56. Palkó.

Volt, volt, a világ teremtésén is tunnan volt, volt egy ember, annak volt egy fia, úgy hivták hogy Palkó. A gyermek kért egy garast az apjától. „Minek az a garas neked?“ kérdezte az apja. „Hát csak kell!“ mondta a gyermek. Az apja azután adott neki egy garast, hogy egy garason vegyen 4 ökröt.

Elindult a városba a fiu nagyszomorúan: hogy vegyen ő egy garason négy ökröt? belement egy nagy gödörbe és ott sírt. A mint javában sír, odamegy az Ördög őzecske képében, kérdezi a gyermeket: miért sír? Elmondta a gyermek, hogy így és így jártam, az apám adott egy garast, hogy vegyek 4 ökröt. Azt mondja az Ördög, hogy ad ő 4 ökröt, hogy ha keze keresztvonását adja! A gyermek ráhajlott a szóra és keze keresztvonását adta: megvágta az ujját és (a vért) egy papirosra cseppentette, hogy 17 éves korában az övé lesz, azután hazahajtotta a 4 ökröt. Mikor közelgetett a tizenhetedik év, elindult vándorolni.

Ment, mendegélt, elérkezett egy nagy erdőbe, meglátott egy 3 tornyú templomot meg egy kis házat, benézett az ablakon a házba, hát, nem látott egyebet, mint egy öregasszonyt. Azt mondja az öregasszony, hogy: „Ki vagy? jó lélek-e, vagy rossz?“ Háromszor monta a gyermek, hogy: „Jó lélek vagyok!“ Azt mondja az öregasszony: „Gyere be! ha jó lélek vagy“. Bement a gyermek. Azt kérdi az öregasszony, hogy mi járatban van? Elmondja a gyermek, hogy mint járt, hogy elvándorolt, mert 17 éves korában az Ördög el akarja vinni. „Ne félj semmit, fiam! – mondja az öregasszony – csak úgy tegyél, a mint én mondom“. Megszegett azután egy kenyeret, a (kenyér-) pillét a gyermeknek adta s azt mondta: „Látod, fiam! azt a 3 tornyú templomot? Eredj a középső toronyba és kiáltsd el magadat háromszor, hogy: „Ne! Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér, édes kutyám, ne! ha a kutyák azután odamennek add nekik ezt a kenyeret!“ Felment azután a gyermek a középső toronyba, elkiáltotta magát háromszor, a mint az öregasszony mondta és a kutyák odamentek. A gyermek eltörte a (kenyér-) pillét 3 darabra és odaadta a kutyáknak. Mikor a kutyák megették a pillét, a gyermek félt lemenni, de mégis azt gondolta, hogy inkább a kutyák egyék meg, mint hogy az Ördög vigye el, lement. Mikor lement, a kutyák a nyakába ugráltak. Visszament azután az öregasszonyhoz, az öregasszony adott neki egy puskát, eljárt azután vadászni. Egyszer olyan erdőbe ment, hogy ott sem állat, még légy sem volt. A mint le s fel megy az erdőben, nézi, hogy milyen erdő ez? egyszer megáll s odamegy az Ördög parasztruhában, azt mondja: „Minek hoztad el ezeket a kutyákat? nincs itt állat, hogy lőhetnél s a kutyákat használhatnád! ha hazamégy, hajtsd be az ólba, ott ezöknek a helyök!“ Hazament a gyermek és a kutyákat kezdi behajtani az ólba, de nem akartak menni, a Dönczöl meg az ajtóba feküdt. „Nézze, kend, öreg anyám! – bosszankodott a gyermek – a macska egye meg azt a Dönczölt! már a küszöbre feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! – mondja az öregasszony – hagy legyen! csak adjál neki enni meg inni, most a küszöb alatt volt az Ördög“. Megint kiment vadászni, kimentek a kutyák is vele, megáll az erdőszélén, megint odament az Ördög, megint mondta: „Minek hoztad el a kutyákat? nincs itt állat, még megharapnak valakit! ha hazamégy, hajtsd be az ólba, ott ezöknek a helyök!“ „Ha nem mentek az ólba!“ mondta a gyermek. Azután hazament, azután hajtotta volna az ólba a kutyákat, de nem mentek a kutyák, a Dönczöl pedig felfeküdt a katlanra, mondja a gyerek: „Nézze, kend csak, a macska vigye el a kutyát! most meg már a katlanra feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! hagy legyen, csak adj neki enni, inni! most meg a katlanban volt az Ördög“. Megint kezdi a kutyákat hajtani, de a kutyák nem mentek, a Dönczöl meg felfeküdt az ágyra. „Nézze kend csak, öreg anyám! – mondja a gyermek – már meg az a hunczut Dönczöl az ágyon van! az egér szaladjon el vele!“ „Ne bántsd, fiam! hagy legyen, csak adjál neki enni, inni! most meg az ágyadon volt az Ördög!“

Kezdi megint hajtogatni a kutyákat, mind bementek a kutyák az (kutya-) ólba, a gyermek elment azután az erdőbe, megállt az erdőszélén, látja, hogy jön az Ördög őzecske képében, mindjárt megismerte, felszaladt a fára. „Jere le! mert úgyis az enyém vagy már!“ mondja az Ördög. „Nem mék én!“ feleli a gyermek. Erre úgy megrázta a fát, hogy csak egy hajszál tartotta, hogy le nem dült, azt mondja a gyermek: „Ne rázd! úgyis lemegyek én, ha háromat hagysz kiáltani. Erre elkiáltotta magát: „Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér! ne!“ Mondja a Messzirehalló a Jólfutónak, hogy jöjjön, mert „baj van: veszedelem érte a gazdánkat!“

Azt mondja a Jólfutó: „Nem mék én, még kék lánggal nem ég, miért zárt be!“ Megint elkiáltotta magát: „Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér, kedves kutyám! ne!“ Mondja a Jólfutó a Dönczölszekérnek, hogy: „Menjünk, mert a gazdánkat veszedelem érte!“ „Nem mék én, még veres lánggal nem ég!“ mondja a Dönczöl. Egyszer csak nekiugrott a Messzirehalló és a Julfutó az ajtónak, de meg sem rendült, hanem a Dönczöl úgy nekivágta magát, hogy az ajtó széthullott, a kutyák azután szaladtak a gazdájukhoz. Mikor a kutyák odaértek, a gyermek már iparkodott lefelé a fáról, az Ördög meg húzgálni kezdte: „Jere velem! mer elviszlek“. „Nem mék én, hanem add ide a kezemírását! a melyiket adtam“. Mikor az Ördög meglátta a kutyákat, mindjárt másképpen beszélt, azt mondja: „Nincs nálam!“ „Fogd meg Dönczöl!“ mondja a gyermek. A kutya megkapta és úgy a földhöz vágta, hogy leragadt. „Add ide a kezem keresztvonását, a melyikre a 3 csepp vért cseppentettem!“ mondja a gyermek. „Nézd meg, talán a külső zsebemben van!“ Nézi a gyermek: „Itt nincs. Fogd meg Dönczöl!“ A kutya megkapta és megint úgy a földhöz vágta, hogy leragadt. Azt mondja az Ördög: „Nézd meg! a nadrágzsebemben van“. A gyermek nézi és megtalálja: „Ládd, te kutya! hogy megtaláltam, fogjátok meg!“ A kutyák megfogták és szétszaggatták.

Hazament a gyermek a kutyákkal, az öreg anyja adott neki rossz baltát, hogy vágja el a kutyák nyakát! A gyermek nem akarta elvágni, de az öreg anyja nem hagyott neki békét, egynek elvágta, ráborult és sírt. Azt mondta az öreg anyjának, hogy azt a kettőt meghagyja, de az öreg anyja azt mondta, hogy: „Vágd el csak!“ Azután elvágta, ráborult és megsiratta. „Ne, fijam! egy darab kenyér, tedd a tarisznyába, most már mehetsz, ne félj senkitől!“ Megkérdezte azután a gyermek az öregasszont, hogy miért vágatta el a kutyák nyakát? Azt mondta az öregasszony: „Hogy ha nem vágtad volna el a nyakát, az Ördög megkisértett volna“. Jó egészséget mondott az öreg anyjának és elment.

(Pécska.)

8. Kanalastót. Mesénk Istvánffy: 68. l. Jankó meg az aranyhajú leány teljesebb alakja; az első felére nézve lásd a Kisfaludy: IX. k. 575. l. 42. sz. mesejegyzetét, a második felére a 43. sz. meséjét, a X. k. 17. sz. mesét, Kisfaludy: XIII. k. 12. sz. m. jegyzetét; az üldözés közben hátrahajtott tárgyakat I. kötetünk 3. sz. jegyzetében; a vaslábbeli elnyövéséről is Kisfaludy: XIII. k. van szó, a 30. sz. jegyzetben.

A boszorkány saját gyermekeinek a nyakát vágja le Kisfaludy: XIII. k. 49. sz. m. Incsulká-ban s a jegyzetében felsoroltakban. Köhler: I. k. 196., 467., 547. l. Aarne 327. sz. j. idegen változataiban.

10. Az orrfülről. Kisfaludy: XIII. k. Krisztus Urunk és a mostohatestvérek jegyzetében szóltunk változatairól. U. O. 57. sz. jegyzetben a születéskor kapott ajándékokról is szó van, mi a magyarban meglehetősen különösen hangzik, van ugyan a magyaroknál is szokásban a kis gyermek keresztanyjának korozsmát adni (Szeged) leginkább inget, ruhát, de a magyar mesékben szokatlanok a születéskor ajándékothozó tündérfélék, vagy mint a mesénkben is van, a két galamb képében a nagynénék szerepe, kik a kicsit megajándékozva hozzák vissza, hogy gyöngy hull a szeméből, rózsa a szájából, rozmaring nyől utána.

A szemvisszaszerzés előfordul alább a 15. sz., I. kötetünk 7. sz. meséjében, Kisfaludy: XIII. k. 56. sz. jegyzetében.

Mesénk első részét a román változatával vesd össze; Köhler: I. k. 314. l., mellyel legjobban megegyez, egyéb külföldi változatait lásd U. O. a tárgymutatóban Blaubart-ot. Magyar változatai Merényi: S. II. k. 149. l., Kálmány: Sz. II. k. 120. l.

A lelkek szabadítását feljebb a 7. sz. j., segítségét pedig Kisfaludy: XIII. k. 12. sz. jegyzetében említettük.

Az ördöggel való vitetést lásd az 5. sz. jegyzetben.

Galambokká változó leányok vannak az 1. sz. mesében is.

11. Pétör halász. Kisfaludy: XII. k. XVI. sz. meséjével: Halász Józsi-val s jegyzetével v. ö. A másvilágra adott megbízás mesénkből hiányzik, különben azonos Aarne 465. C. jegyzete meghatározásával, a király megbüntetésére nálunk is megjelen az Úristen, mint Halász Józsi-ban. Mesénk Halász Józsi keresztényesített alakítása, mely főképpen a Sárkány helyett Krisztus szereplésében és az Istennek ebédrehívása elhagyásában nyer legkiválóbb kifejezést, mely utóbb említett tipus alkotó rész elhagyásával a mesetipus is meg van támadva. Adatunk becsességét abban birja, hogy a megelőző világnézettől elütő, ujabbkori világnézetet – ha a változatával összevetjük – minden nehézség nélkül le lehet róla olvasni.

A szánó hármas ajándékot Krisztustól (= polczra teremtett kenyér, feleségűl teremtett leány és a segítségre adott szamár) Kisfaludy: XIII. kötetben soroltuk elő a Krisztus urunk és a szegény ember jegyzetében, meg van a 12. sz. mesénkben is. V. ö. még a 2. sz. mesével.

A háromas feladatot lásd alább a 14. sz. mesében s I. kötetünk 3. sz. jegyyzetében.

12. Az öreg katona. Lásd Kisfaludy: XVII. k. Precsó jegyzetének utalásait; a szánó hármas ajándékot Krisztustól feljebb a 11. sz. jegyzetben.

13. Hogy tanáta mög a szögény embör a vásárba az aranyat? Az 1001 éj: Die Geschichte des Verarmten, der durch einen Traum vieder Reich wurde V. k. 340–341. lapján van a változata. A segítő szerepet játszó koldust lásd a megelőző 12. sz. és a 36. sz. adatunkban. Adatunkat, mint töredéket, melyből hiányzik, hogy az ember szegény lett, miről az 1001 éjben szó van, soroztam a mesék közé a kisegítő öreg emberek mellé, ha nem töredék, nem itt a helye. Mint e töredékből következtethetni, a hiedelemmel telített mesékhez, a népszerint történetekhez tartozik kiegészítve.

14. Jankovics. Lásd Kisfaludy: XIII. k. A tengeri kisasszony első részét és jegyzetét, a gyermek vízretevése meg van a 23. sz. hagyományunkban is; a háromas feladat-ról a 11. sz. jegyzetben szóltunk, a varázsvessző-ről az 1. sz. m. jegyzetében. Megtartottuk a Gaal: I. k. 200. l. levő Jankalovicshoz hasonló hangzású elnevezést, a szláv Jankovicsot. Mesénkben különös vonás, hogy a Szentpéter szerepét játszó, háromszor pogácsát kapó koldús elváltozik, mint a szinte segítő szerepet játszó tátosló a 8. sz. mesében, lásd e mese jegyzetét is; Jankalovics is elváltozik Gaal-nál, de ő nem a Szentpéter szerepétjátszó koldús, hanem ilyen öregnek a kiáltására előjövő alantas közeg. Jankovicsban a magyar mesékben otthonos háromas feladat keresztül van víve, mint az idegen Poncianus históriája magyar töredékében, lásd a 22. számú adatunknak: a 7 bölcs-nek a jegyzetét. Jankalovicsban ötös feladatot találunk, mi lehet a szláv mese maradványa, de – mert Gaal (I. k. IV. lap) részint magyar közvitézektől tollba mondva, vagy magok által számára leírva gyüjtötte meséit – lehet a katonáknál szokásban levő kényszerítve mesélésé, mikor a sorosnak mesélésével ki kell húznia az estét, mely sokszor benyúl az éjszakába is. A mesemondó mikor gondolja, hogy társai alszanak, vagy nem bánják, ha nem mesél is, azt mondja: Csont! ha hallgatnak társai, nem mesél tovább, de ha csak egy is ráfeleli: Hús! akkor folytatnia kell s ha új mesét is nem akar mondani, akkor a hőst olyan elhozataláért is küldi, csakhogy az idő teljék, melyért különben nem küldené, ha nem kényszerítve mesélne. (Szeged.)

Mesénkben a koczabárány ról is szó van, pár szót erről sem fog ártani ide jegyezni. Van – hogy sorban menjünk – koczatestvér (Szaján) a német tejtestvér helyett, ide tartozik a „koczán nevelődött“ szólás (Kunágota), mikor a gyermek nem az édesanyja tejét szopta. Van koczapipás, ki akkor pipál, ha dohányt kap (Makó), tehát nem azt a dohányt pipálja, melyet rendes körülmények között pipálnia kellene. Van koczabanda vályogvető czigányokból összeszedett muzsikus banda (Makó), ez sem azt teszi, amit rendes körülmények közt tennie kell, t. i. a vályogvetést. A koczatolvaj (Makó), koczavadász nem a rendes foglalkozás űzését fejezi ki. Az állatok-nál leginkább a malaczokat szokás más kocza – nem az anyja – alá tenni, hogy felnevelje őket. Ha valamelyik kocza sokat fijadzik, hogy el ne húzza az anyját, elvesznek a malaczaiból s az alá a kocza alá teszik, a melyiknek kevés van; vagy ha két kocza oly keveset fijadzik, hogy egy is felnevelheti, akkor a kevesebb számú malaczokat elveszik az anyjuktól és a másik fias kocza alá vetik. A bornyúnál a tehenet pálinkás kenyérrel lerészegítik, ha más tehén borjúját akarják vele felneveltetni, akkor elvállalja; kivált a kupeczok gyakorolják ezt. Érdekes a bárányoknál az eljárás, mit – mint tapasztaltam – nem minden juhpásztor tud, nem fog ártani idejegyezni:

„Van ojan is, hogy ha az ėgyik bírka kettőt ellik, a másik pedig ėgyet, a ki ėgyet ellik, ha a fija eldöglik, akkor alátösznek abbul ėgyet, a melik kettőt ellett, de ha nem válali aszt a báránt a meliknek a fija mögdöglött, akkor mögnyúzik a döglött báránt és ráhúzzák êre az eleven báránra a bűrit, akkor elválali (a juh). Eszt csak 3 napig köll tönni. A báránbűrt csak rátöszik (az eleven bárányra), alulrul a két hátulsó lábát mögkötik, az első (két) lábát pedig az eleven bárán nyakára kötik.

(Egyházaskér.)

Az időre nézve legjobb, ha egy écczaka történik mind a kettőnek az ellése, vagy fijadzása, illetőleg borjazása, de van olyan disznó is, hogy 3–4 nap múlva is elválalja, a borjúval négy vagy több napra is megcsalják lerészegítéssel a tehenet.

15. Erzsék aszszony és a 2 lánya. Mesénk Az aranyrokka néven ismeretes a meseirodalomban, ezen a néven meg van a ponyván is: Rózsa K. Budapest 1897, mely úgy látom, Milenowszky (I. Volksmärchen aus Böhmen 1853.) 121. lap. Das Märchen vom goldenen Spinnrade meséjének a fordítása.

A szemvisszaszerzést lásd feljebb a 10. sz. jegyzetben.

16. Tréfa. A mese hiányosan a Kisfaludy: IX. k. 379. lapján van: A kis kondás három malacza név alatt, lásd a jegyzetét. Mesénkben a zárójel közé tett sorok nem hűen vannak közölve, de A kis kondásé sem, benne a 382. lapján előforduló büdös szó elárulja, hogy A kis kondás utolja is, mint a Tréfáé a hűen közlött Gaal: III. k. 155. lapján levő: A hatalmas síp utoljáéval azonos, miről I. kötetünk 6. számú jegyzetében szólottunk. Kolumbán Simon a rangkülönbség kiegyenlítését elmésen elintéző változatot küldött be az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn szerkesztőségéhez: az Aranyszőrű malaczok nevűt. A kis kanásznak a malaczokért megmutatja a királykisasszony a titkos jegyeket s mikor a király a leánya kezét ígéri annak, a ki kitalálja, a disznópásztor is versenyez érte s mielőtt megmondja az elsőnek kérdezett jegyet, – miért a király haragra lobban, hogy az ő leányát disznópásztor akarja feleségül – kiköti, hogy ha kitalálja, félvéka pénzt küldjön a király az édesapjának, mit, miután megtett a király, csak akkor megy a másodiknak kérdezett jegyet kitalálni, mit szinte ugyanazzal a feltétellel ad a királynak tudtára. Így jár el a harmadik kérdésnél is a disznópásztor. Mikor már meggazdagodott, elment a disznópásztor a királyleányt feleségül kérni s az ellenkező atyától feladatul kapja, hogy a maga vagyonából a király vejéhez illő szép ruhát, ahhoz illő, szép négylovas hintót szerezzen s úgy jőjjön kérőbe, mit könnyűszerrel meg is tesz s elkapja az érte epedő királyleányt. Ebben tehát az atya látja meg a rangkülönbséget s a mesehős meggazdagodása után kapott feladat teljesítése: a gazdagságból eredő rangkülönbség fent nem állásának bebizonyítása. Lásd I. k. 6. sz. mesejegyzet utolját. Mesénk finn változatainak Aarne a 850. számot adta.

17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján. Hahn 6. mesetipusa, melyhez tartozik mesénk is, már eddig is bajt okozott a magyar mesékben; mert a közlővel, vagy a mesemondóval igénybe vetette a símítót, mi által a mesét tipusából kisímítva, használhatatlanná tette a mesevizsgálatra nézve; de a jövőben még több bajt fog okozni ez a mesetipus, ha meséink nagyrészét össze fogjuk gyüjteni. Hogy a jövőben tartozkodjék mindenki a símitástól, idejegyzem, hogy ma már – mikor a mesék tipus szerint vannak ismertetve s annyi mesét ismerünk – símítani, hogy észre ne vegyék, bajos és háládatlan munka.

Mesénket tipusából kivetköztetve a Kisfaludy: IX. k. 376. lapján találjuk: A királyficzigánylegény, hogy így mondjuk: rontsban. Szemelőtt tartva, hogy a muzsikát veszi a mesehős igénybe, hogy a királykisasszony figyelmét magára terelje, sajnáljuk, hogy a gyüjtő nőtől jegyezte le, mert a magyarban párját mutatni nem tudunk. Nő, a sikamlós helyeket, ha van még benne szeméremérzet, elmondani a mesegyüjtő kedvéért nem fogja. Jelzett mesénk összefüggésben látszik lenni eme szólásunkkal: „No, ennek is behegedültek“. (Szeged.) A magyarban a muzsika alatt eddig a hegedűt értettük, a többi hangszert a nevén neveztük. Nem hegedűvel, hanem czitorával vonja magára a figyelmet Hahn éppen e mesetipusú 109. sz. meséje, mely tájékozóul is szolgálhat, ha valaki e mesetöredéket egészében le akarja jegyezni.

Hahn 6. sz. m. tipusának másik példánya a Kisfaludy: X. k. 33. sz. meséje; A mesemondó királyfi, de ennek is került egy rontsa, jobban mondva, a ronts már előbb meg volt a Kisfaludy: III. k. 339. lapján: A Táltos királyleány mesében, melynél nemcsak a lejegyzőnek a neve hiányzik, de még a lelőhelye sincs megjelelve, hogy az ember utána nézhessen: miként hangzott eredetileg. Itt a mese utolsó része helyébe prédikácziónak beillő, de ide nem alkalmazható sorokat tettek. Azt ugyan a változatokból látjuk, hogy a leány eredetileg férjül kapta a mesehőst, ekként nem ő vele bántak el hóhérilag, mint a mesében mondva van, hanem a mese eredetijével. Úgy látom, a ki elbánt a mesével, zavarban volt, nem ismerte az e nemű meséket. Előhozza a 3 köntöst s elfelejti kitörölni, hogy a leány nem tudta megfejteni a találós mesét. Ha a leány nem tudta megfejteni a mesét, nem kell bizonyság, elég bizonyság a nemtudás. De a leány, úgy látom, hogy megtudta fejteni a mesét, hanem csak úgy, hogy a mesehős előbb megmondta neki; ezt kell bebizonyítani: hogy nem magától fejtette meg, ezért kell a köntös. Mutatunk oly változatot, az 57. számút, melyben nem kell a köntös, de nem is fejti meg a mesehős a mesét a leánynak előbb s mikor meg kell fejtenie, akkor is másik, könnyen elérthető, találós mesével áll elő. A kritizált mese találgatós meséje meg van Kálmány: Sz. II. k. 157 l. 21. szám alatt. Idegen változatait lásd Köhler: I. k. Rätsel felírás alatt, a tárgymutatóban jelezve a lapok száma; Aarne 851. sz. jegyzetében. A 17. számú mesénk közlésére nekünk is meg kell jegyeznünk, hogy a 110. lap 15. sorában és a 111. lap 4. sorában a hozzám szó után, a kik a mesetipusokkal foglalkoznak, oda kell írniok a hálni szót a hűség kedvéért; a sor ilyen értelme különben is kivehető a meséből. Azt hiszem, ez a legjobb mód a sikamlós meséink közlésére nézve, ha az ily helyeket a jegyzetekben közöljük hűen: a jegyzeteket úgyis csak az olvassa végig, a ki a mesével nemcsak kedvtelésből foglalkozik.