59. Az okos leány és a katonák.

Vôt a világon két szabacságos katona, útazott hazafelé, beértek ėgy faluba. A szélső házná bemöntek és kértek éjjeli szálást. Mögengették, attak nekik szálást, úgy az ajtó mögé igazítottak nekik hejjet. A két katona nagyon éhös vôt, de nem vôt nekik sė kinyerük, sė kőcscségük, kérni pedig szégyöltek, úgy mög pedig a házigazda nem adott nekik. A gazdaszszony főzött maguknak vacsorára ė’ jó tál kukoriczakását, mikô jôlaktak, a mi mögmaratt, lėborították az asztalra, de a katonáknak nem attak belüle.

Mikor lėtakarottak, aszongya a két katona, ėgyik a másiknak: „Halod-ė, hé! én êlopom a kását oszt êmögyünk!“ A legöregeb katona elmönt az asztalhon, elővötte a kását tállal, két kalánt készítött és sütétbe nem trefelt viszszamönni amahon, hanem az aszszon fejihön tötte a kását. Az aszszon a mint hanyitt fekütt, elkeszte: „Fű–ű–ű–ű!“ Fújta a kását. Aszongya a katona: „Nė fûd, nem meleg, hanem ögyé!“ Asz gondolta: a másik katona fújja, – de az aszszony csak fútta. – „Nė fûd – aszongya – mer a szádhon vágok ėgy kalánynyâ!“ Az aszszony méjen alutt, még jobban hozzáfogott fújni; a katona mán nem álhatta, kikapott ėgy kalánynyâ, odacsapta az aszszon szájáhon, de az aszszon azé nem kelt fő. A katona lėtötte a tálat, addig ögyelgött a házba, főtanáta a másik katonát, aszongya: „Hát, nem loptad el a kását?“ „Hát, nem tėhozzád váktam a kását?“ kérdözi tűle. „Énhozzám? nem váktad!“ „Csak gyerünk – aszongya – még fő nem kelnek!“

A két katona elszökött, az ura mögfordult, odaért a keze az aszszon szájáhon: „Hé! – aszongya – tė kását köpködöl álmodba?“ „A! – aszongya – mi jez?“ Möggyûtik a gyėrtyát, ott látik a kását, az aszszony aszongya, hogy ű hánta ki a kását. A két katona mán jô êmönt, mindég möntek, még csak rájuk nem estelödött. Mikô mán beestelödött, beértek a másik városba és a szélső házná bezörgettek, hogy kapnak-ė hálást?

Még a házigazda kérte mög űket, hogy csak hájanak itt, mer űk a másik városba mönnek a feleségivel, oda köl mönni: „Van ėgy tizėnhét esztendős lányocskám, fél maga!“ A két katona mingyá válalta. Aszongya a házigazda a lányának: „No, lányom! készícscsé vacsorát a katona uraknak, majd itt fognak hálálni az écczaka!“ A két katona aszongya ėgygyik a másikának: „No, hé! itt ėccző én hálok a lánynyâ, mászô tė!“ Aszongya a lány nekik: „Katona uram, nė tusakogygyanak rajta, én mögmondom az igazat, én fekszök középett, maguk kétfelű mellettem, jô lösz-ė?“ Beleėgygyezött a két katona. Mikô készültek fekünni, aszongya az ėgygyiknek: „No, katona uram! gyűjön ki ėgy kicsikét, maga mög maragygyon idebe!“ A fijatalabbra rázárta a nagyház (= nagy szoba) ajtót, amaszt mög bevezette a kisházba. Mikô bemöntek, aszongya: „Ejnye a tüszhejjön felejtöttem a nat tálat, a macska lėtanáli verni, elmék, eltöszöm onnén!“ Rázárta az ajtót emerre is, ű pedig lėfekütt a konyha közepire. Másnap röggel ėsz szobába mén a katona mind a kettő. „No, – aszongya az ėgygyik – tė nálad hált a lány az écczaka?“ „Nem igaz! tė nálad hált“, mongya a másik. Aszongya a lány: „No, lássák! mögmontam, hogy én középett fekszök: én feküttem középett a konyhába, maguk kétfelű mellettem (a szobában)“.

Sütött nekik früstökre ėgy puczrot a lány. Mikor möksűtt a puczor, kisöpörte a házat, de a szemetet ott hatta ėgy sarokba, a katonáknak adott önni, aval ű kimönt tehenet fejni. A két katona mög addig övött: a kását kiötték, a mi szemét vôt a sarokba, aval a bűrt telerakták, főtötték a kemincze tetejire, de nem várták be a kislánt, hanem útnak vötték magukat és elmöntek. Itt a lán hamarossan mönt be utánnuk, mingyá nészte a kemincze tetejin a tepszit; itten a lány friss kapással ėnynyihány darab húst öszszeszödött és szalatt lelketlenül a két katona után: „Várjanak katona uramék! itt maratt még ėgy puczor mög ėnynyihány darab hús, jó lösz maguknak útra!“ A két katona felesölődött rajta, hogy kijé lösz a puczor mög a hús? Aszongya a legöregeb: „No, várjá! itt mög itt van az országútba ėgy csárda, ott majd eloszszuk!“ Mikô odaértek a csárdáhon, bemöntek, a vôt a legelső: kértek a csárdásnétul ėgy kést oszt kétfelé vákták a puczrot, a mit beletöttek szemetet, a vôt benne. „No, lád komám! aszongya az öregeb – mögén becsapott bennünket az a tizėnhét esztendős lány“.

Ha a puczrot szét nem vákták vôna, az én mesém is hoszszab lött vóna.

(Magyarszentmárton.)

20. Tillinkó. Változatait lásd a Kisfaludy: XIII. k. Fillinkó jegyzetében, finn változatairól Aarne 1525. A. sz. jegyzetében emlékezik meg.

21. Bohó Misi. Kisfaludy: XIII. k. A bolondos fiú jegyzetében szóltunk a változatairól, Bolondos Janó és Katóka néven ismeretes az Alföldön; a bohó szó nem is fejezi ki az elkövetett ostobaságokat; a befejezése is elüt a változataitól, mit az elfelejtésnek kell betudnom, habár hallotta Borbély a 60. számú mesélését, figyelmeztettem is a befejezésre, nem volt vele hajlandó megtoldani meséjét, mi ezen a téren dícsérendő. Alább közlött változatai közt van asszony is a 62. számúban, milyent Köhler: I. k. 71. lapján említ. Aarne mesénkről 1653. A., 1009. sz. alatt szól.