznak találván, elpirult. Hallod-e, Manczi! én tegnap Andrásnál voltam s ifjú feleségével egy hantpadon találtam. Édesen apolgatták egymást és senki sem nevette ki őket, mert házasok. E jelenetnél eszembe jutottál s azonnal feltettem magamban, hogy feleségemmé teszlek. Elmentem az atyámhoz s megmondtam neki, hogy én elveszlek.

Manczi rátekintett, de azon szempillantásban ismét az ablakra fordította szemeit. Én tégedet, Manczi! nagyon szeretlek, mondá továbbá a gróf, melléhez szorítván a kisasszony kezét; jobban szeretlek, hogysem szóval megmagyarázhatnám.

Manczi ismét rá tekintett és szemeit könnybe borulni látván, megnyomta kezét. S mit felelt… mondá hirtelenében és szavát azonnal félben szakasztotta.

Az atyám? kérdé a gróf. Oh ő sokat, felette sokat felelt és olyast is, a mit egészen át nem érthettem. Tudod-e, azt mondá a többi között, ha tégedet Manczi szeret-e, vagy sem? Ösmered-e a szívét? Ha ő rossz szivű volna, akkor hozzá való szereteted a házasságban megszünne és így boldogtalan lennél. Ezekhez odafüggesztette azt is, hogy azon esetben, ha rossz volna a szíved és anya lennél, – a kisasszony itt kezét a gróf kezéből kivonta – még gyermekeinket is gonoszaknak, vagy legalább bolondoknak nevelnéd. -67-

Hallgass, kérlek! mondá erre Manczi. És te az atyádnak ezeket mind elhitted?

Nem hittem el, Manczi! hanem idejöttem, hogy megkérdezzelek, ha olyan vagy-e, vagy sem? Mondd meg hát nekem minden egyéb előtt, édes Manczim! ha szeretsz-e?

Hogy szeretnélek? Hisz én tégedet szinte oly keveset ismerlek, mint te engemet.

Én jó legény vagyok, Manczi! Ezt nemes egyenességgel mondván, szívére tette kezét. Én tégedet sohasem bántalak meg. Gyermekeink…

Óh! hallgass, kérlek! mondá viszont Manczi, a gróf ajakira nyomván tenyerét. Ne beszélj nekem ilyeneket, kedves Laczim! Nagyon ifjú vagyok én még a férjhezmenésre, valamint te is a házasodásra.

Azt az én atyám nem mondotta és ő, kedves Manczim! ezeket a dolgokat mind tudja. Azért hát ne vonakodj, kérlek, hanem mondd meg egyenesen, akarsz-e feleségem lenni, vagy sem?

Manczi eleinte egy-két szempillantásig hallgatván, e szókra fakadt: Rendes ember! melyek után ismét elhallgatott s fejét vagy kétszer megrázván, majd a grófra tekintett, majd meg az ablakra. Nem tudta egyszóval, mit feleljen? Végre a grófhoz imígy szólott: ha az atyád akarja, az én atyámmal eziránt beszélni fog, s akkor azután majd meglássuk!

Manczi! te engemet nem jól értettél. Az én atyám nem akar házasodni; úgyszintén a tiéd sem. Tégedet, Manczi! tégedet akarlak én elvenni. Édes Manczim! mondd meg nekem, szeretsz-e? E kérdéssel fejét Manczi vállára eresztette. Manczi pedig csak egy sóhajtással felelt. Mit fohászkodsz, édes Manczim? Ha talán mást jobban szeretsz nálamnál, mondd meg nekem egyenesen.

Manczi a grófot átfogta és egy keveset magához -68- szorította, a nélkül, hogy észrevette volna, mit cselekszik? Ezt cselekedte a gróf is, szinte magán kívül ragadtatván. Apolgatásai tüzesek és majdnem szilajak voltak. A grófnak hevessége Manczit is elragadta. Viszonozni kezdte már a grófnak apolásait, a mint ennek szemeiből szilaj tüzet lövődni látván s karjait reszketni, mellét pedig magasra emelkedni érezvén, egy homályos érzeménytől megborzadott s magát a grófnak karjai közül kiragadta. Laczi! úgymond törött szózattal, s ezt mondván, a szobából kirepült.

A gróf az ablakra támasztván homlokát, ismeretlen édességet érzett mellében habzani, új életet minden tagjaira terjedni. Ő engemet, látom, nem szeret! mondá végtére hosszas gondolkodás után s egynéhány könny híg gyöngyök gyanánt görgöttek ki szemeiből. Manczi engem nem szeret! mondá még egyszer s nedves tekinteteit a földre függesztette. Az ajtóra nézett azután egy darabig azzal a reménységgel, hogy Manczi ismét visszatér. Az ajtó megnyilt és Manczi helyett Potrohosi lépett be hozzá.

-69-