Kar. Nem téged ért, gyermekem,

Egyedül a fájdalom,

Türd te is e gyötrelmeket nyugodtan,

Mint azok, a kik törzsed sarjadéki:

Ime Crysothemis igy él, igy Iphianassa;

Igy rejti el ifjuságát,

Miglen a visszatérőt

Büszke Mykene földe

Ős örökébe fogadja örömmel, –

Ő, kit a nagy Zeusz vezet e honba – Orestes.

Elektra. Várom őt, ah! szüntelenül, szegény leány én.

Bolyongok egyre könyes szemekkel,

Férjtelenül, gyermektelenül, végtelen

Bánatomat viselem; de ő feledé

Tettemet és szavamat. Avagy mért izen

Áltató hireket szüntelenül nekem?

Szivében ég a vágy,

De mégse’ hozza vissza vágya.