III. AZ APÁM FELESÉGE.

Vígjáték egy felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 deczember 21-én.

Sándor nem akar házasodni. Apja, a már régóta nőtlen Mezei, hogy fiát kigyógyítsa ebből a nyavalyából tetteti, mintha maga megházasodott volna, hogy Sándorban «irigységet, féltést, vágyat költsön.»

Ez az, a minek sikerülni kell a kis egy felvonásos vígjátékban. – A tárgy valóban kényes s csak ennyiből is láthatjuk, hogy itt alig lehet eltalálni az utat a nélkül, hogy a fiui és apai érzelmek kellemetlenebbül ne érintessenek, mintsem egy vígjátékban szeretnők. Nincs is benne lélektani valóság. Az apa természetesnek találja, a mit a nézők közül senki sem talál annak, hogy t. i. a nőtlen fiúban irigység, féltés vagy csak vágy is támadjon apja második felesége iránt. Vajon Sándor csak olyan szívű és jellemű ember volna-e, hogy erre apja oly teljes biztossággal számíthat a sikerre? Azonban szerencsére Sándor derekabb fiú, hogy sem a fiúi érzelmekkel s az erkölcsi renddel oly ellenkező érzelmek támadnának benne. Legfeljebb búslakodik, midőn egy levéből értesül, hogy apja házasodik, hogy az öreg úr egy fiatal menyecskét hoz a házhoz. Egy megfejthetetlen, maga előtt sem világos érzelem sugallja neki, hogy ez fonák dolog, s van ügyesség abban a pártbeszédben, melyben minduntalan ez a szomorú refrain fordul elő: «apám házasodik», sok ügyességgel van írva.

Mondom, Sándor a fiú érzet szerencséjére sokkal különb legény, hogy sem apja fentebbi számítása jó alapra volna fektetve; de másfelől ugyanaz a mű szerencsétlensége is, melynek, a mint alkotva van, czélja az, hogy Sándor házasodjék, s ezt a czélt el is éreti a szerző.

Azonban a fiú oly derék ember lévén, máskép nem lehetett czélra jutni, mint ha a véletlen hivatik segítségül. Az apa véletlenül gyámmá lesz távollétében, – az árván maradt Róza kisasszony gyámjává. Erről füllenti az öreg úr levélben, hogy az ő felesége, a kit nemsokára haza viszen. A véletlen pedig abban segíti ki az egész mesét, hogy Róza nem más, mint a kit Sándor szeret, mióta Parádon egy estélyen találkozott vele – először és utoljára.

Azonban így is kényes a helyzet: ismét a gyöngéd érzelmek igen erős surlódásától tarthatunk. Mert Rózát a gyámapának rá kell beszélnie (a mi nem előttünk történik ugyan, de annál különösebb), hogy úgy viselje magát, mintha neje volna. Sándor pedig oda jutott, hogy a véletlennél fogva csakugyan hajlandóvá legyen az apja elleni féltékenységre, miután az tvette el, a ki szerelme tárgya volt, s a kinek emléke gátolta eddig, hogy semmi vágya nem volt a házasságra. Minden mellett ez utóbbi helyzetet föl lehet vala használni drámaibb jelenetre. Nagy feszültséggel várja a néző, mint foly le majd az a jelenet, melyben Róza és Sándor négyszemközt beszélnek, – annyival inkább, hogy az előkészületek még jobban fölkeltik a kiváncsiságot. De a jelenetben majdnem semmi drámai sincs. – Sándor még szerelme daczára is kiállja a tűzpróbát s úgy akarja megoldani a bonyolódást, hogy elutazik messze földre – Amerikába. Természetes, hogy ez szükségtelen. Mert apja úgy véli, – eleget bűnhődött már a fiú a házasodni nem akarásért – s fölfedezi neki, hogy Róza nem neje, hanem gyámleánya, s ha szeretik egymást, legyenek egymáséi.

Látni, hogy a mesének nincs lélektani, erkölcsi alapja s következőleg nincs drámai, s annál kevésbbé komikus magva. Az öreg úr megtréfálja fiát. Az úgynevezett megbüntetésre nincs bűne a fiunak, s a bünhödésnek sincs elég értelme.

Egy mellékszemély van e műben, a ki szerencsésebben van rajzolva, Mezei úrnak egy távoli rokona, egy vén leány, a ki gazdasszonyi minőségben van a háznál. Nem azért dicsérjük, mintha helyeslenők, hogy oly nagyon kitünteti, mennyire szeretné, hogy az öreg úr nőtlen maradjon s talán még el is vegye, hanem mivel ügyesen van szinpadra állítva s valódi komikum foglaltatik bukásában, midőn képmutató szenteskedéssel és kárörömmel árulja el Mezeinek, hogy Sándor és Róza, a Mezei vélt neje, szeretik egymást. A mellékszemély jobban sikerült a főszemélyeknél, az episod a drámai főcselekvénynél. – Nem szólunk Sándor barátjáról és mentoráról, a ki arra való, hogy legyen kivel párbeszédet folytasson Sándor.

Az irói tehetség meglátszik a műben. Meglehetős, habár a szinpadon elmosódó párbeszédbeli fordulatok vannak benne s nyelve, – kivéve némely igen durva kifejezéseket – a jobbak közé tartozik. – A hiba a cselekvényben, a mese alkotásában van.