V.

Az kellett volna még csak, hogy szegény Toklyó Miskát pörbe vonják idegen név használata miatt.

Pedig ehhez is közel álltunk.

Törvényes alap volt rá elég. Mert hogy Toklyó Miska, miért Toklyó és miért Miska: ezt ugyan a világért se tudtuk volna igazolni. Hiszen ezt is csak a keresztelő levéllel lehet igazolni.

Egy rendőrkapitány bele is akart kapczáskodni e miatt Toklyó Miskába, de őt szerencsésen lemordiáztam. Várja meg, mig valaki panaszt tesz a Toklyó név viselése miatt. Segitségemre jött Karika Péter közrendőr is. Igy aztán megigérte a mérges rendőrkapitány, hogy bevárja a fölebbezést s a belügyminiszter határozatát.

Olyan fölebbezést is keveset látott még a fővárosi tanács, mint a milyent az ő határozata ellen benyujtottam. Egy fiatal joggyakornokra biztam a fogalmazást, a ki még tud lelkesülni az örök igazságért. Megnyomta a tollat kegyetlenül. Birsággal is büntették miatta Toklyó Miskát. Nekem kellett megfizetnem.

Mindez kicsi dolog.

Nagyobb az, hogy a miniszternél kedvező döntést tudtam elérni.

Elővettem képviselői tekintélyemet. Épen negyed százada voltam már minden kormánynak tántorithatlan támasza. Sohase kértem érte semmit. Megmondtam a miniszternek, hogy huszonöt esztendős számadást ró le a kormány, ha most az egyszer igazságot szolgáltat. Ha pedig most se teszi meg: egyenesen átmegyek a szélső ellenzékre. Meg nem állok a köztársaságig.

Használt az erélyes föllépés. S különösen használt, hogy minden fogalmazón, titkáron, osztálytanácsoson és államtitkáron keresztül gázoltam. Hiszen már magam is kezdtem unni a munkát is, a költséget is. Nyilvánvaló, hogy addig nem lehet rend és jogbiztonság az országban, mig a Toklyó-ügy dülőre nem jut.

A miniszter utasitotta a fővárosi tanácsot, hogy Toklyó Miska számára állitson ki korbizonyitványt.

Idáig tehát eljutottunk valahára. Még magam is alig álmodtam arról, mi lesz ebből a nagy sikerből.

A fővárosi tanács megbizta az V-ik kerületi előljáróságot a korbizonyitványi adatok összegyüjtésével.

Mióta szolgál nálam Toklyó Miska? Meddig szolgált a banknál? Meddig volt hordár? Mennyi időn át napszámoskodott? Hát az előtt hol járt, mivel foglalkozott? Mit csinált Szolnokon, Aradon, Hajdu-Bagoson, Nagy-Kállóban? Ki volt apja-anyja? Élnek-e valahol rokonai? Hol élnek és miből élnek? Kit tud tanunak maga mellett megnevezni? Pintye Gergelyt vagy Rózsa Sándort nem hajszolták úgy meg, mint Toklyó Miskát.

Elmult a tél, tavasz lett. Elmult a nyár is, jól belejöttünk az őszbe s a sok megkeresés, átirat, pótlás, kihallgatás még se akart véget érni. A főváros költségvetésébe föl kellett venni külön irattári szekrényt a Toklyó-ügy iratainak számára.

S mindez még csak előnyomozás volt. A vizsgálat még ezután következett.

Addig hajszoltam a kerületi előljárót, mig végre a rendes vizsgálatot és a helyszini szemlét elrendelte. Jelen voltam a szemlén és vizsgálaton magam is.

A helyszini szemlének az volt a feladata, hogy Toklyó Miska tagjait s tetemének mivoltát orvosilag megvizsgálják. A kerületi fizikust rendelték ki erre.

Mikor nőtt be a feje lágya?

Hány esztendeje annak, a mikor a bölcsességfoga kinőtt?

Mióta tudja kipödörni a bajuszát?

Micsoda betegségekben szenvedett gyerekkora óta?

Iszákos-e? Tud-e aludni? Nincsenek-e szédülései, rémlátásai?

Megmérték keresztben, hosszában. Fejéről, koponyájáról egész statisztikát készitettek. Végre lefényezték előlről és hátulról. A ludtalpát még se vették észre.

Mindezt eddig még csak a kerületi fizikus végezte. Szükségesnek mindezt azért látta, hogy tájékozódást szerezzen Toklyó Miksa életkora felől.

Következett a kerületi előljáró. Most aztán ő fogta vallatóra Toklyó Miskát.

– Kérdezem önt állitólagos Toklyó Miska!

Toklyó Miskát meg kellett fognom, hogy ezért az »állitólagos« szóért hasba ne rugja a kerületi előljárót.

Száztizenhárom kérdést intézett hozzá. Fölirták papirosra az összes kérdéseket.

– Beszélje el Toklyó Miska, micsoda esemény az, melyre életének legkorábbi szakából vissza tud emlékezni.

– Emlékezem arra, hogy egyszer leestem a szederfáról.

– Hogy került ön a szederfára?

– Fölmásztam rá magam.

Ezt fontos körülménynek találták. Lehetett ekkor öt évestől tíz évesig.

Elvégre a kifogyhatatlan kérdések áradatában a gondviselés világot gyujtott Toklyó Miska elméjében.

– Emlékezem arra, hogy egyszer libát őriztem Ördög-Ábrányban a falu végén a libalegelőn, aztán katonák jöttek oda, szétverték a libáimat s ágyukat állitottak föl a libalegelőn. A faluban azt mondták, hogy ezek orosz ágyuk voltak.

Ez már nagy dolog volt.

Közös erővel siettünk a jó kedvü és nagy tudományu Hegyessy Mártont Nagy-Váradon megkérdezni, mikor voltak orosz tüzérek Ördög-Ábrányban? Nála föl van jegyezve minden katonáról, hogy napról-napra hol járt, mit csinált, hol evett ebédet és vacsorát. Nyomban meg is irta, hogy Krizsiev orosz ütegparancsnok ágyui 1849-ik évi junius hó 29-én délután három órakor voltak az ördög-ábrányi libalegelőn.

Most már az volt a kérdés, mekkora lehetett Toklyó Miska emlékező tehetsége az ő gyerekkorában?

A kerületi előljáróság erre is megfelelt. Tekintettel Toklyó Miska elmebeli állapotának szerény méreteire: ő akkor hét évesnél fiatalabb s tiz évesnél idősebb nem lehetett. Előbb nem születhetett tehát, mint 1839-ben, de később se mint 1842-ben. Vagyis a tudomány szabályai szerint ezen folyó esztendőben ő közép számitással negyvenöt évesnek tekinthető, kizártnak tekinteni azonban nem lehet, hogy egy-két évvel mégis idősebb vagy fiatalabb. Nem ellenkeznek ezzel az orvosi látlelet pontjai s különösen nem ellenkezik bőrének, szőrének, fogainak s egész csontrendszerének állapota.

Igy szólt a korbizonyitvány.

Hála Istennek! Most már mehetünk keresztelőre. Most már bevezetheti a pap az anyakönyvbe, hogy Toklyó Miska mikor született. Most már törvényesen bizonyos volt, hogy 1839-től 1842-ig mindig született. Válogathat a pap szabad tetszése szerint a napokban.

Nagy volt az öröm Toklyóéknál s meg kell vallanom, én is nagy megkönnyebülést éreztem, hogy az ügyvédi tudomány ekkora diadalhoz is eljuthatott. Nyugodtabban néztem a jövendőnek viszontagságai elé.

Pedig minden öröm korai volt.

A kerületi előljáróság jelentést tett az ügyről a tanácsnak. A tanács pedig áttette az iratokat a katonai ügyosztályhoz. Mert ime most egy ember került kézre, a ki negyvenötéves életkoru s a kinél ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy védkötelezettségének eleget tett-e s az alól nem bujt-e ki tilos úton?

Egyszer csak megidézik Toklyó Miskát a katonai ügyosztályhoz. Megparancsolják neki, hogy pontosan jelenjék meg, mert különben katonaszökevénynek fog tekintetni s elfogatás esetén igy meg amugy tekerik ki a nyakát.

Ne neked Toklyó Miska! A papok kezéből se keveredtél még ki s most meg már a katonák kezébe kerülsz!

Egyelőre azonban semmi ok nincs aggodalomra. A legény öreg legény, ereje rokkant, talpa ludtalp: mitől féljen? Túl van a sorhadi szolgálati időn, túl van a honvédségen, túl van még a népfölkelési időn is. Semmiféle tartalék és póttartalék ő rá most már nem számithat. A vitézi erényekből s katonai képességekből nincs már egyebe, mint a két kipödrött bajusza, a bajusztól pedig most már ugy se fél az ellenség.

Megjelent a tárgyaláson s azt kérdezték tőle: volt-e katona, eleget tett-e védkötelezettségének s ha nem volt katona: miért nem volt katona? Mikor és hol volt ujonczozáson?

Ha Toklyó Miska azt feleli, hogy ő sohase volt katona és soha se volt ujonczozáson: talán valami bajba belekerült volna, de ki is keveredett volna belőle hamarosan. Vagy összeszidják, vagy fizettetnek vele ötven forint birságot, vagy egyszerüen fölmentik. Hiszen ő anyakönyvbe sohase volt bevezetve. Őt ujonczozásra soha nem hivták, törvényesen elismert születése se volt; olyan volt ő csak, mint a ki ágról szakadt: – ime az első hivásra becsületesen és készséggel megjelent, ám vizsgálják meg, ha tetszik; vegyék be katonának, ha jónak látják; mindegy ő neki, akár a császárt szolgálja, akár Bakony-Magyar-Szent-Királyi Kelemen ügyvéd urat; – lesz ő, ha kell, olyan vitéz is, mint Zrinyi Miklós.

Igy kellett volna felelni Toklyó Miskának. Csakhogy ez a felelet nem egészen felelt volna meg az igazságnak s a történelmi hűségnek. Ugy felelt, a hogy becsületes emberhez illik.

– Én Ungvárott voltam ujonczozáson, az elmult 1861-ik esztendő május havában. Önkényt jelentkeztem ujonczozásra, mert egy ivásu pajtásaimat mind behivták, én pedig azt gondoltam, hogy a haza iránt való honvédelmi kötelességet behivás nélkül is teljesiteni kell. Meg is vizsgáltak annak módja szerint, de ugy találták, hogy gyönge vagyok s hogy ludtalpam van, ennélfogva kimondták, hogy fegyverviselésre képtelen vagyok. Lovag Czernikovecz János Keresztély kapitánynak hivták az ujonczozó bizottság katonai elnökét.

– De jó emlékező tehetsége van kendnek Toklyó Miska! Hát a bizottság polgári elnökét hogy hivták?

– Azt nem tudom.

– A katonait tudja, a polgárit nem tudja? Furcsa ez nagyon.

– Nem furcsa biz ez. Fejünkbe verték, hogy a katonai elnöktől félni kell, a polgári elnöktől pedig nem kell félni. A kitől nem fél az ember, annak nevét nem tartogatja az ember az eszében. Szegény ember nem hordoz az elméjében fölösleges terhet.

A jegyzőkönyvet lezárták s Toklyó Miskával aláiratták.

– Most elmehet Toklyó Miska. Az ügyosztály most megszerzi az 1861-iki ungvári ujonczozási iratokat s ha megkerülnek: ujra kap idézést. Addiglan a határozat hozása felfüggesztetik.

Most voltunk már nyakig a csávában!

Az ügyosztály átirt Ungvármegye alispánjához. Megkérte illedelmesen, adjon felvilágositást arról, vajjon az 1861-iki ungvári ujonczozásnál bizonyos Toklyó Miska nevü egyén ott volt-e a sorozásnál, micsoda szám alatt soroztatott, fölmentették-e vagy besorozták-e s ha fölmentették: miféle oknál fogva történt a fölmentés?

Ungvármegye alispánja visszairt, hogy az elmult 1861-iki évből semmiféle ujonczállitási irás náluk nincsen. Keresték az irattárban, levéltárban, pinczében és padláson: nincs sehol. Abban az évben kiütött a szabadság, bizonyára minden szolgabiró elvitte magához az iratokat. Akkor a szolgabiráknak hivatalos helyiségük nem is volt, az akkori szolgabirák nem is élnek már, minden haszontalan irást föltüzeltek.

Mertem volna fogadni előre, hogy ez lesz a válasz.

No de ott van a katonaság.

A hadkiegészitő parancsnokság azt felelte, hogy ő nem gyüjti kazalszámra a háji-báji irásokat; ő az 1861-ikieket is felküldte a kassai cs. kir. főhadparancsnoksághoz, keressék ott. Ott bizonyosan megtalálják Toklyó Miskát.

Találták a manóba!

A kassai generál-kommandó biztositott arról, hogy ő tovább küldte Toklyó Miskát a bécsi császári királyi birodalmi hadügyminiszterhez.

No itt már csak megtaláljuk.

Dehogy találtuk.

A hadügyminiszter aztán felvilágositott bennünket, hogy 1867-ben Magyarország és Ausztria kiegyezett, megosztozott s a sorozási iratokból egy rész Budapestre került. Toklyó Miska Magyarországnak jutott. Nézzünk utána a m. kir. honvédelmi miniszternél.

Utána néztünk.

A katonai ügyosztály felirt a tanácshoz, a tanács fölirt a honvédelmi miniszterhez: Hol van Toklyó Miska? Hol vannak sorozási irásai?

A miniszter aztán megvallotta hűségesen, hogy az 1861-iki irásokat réges-régen kiselejtezték már, vagyis eladták a sajtosnak évek előtt. A mi pedig Toklyó Miskát illeti: keresse ki azt a fővárosi tanács a katonai ügyosztály utján.

No ezt ugyan eltalálta a miniszter ur! Hiszen másfél év óta egyebet se csinál az ügyosztály, csak Toklyó Miskát keresi.