TAMÁS ÉS TILDA.

Vidám, kis egérke volt Tilda, apró, sűrű, fehér fogait mindig mutogatta a világnak. (Vigyázz, világ: ezek a fogak erősek és én vidám vagyok.) És nyomában kullogott gyakorta, de nem mindég, az ura. Sötét lomposságával beárnyékolta Tildát. Beteges, görény-férje egy vidám kis egér-asszonynak: Tamás. Elfértek ők a nagy emberi társadalomban, melynek sokasága ők: élődő, emberkedő, kis jószágok.

A görény-férfi oktalan dicsekedés céljából megszerezte a tetszetős, kis vidám egeret. Mivel pedig Tildának nem volt hozománya, de kivánkozott az élet úribb éléskamráinak közelségébe, feleségül ugrott Tamáshoz. Mert Tamásnak boszorkányos híre volt, hogy görény-lelkének nagy rátermettségével mint tud ő pénzeket szerezni.

És éltek együtt: két, kis együgyű jószág. Tamás csatangolt, bujkált, fáradott a pénzért. Tilda pedig mutogatta szép, kis egérfogait a világnak és új és új kalapokkal bőszítette a barátnőit.

Nem is igen gondoltak arra, hogy milyen nagy ez az élet. Ők ezt még májusi éjszakákon sem nagyon érezték. Ha megcsókolták egymást, tették talán azért, mert ez úgy van rendjén. Tildának nem volt hozománya s Tamás nagy érdemeket szerzett az új és új kalapokkal. Viszont Tamás úgy vélte, hogy szeretnie is illik olyan asszonyt, kivel büszkélkedni szokott az utcán.

De hallották, hogy körülöttük nagy vágyú asszonyok és férfiak is élnek. Hallottak rejtelmes mennydörgésként zúgó véleményeket néhány ismerőseiktől, hogy az élettől mindent lehet követelni s az életet viharozva kell élni. Tamás ilyenkor pénzkeresésnek iramodva, futtában dörmögött magában. (Csak az egészségem volna jobb. Megálljatok csak. Azért így is megcsinálom, amit akarok. Több pénz kell, akkor majd élni fogunk mi is.)

Ötfogásos vacsorával ülték meg házasságuk kétéves fordulóját. Tamás meghívta vacsorára Dénest, kivel együtt tanulta Horácius ódáit valamikor. Buzgó, izgató, forró hangú férfiu volt Dénes. Fekete, dús haja homlokába csapzott. Nyugtalanító véleményeket közölt sűrüen az életről. Tamás nem régen fedezte fel újra. Eldicsekedett neki a feleségével. Tildának pedig ezt mondta:

– Ezt az embert becsüld meg. Ez egy nagy művész. Fest. Nekem barátom.

Dénes azt hitte, hogy ő Don-Juan. Pedig ő csak egérfogó volt. Tilda megunta a fogait mutogatni. Különös dolgokat hallott a világról s elhatározta, hogy most már torkoskodni fog.

Tamás pedig görénykedett. Lomhaságát mindig és mindig letiporva, szaladgált a pénz után, mely kellett a konyhára, az új kalapokra s arra az időre, ha majd ő és Tilda másként fognak az élettel bánni.

Csak pár esztendő mulva vette észre, hogy hiányzik valaki. (Ejnye, ejnye, hol van Dénes?) Tilda összefogott ajakkal járt-kelt hetekig: ez különös volt egy kicsit Tamásnak. Aztán szaladgált tovább, de mert sajnálta az asszonyt, hogy unatkozik, haragudott Dénesre. (Jó, jó, azt írja, hogy a tengert tanulja festeni, de hát várhatott volna még egy-két hónapot.)

Tildának pedig nem a szerelem hiányzott: a lelke égett némi vádtól. De nem érezte, hogy szeretett, sem azt, hogy csalt. Hallott később asszonyokról, kik őrült dolgokat míveltek, mikor a szeretőjük elhagyta őket. Erre megnyugodott egészen: ő mégis külömb ezeknél. Ő nem csinál őrült dolgokat, egyébként is kezdte nem érteni, hogy miért ne lehessen egy asszony hű az urához. Már-már esküdözéseket tett titokban, mikor megismerkedett Tiborral, ki új és igen barátságos ismerőse volt Tamásnak.

Ez a Tibor már majdnem szenvedélyeket tudott kihozni a Tilda kis egér-lelkéből. Néha világosodásai voltak gondolatban Tildának. (Ez a Tamás mégsem én hozzám való. Olyan, olyan, mint egy görény. Igen, görény. Hát nem elég, ha én jó felesége vagyok?)

Közben Tamás bővebben kapargatta a pénzt. Kezdett ideje lenni arra, hogy meghallgasson emberi fecsegéseket. Sőt kezdett egy kis fantázia is tüzesedni a lelkében. Fiatalabbnak kezdte érezni magát s biztatni. (Végre is a szerelem: ez a valami. És nekem olyan szép feleségem van.)

És kigyuladt a szívében egy rettenetes gyanu. Ahogy ez a gyanu először megmelegítette a vérét, szaladt haza. Szerencsére Tibor éppen egy félórával elébb távozott s Tilda igen szomoru volt. Érezte, hogy Tibor unja a szerelmét. Tamás kiabált:

– Tilda, vallj be mindent. Te szereted Dénest. Azért vagy bús. Én már ezt egy év óta látom.

Alkonyodott. Illatos volt a Tilda szobája. Tilda úgy érezte, hogy neki egy derék, jó kis ura van. Átfogta Tamás nyakát, össze-vissza csókolta az ő kis görény-urát. A könnyei megeredtek s úgy zokogta:

– De rossz vagy. De rossz vagy. Miket gondolsz rólam. Sohasem szerettem Dénest. Mindig is utáltam. Csak a te kedvedért hallgattam ezt el.

És úgy érezte, hogy nagyon igazat mondott. Boldog volt Tamás. És mikor a gaz Tibor csakugyan elmaradt, Tilda majdnem hogy szerelmes lett az ő kis urába.

Ám jött Tildának pillangó-kergető, képes-kocka rakó, régi, gyermekpajtása, Dezső, ki híres ember volt. Nagy énekes. És Tilda sóhajtott. (Ő az igazi. Miért is nem vártam én ő rá?) És úgy vélte, hogy most kezdi érteni azokat, kik az élet nagy éléséről s a nagy vágyakról beszéltek előtte.

Már nem szaladgált olyan makacsul mindig pénzért ez időben Tamás. De valahogy tudatosabban büszkélkedett a feleségével, mert most már több ideje is volt rá. Sőt némi lelki életet is kezdett élni Tamás. Sőt igen nagy kedvvel megfigyeléseket is gyűjtött. Dezső akkoriban mindig velük tartott. Egy vacsora alatt váratlanul kiabálni kezdett Tamás:

– Tilda, te mindig elpirulsz, mikor a Tibor nevét kimondják. Hát nem gyanus ez, Dezső?

Mikor aztán együtt maradt a feleségével, valahogy nyugtalanítani kezdte a saját mondása Tamást. Visszaemlékezett igen sajátos jelekre. Tilda bajt sejtett:

– Mi lelt téged, édes, vén szamaram?

– Tilda, te szeretted Tibort. Te még most is szereted.

Tildának az jutott eszébe, hogy most már mennyivel több telik kalapra s az ő szegény kis ura hogy kinozta magát ezért a kis módért. Gyöngédeket gondolt. (Milyen jó ember ez a Tamás!)

Két kezével egyszerre kezdte szerelemmel simogatni a Tamás arcát. Gőgicsélt:

– Kis szamár uram. Kis csacsi uram. Hogy jút ilyen az eszedbe? Az az utálatos fráter. Egy örökkévalóság óta nem is láttam. Amig idejárt, addig sem nagyon szerettem. Hogy jut ilyen az eszedbe…

És valóban csudálkozott Tilda, hogy ilyen lehetetlenség jut a Tamás eszébe.

És valóban Tamás is kezdte szégyelni, hogy ilyen eszébe jutott. Elhatározta, hogy jóvá teszi a dolgot. Különben is, Dezső nemsokára elutazott. Tilda valósággal kényszerítette az urát, hogy az módot adjon a penitenciára. Évek teltek el, míg megengedte az urának, hogy csak be is mutasson neki egy idegen férfit.

Mert gyászolt kicsi egér-lelkében Tilda. Gyászolta évekig Dezsőt. (Ő volt az, akit úgy festenek, hogy hozza valakinek az életet. Érzem: ő volt nekem az élet.)

Így sóhajtozott önmagában s nem vette észre, hogy a Tamás lompossága csodálatosan elsímult. Nem tudta észre venni, hogy Tamáshoz új vágyak, nagy görénynagyságú új vágyak érkeztek meg. Mert ő egér volt s az ő szerelmei csak egérnyiek voltak. Tamás beleszeretett a feleségébe. Éppen akkor, mikor Tilda mégegyszer nekiragyogtatta az életnek szép, kis fehér fogait s elhatározta, hogy a nyártól búcsúzik. És Gézával búcsúzik el.

Jött aztán egy május: Tamásnak valaki Dezsőről beszélt. És orgonavirágok nyíltak és Tamás szerelmesebb volt, mint valaha. A szenvedély új erőket adott neki. Durván a vállába markolt neki akkor este:

Mindent tudok: te Dezsőt szeretted. Most is szereted, hiába tagadsz, hiába tagadsz.

Kertre nyiló ablakaik tárva voltak s bemuzsikált hozzájuk az illatos élet. Tildát sírógörcsök fogták el, aztán lebukott a szőnyegre. Átkarolta balkezével az ura térdét, jobb kezét esküre emelte:

– Esküszöm mindenre neked, hogy kínozol, hogy rossz vagy. Nem is érdemled meg, hogy hű vagyok, hogy szeretlek. Esküszöm neked, hogy sohasem szerettem Dezsőt.

És Tilda nem is tudta elgondolni, hogy élt valaha Dezső. És ellágyult nagyon-nagyon Tamás, lelke tündéri éjszakát jósolgatott. Lázban dadogta, míg csókolta az asszonyt:

– Bocsáss meg, bocsáss meg, de nagyon szeretlek.

A májusi éjszaka pedig kegyesen hintette arany mámorporát minden földi egerekre és görényekre. (Éljetek okos, boldog kis egerek, görények s más vidám kis jószágok: ti éltek igazán.)