VIII. DIVATOS BETEG.

Vígjáték 3 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 január 29-én.

Nem merjük, nem tudjuk elmondani e vígjáték meséjét, épen azért birálni sem igen van kedvünk. Félünk, hogy belezavarodunk, pedig eléggé figyelmeztünk és se szomszédaink beszélgetése, se a kegyetlen zártszéknyitónő «tessék felkelni» kiáltásai nem zavartak birálói kötelességünk teljesítésében. Azonban, úgy hiszem, nemcsak figyelmünk fogékonytalanságában rejlett a hiba, hanem magában a szerzőben is. Úgy összebonyolította a cselekvény szálait, hogy nemcsak személyeit játszsza meg a félreértés, hanem közönségét is. Az expositió elég világos, de mihelyt a bonyolódás megkezdődik, oly kevéssé értjük a szereplők jellemét, oly kevéssé vagyunk elkészülve a történendőkre, oly sebesen, egymást keresztülvágva, sőt itt-ott egymásnak ellenmondva történik minden, hogy elvégre nem tudunk eligazodni. Szerző erős bonyodalmat akart szőni s halmozott lett belőle, gyors menetűvé kivánta tenni művét s úgy járt, mint a habari ember, a ki többé-kevésbbé érthetetlenné válik. Lehet, hogy nyugodtan elolvasva, mindent gonddal összevetve, tisztábban kivehetnők cselekvényét, de így, legalább mi, se eléggé megérteni, se emlékünkben tartani nem voltunk képesek. Nem is szólunk hozzá tüzetesen, de a mit itt-ott megjegyeztünk, röviden elmondjuk róla nézetünket. A szerző az idegesség divatját kivánja gúnyolni, azonban nem vehetni ki elég tisztán: vajon Vilma, a mű hősnője, igazán ideges-e vagy csak affectált ideges. Ez gúnyt érdemel, amaz nem, ezt gyógyíthatja a vígjátékíró, amazt bizzuk az orvosra. De akármelyik idegességet érti a szerző, tagadjuk, hogy korunknak oly divatos betegsége volna, mint volt, ha jól emlékszünk, a XVII-ik és XVIII-ik századnak. Menjünk tovább. Vajon elérte-e a szerző czélját, kigyógyult-e Vilma idegességéből akár komikai, akár más úton? Mi úgy vettük észre, hogy a darab végével ismét újra lehetne kezdeni egy más darabot, mely szintén Vilma idegességét vehetné tárgyul, csak hogy más körülmények között. Vilma alapjában az maradt a ki volt, míg ellenben az orvos urak, tudniillik férje és Bátorfi Kálmán, egészen elidegesednek s csaknem féleszüekké válnak. Egy pár kisebb hibát is megjegyeztünk. A nejével szemben oly félénknek rajzolt férj igen hamar, s igen nagyon neki bátorodik Bátorfi tanácsára, Tárnoki Dezső úr pedig, a beszélyíró, oly együgyünek van rajzolva, hogy nem hihetjük képesnek valamire való beszély írásra. Ő Bátorfi tanácsára udvarol Vilmának, hogy féltékenységre gerjeszsze férjét, s így annál hamarább elnyerhesse a férj rokonát Etelkát, a kit szeret, de a kinek nőül vételét épen Vilma férje akadályozza. Jól van, de miért nem mondja meg szeretett kedvesének, hogy ez csak csel, miért engedi, hogy ez hütelennek gondolja s epeszsze magát érte? Mi szükség erre? Elég a bonyodalom, s nem volt szükség még egy indokolatlannal is szaporítani. Egyébiránt a mű jól kezdődik, a közönséget kellemesen lepte meg egy pár részlet. Valóban a szerző nem egy helyt tesz tanuságot tehetségéről és ügyességéről, de a mi fődolog, az mind el van hibázva: alapeszme, bonyodalom, jellemrajz.

A Divatos beteg czimű pályavígjátékról írt birálatunkat illetőleg, színházunk egyik szorgalmas látogatójától, a ki egyszersmind e lap figyelmes olvasója is, némi helyreigazító levélkét vettünk. E levélke két pontban megrója birálatunkat. Im itt közöljük írója beleegyezésével: «Ön azt mondja, hogy Vilmával gyógyulására nézve mi sem történt. Ez nem áll. Ő elvonul a világtól, nem fogad el senkit és házánál dohányozni tiltva van, mert idegeit bántja. Az első felvonásban, nézetem szerint, eléggé indokolva megszivaroztatják, a másodikban bálba viszik, a harmadikban maga ád bált. Nem elég gyógyulás-e ez? Vagy talán önt még az is érdekli, hogy bál után vagy másnap mit csinál Vilma?» Nem állítottuk, hogy Vilma gyógyulására mi sem történt, csak azt, hogy alapjában a végső jelenetben is az, a mi az elsőben, s így nem gyógyult ki valódi vagy affectált idegességéből, pedig a szerző ezt czélozta. A mit a levélíró mond, mind igaz: Vilma szivarra gyujt, bálozik. Azonban csak ennyiből állott-e az ő idegessége? Nem az volt-e főbaja, hogy szeszélyeivel és féltékenységével kinozza férjét s nem épen ezen alapszik-e a vígjáték bonyodalma? Hogy ebből kigyógyult volna, nem vettük észre. Kibékül ugyan férjével, de e tekintetben oly kevés változáson ment át, hogy a jövő felvonásban akár újra kezdhetnék. E mellett még az a baj is megvan, hogy nem vehetjük ki tisztán, hogy Vilma szeszélye, féltékenysége mennyiben valódi vagy affectált idegesség s általában drámai úton gyógyítható-e?

A második pontra nézve így nyilatkozik a levélke: «Hogy Tárnoki beszélyíró együgyü, az igaz, de úgy látszik a szerző épen ilyet akart rajzolni s ez magában, úgy hiszem, nem hiba. Azonban, hogy Tárnoki Vilmának csak egy pillanatig is udvarolt vagy udvarolni akart, az nem áll, mert Bátorfi akarta ugyan rábirni őt, de nem sikerült s csak azután használt cselt, a látszatot akarván ellene feltüntetni s így arra biztatá, hogy a bál folyama alatt nyerje ki Vilma megegyezését Etelka birására; ő tehát nem udvarolt, hanem kérelmével tolakodott, minek aztán Bátorfi a férj és Etelka előtt más szint adott. És ezen körülmény, nem pedig a mint ön írja, Bátorfi biztatásai birták férfiasb föllépésre a férjet, kivel elhitette barátja, hogy az egész neje viszonyáról suttog, sőt egy iparlovagot e hírrel nyakára is küldött. Az sem áll, hogy Vilma férje ellenezte volna a Tárnoki és Etelka közti viszonyt, sőt az első felvonásban mondja is, «hogy nem tudom miért ellenzi nőm, de ő a házi nyugalomért mindent tesz, mit neje akar». Nem vitatkozunk a tisztelt levelezővel, megengedjük, hogy e pontban neki van igaza. Birálatunkban bevallottuk, hogy nem értjük eléggé e darabot s azért tüzetesen nem merünk hozzá szólani. Elismerjük hibánkat, lehet e jelenetet egyben-másban félre értettük, mindamellett a mesének e része ily pontosan elbeszélve sem győzött meg bennünket arról, hogy ide vonatkozó gáncsunk épen minden alap nélküli volna.

A divatos beteg czimü pályavigjátékról irt birálatunkra vonatkozólag, szinházunk egyik szorgalmas látogatójától, ki egyszersmind a Koszoru figyelmes olvasója is, némi helyreigazitó levélkét vettünk. Ez a levélke két pontban megrója birálatunkat. Ime itt közöljük irója beleegyezésével: «Ön azt mondja, hogy Vilmával gyógyulására nézve semmi sem történt. Ez nem áll. Ő elvonul a világtól, nem fogad el senkit és házánál dohányozni tiltva van, mert idegeit bántja. Az első fölvonásban, nézetem szerint eléggé indokolva, megszivaroztatják, a másodikban bálba viszik, a harmadikban maga ad bált. Nem elég gyógyulás-e ez? Vagy talán önt még az is érdekli, hogy bál után, vagy másnap mit csinál Vilma?» Nem állitottuk, hogy Vilma gyógyulására nézve semmi sem történt, csak az, kogy alapjában a végső jelenetben is az, a mi az elsőben, s igy nem gyógyult ki valódi vagy affektált idegességéből, pedig a szerző ezt czélozta A mit a levéliró mond, mind igaz: Vilma szivarra gyujt, bálozik. Azonban csak ennyiből állott-e az ő idegessége? Nem az volt-e főbaja, hogy szeszélyeivel és féltékenységével kinozza férjét s nem épen ezen alapszik-e a vigjáték bonyodalma? Hogy ebből kigyógyult volna, nem vettük észre. Kibékül ugyan férjével, de ebben a tekintetben oly kevés változáson ment át, hogy a jövő fölvonásban akár ujra kezdhetnék. E mellett még az a baj is megvan, hogy nem vehetjük ki tisztán, hogy Vilma szeszélye, féltékenysége mennyiben valódi vagy affektált idegesség, s általában drámai uton gyógyitható-e?

A másik pontra nézve igy nyilatkozik a levélke: «Hogy Tárnoki beszélyiró együgyü, az igaz, de ugy látszik, a szerző épen ilyet akart rajzolni s ez magában, ugy hiszem, nem hiba. Azonban, hogy Tárnoki csak egy pillanatig is udvarolt vagy udvarolni akart Vilmának, az nem áll, mert Bátorfi akarta ugyan rábirni őt, de ez nem sikerült, s csak azután használt cselt, a látszatot akarván ellene föltüntetni s igy arra biztatá, hogy a bál folyama alatt nyerje ki Vilma beleegyezését Etelka birására; ő tehát nem udvarolt, hanem kérelmével tolakodott; ennek azután Bátorfi a férj és Etelka előtt más szint adott. És ez a körülmény, nem pedig, mint ön irja, Bátorfi biztatásai birták férfiasb föllépésre a férjet, kivel elhitette barátja, hogy az egész bál neje viszonyáról suttog, sőt egy iparlovagot e hirrel nyakára is küldött. Az sem áll, hogy Vilma férje ellenezte volna a Tárnoki és Etelka közötti viszonyt, sőt az első fölvonásban mondja is, hogy nem tudom miért ellenzi nőm, de a maga házi nyugalmáért mindent megtesz, a mit neje akar.» Nem vitatkozunk a tisztelt levelezővel; megengedjük, hogy e pontban neki van igaza. Birálatunkban bevallottuk, hogy nem értjük eléggé a darabot s azért tüzetesen nem merünk hozzá szólani. Elismerjük hibánkat; lehet, hogy némely jelenetet egyben vagy másban félre értettünk, mindamellett a mesének ez a része ily pontosan elbeszélve sem győzött meg bennünket arról, hogy ide vonatkozó gáncsunk épen minden alap nélküli volna.