VII. A HÁZASSÁG POLITIKÁJA.

Vígjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 január 20-án.

Őszintén megvalljuk, hogy mi e kis művet legtöbbre becsüljük az egy felvonásos pályavígjátékok között, habár nem tartjuk jeles műnek, sőt hogy cselekvényesség és kerekdedség tekintetében a két-három felvonásos pályatársaival is szembe merjük állítani. Épen azért senki sem veheti rossz néven tőlünk, ha csodálkozunk, hogy a Fővárosi Lapok épen ezt tartják legértéktelenebbnek s e mellett még durva frivolitással és bántó cynismussal is vádolják, mig a Becsület és szerelem czíműt eléggé dicsérik s inkább csak a végét mondjuk elhibázottnak. Igaz, alapeszméje nem új, sőt már elcsépelt, de tárgyalásában nem találhatni feltünőbb reminiscentiát. Nagyon méltánylandó benne, hogy tárgyát úgy választotta és fogta fel, a mit az egy felvonásos vígjáték formája megkivánja. Egy felvonásos pályavígjátékaink mind többet öleltek föl, mint a mennyit egy felvonásban kifejthetni, s vagy alapeszméjökben vagy tárgyalásukban oly hiba van, hogy már e miatt sem számíthattak valódi sikerre. E vígjáték legalább kikerülte ezt az örvényt, s ha nincs feltünőbb fényoldala, legalább nem szenved organikus betegségben. Egy fiatal és boldog házaspárt fest, kik semmiség miatt összezördülnek. A nő oda akarja hagyni a házat, a férj nem igyekszik megkérlelni, erősen tartja magát, de egyszersmind fél a következményektől. A nő bánni kezdi a mit tett, de nem akar nyiltan közeledni férjéhez, hanem kerülő úton, míg végre kibékülnek. Tulajdonkép a nő a komikai alak, kiváncsisága teszi azzá a férj inkább csak akkor nyer némi komikus szinezetet, midőn minél szilárdabban tartja magát, annál inkább fél a következményektől. Az összezördülés és kibékülés folyama szüli a komikai helyzeteket. Könnyed komikum, de épen egy felvonásos vígjátékba való. Hibája az, hogy a boldogságból az összezördülésre való átmenet kissé el van hamarkodva, nem eléggé indokolt, s egész folyamatja leleményesb és lélektanibb lehetne. A kibékülés végső mozzanata eléggé sikerült, bár előzményeit szintén jobbaknak óhajtanók. Úgy látszik, a Fővárosi Lapok birálója épen ebben találja a cynismust, mert: «A férj azt kiáltja: tüzet! az ifju hölgy letérdel ez elébe a basa elébe s gyufát véve meggyujtja a csibukot. Gratulálunk ehez a morálhoz és jó ízléshez». Hogy ebben mi cynismus van, teljességgel nem értjük. A nő a szobában sokféleképen tudtára akarja adni férjének, hogy jelen van, leül, közelebb húzza hozzá székét, de ez háttal fordul feléje s tetteti magát, mintha észre sem venné. A nő mindenkép észre kivánja magát vétetni, s erre jó alkalom, midőn a férj cselédjét kiáltja, hogy pipájába tüzet hozzon; a késedelmező cseléd helyett ő gyújt tüzet, lehajol, vagy ha jobban tetszik, letérdel, hogy férje jobban meggyujthassa a csibukját. Közvetett, önmegalázó vallomás nélküli kérlelés az egész. A férj észre veszi, keblére emeli, kibékül vele, s elbeszéli a szelencze titkát, a miért összezördültek. Ha ez cynismus, akkor nem tudjuk mit mondanak a Fővárosi Lapok Shakespeare Makranczos hölgy czímű vígjátékára, alkalmasint a cynismus netovábbjával fogják megbélyegezni. Frivolitást sem vettünk észre, csak egy helyt; de, ha jól emlékszünk, ez is a szinész (Réthy) hibája, a ki bizonyos szót nagyon kétértelműen és előszeretettel hangoztatott. Más szót kell tenni helyébe, ezt aztán kár nélkül lehet hangoztatni, a hogy tetszik. Nem árt, ha még egy nagyobb hibán is segít a szerző, mit annyival könnyebben tehet, mert nem vág a mű organismusába. A férj atyja a lakodalom után egy levelet adott át fia szolgájának oly meghagyással, hogy csak akkor szolgáltassa fia kezébe, midőn nejével először összezördül. E levélben az van írva: nem kell engedni a nő szeszélyeinek. A szolga mihelyt észreveszi az összezördülést, átadja a levelet, mely aztán befoly a férj magaviseletére szemben nejével. Szükségtelen az egész. Jobb, ha a férj maga jő arra a gondolatra. De ha már a szerző annyira ragaszkodik e leleményéhez, legalább ne a szolgára bizassa az apa által a levelet, hanem magára a fiúra. A szolga nem tudhatja mindig és pontosan, hogy gazdája mikor zördül össze nejével, de különben is túlbizalmasság egy cseléd iránt, ha mindjárt régi is.