A Persa herczeg válasza Semsz El Nihárhoz.

„Halálos búba voltam merülve, midőn leveledet hozák. De mihelyt megláttam, kimondhatatlan öröm ragadott meg; s a szép kezedtől képzett vonások látására szemeim ujabb, és élénkebb fényt nyerének, mint a melyet akkor vesztettek el, midőn a tieid, vágytársam lábainál, oly hirtelen bezáródtak. Ezen örömre ragadó levél szavai mind meg annyi fénylő sugarak, melyek elszéleszték a homályt, mely lelkemet éjbe boritá. Azt hirdetik mennyit szenvedsz, hozzám való szerelmedből; s egyszersmind azt mondják, hogy te is tudod, mit szenvedek érted, s vigasztalnak ez által bánatomban. Egyfelül könyözönt hullattatnak velem, s másfelül oly tüzet szitanak szivemben, mely neki jól esik, s meggátol, hogy fájdalmamban lelkemet kiadjam. Kegyetlen elválásunk óta egy pillantatnyi nyugalmam sem volt. Csupán leveled hozott kinomra egy kis enyhűletet. Egészen annak vétele pillantatáig komor hallgatásban veszteglettem: ez adta vissza nyelvemet. Mély bánatba voltam temetve: ez oly örömmel élesztett föl, mely azonnal kitündöklék szemeimből, s arczomon. De meglepetésem egy oly kegymutatás által, melyet még meg nem érdemlettem, oly nagy vala, hogy nem tudtam mivel kezdjem érte való hálám kijelentését. Végre, minekutána azt, mint kegyednek drága zálogát, összecsókoltam volna, elolvastam, s ujra elolvastam s boldogságom nagyságában egészen elkábultam. Bizonyságot kivánsz arról, hogy mindenha foglak szeretni. Ah, ha nem szeretnélek is oly teljesen, a mint szeretlek, ily sok bizonyitások után, melyeket ritka szerelmedről adtál, még sem állhatnám meg, hogy ne imádjalak. Igen is szeretlek kedves drága lelkem, s dicsőségemnek fogom tartani életem fogytáig égnem azon tüzben, melyet szivemben gyujtottál. Soha sem fogom panaszlani azon forró lángot, melylyel attól emésztetni érzem magamat; s bár mi sajnosak legyenek is a szenvedések, melyeket nekem távolléted okoz, még is állhatatosan fogom azokat viselni azon reményben, hogy egykor viszont megláthatlak. Adná isten, hogy az még ma történnék, s ezen levelem küldése helyett szabad volna magamnak menni, s bizonyossá tennem a felől, hogy meghalok érted való szerelmemben. Könyeim gátolnak többet mondanom. Élj boldogúl!“

Ebn Thaher nem olvashatá ez utósó sorokat a nélkül, hogy maga is sirjon. Visszaadá a persa herczegnek a levelet, s bizonyossá tevé, hogy semmit sem tud rajta igazitani. A herczeg összehajtá, s bepecsételvén, monda Semsz el Nihár biztosnéjának, ki egy kissé távol állott: „Kérlek, jer közelebb: itt van válaszom kedves szerettem asszonyod levelére. Kérlek add kezéhez, s köszöntsd tőlem.“

A rabnő fogá a levelet s eltávozék Ebn Thaherrel…

Minekutána egy darabig ment volna Ebn Thaher a biztos rabnővel, elhagyá őt, s haza tére, hol mély gondolatokba sülyedt a titkos szerelmi történeten, melybe szerencsétlenségre magát keveredve látá. Meggondolá, hogy a persa herczeg és Semsz el Nihár, bármennyire kellett volna is iparkodniok egyetértésök elrejtésén, magokat sokkal kevesebb mérsékkel viselék, hogysem az sokáig titokban fogott volna maradhatni. Ebből mindazon következéseket voná, melyeket egy józan eszű embernek következtetnie kellett.

„Ha Semsz el Nihár, – monda magában, – közrendü asszony volna, örömest megtennék mindent, hogy szeretőjével boldoggá tegyem: de ő a chalyf kedvencze, és senki sem bátorkodhatik büntetlenül annak tetszeni, kit ő szeret. Haragja tüstént Semsz el Nihárra fog esni; ez a herczeg életébe fog kerülni, s engemet is elnyel az ő szerencsétlensége. Pedig nekem becsületem, háznépem és vagyonomról kell gondoskodnom; azért is, mivel még tehetem, meg kell magamat szabadítanom e nagy veszedelemtől.“

Egész napon ezen gondolatokkal tünődött. Másnap reggel elmene a persa herczeghez oly szándékkal, hogy még egy utolsó próbát tegyen, hogy szenvedélye meggyőzésére birhassa. Ujra elébe terjeszté, a mit már oly sokszor sikeretlenül cselekedék, hogy sokkal jobban tenne, ha minden erejét összeszedné Semsz el Nihárhoz való hajlandósága elfojtására, mint hogy magát attól el hagyja ragadtatni; hogy e hajlandóság annál veszedelmesebb, mennél hatalmasabb vágytársa. „Egy szóval uram, – ezt veté hozzá, – ha tanácsomat akarod követni, csak arról gondoskodjál, hogy szerelmedet meggyőzd. Különben magadat Semsz el Nihárral együtt el fogod veszteni, kinek élete drágábbnak kell lenni előtted a magadénál. E tanácsot mint barátod adom, s egykor meg fogod köszönni.“

A herczeg Ebn Thahert elég nyugtalanúl hallgatá. Mégis ki hagyá beszélni; de akkor megszólalván, ezt mondá neki: „Hiszed-e igazán Ebn Thaher, hogy megszünhetem Semsz el Nihárt szeretni, ki engem oly forrón szeret? Ő nem retteg éltét veszedelmezni érettem: s te azt kivánod, hogy én a magaméról gondoskodjam. Nem, bármi veszedelem találjon is, végső leheletemig fogom őt szeretni.“

Ebn Thaher megbántatván a herczeg makacssága által, boszúsan hagyá el őt, haza mene, s folytatá tegnapi elmélkedéseit, komolyan fontolgatván, mire tökélje magát. Eközben egy drágakőárus, egyik legbiztosabb barátjai közül, látogatására mene. Ezen drágakőárus észrevevé, hogy Semsz el Nihár biztosnéja gyakrabban jár Ebn Thaherhez, mint különben szokott, és hogy Ebn Thaher majd mindig a persa herczegnél van, kinek betegségét egész világ tudta, noha okát senki sem ismeré: mind ez gyanut támaszta benne. Mivel most Ebn Thahert így gondolatokba merülve találá, elképzelé, hogy valami fontos dolog foglalatoskodtatja; s megerősödvén véleményében, kérdezé, mit keres nála Semsz el Nihár biztos rabnője? Ebn Thaher megütközvén e kérdésen, ki akará kerülni, s azt mondá, hogy valami csekélység miatt jár hozzá. „Nem beszélsz velem őszintén, – felele a drágakőárús, – s épen tettetéseddel győzesz meg a felől, hogy azon csekélység sokkal fontosabb, mint először hittem.“

Látván Ebn Thaher, hogy biztosa így sürgeti, e vallomást tevé neki: „Igaz, hogy ezen dolog a legnagyobb fontosságu. Szándékoztam azt titokban tartani; de mivel tudom, mely részt veszesz mindenben, a mi engem illet, inkább felfödözöm előtted, mintsem olyat higyj, a mi nem igaz. Nem ajánlom a hallgatást; meg fogod érteni magából a dologból, mily szükséges legyen azt titokban tartani.“

Ezen bevezetés után elbeszélé neki a persa herczeg és Semsz el Nihár szerelmök történetét. „Tudod, – ezt veté hozzá, – mely tekintélyben vagyok az udvarnál, s a városban a legnagyobb uraknál s a legfőbb asszonyoknál. Mily gyalázat lenne reám nézve, ha ezen vakmerő szerelemtörténet felfödöztetnék! De mit mondok? Nem lennék-e elveszve minden enyéimmel együtt? Ez az, a mi engem oly gondokba ejt: de már eltökéltem magamat. – Nekem is tartoznak, s én is tartozom: tüstént elmegyek, hogy hitelezőimet kielegítsem, s adósságaimat beszedjem; s mihelyt minden vagyonomat bátorságba teszem, Balsorába vonulok, s mindaddig ott maradok, míg a vész, melyet előre látok, elmulik; Semsz el Nihár s a persa herczeg iránt való barátságomból szivesen sajnálom, ha valami gonosz talál velök történni; kérem istent, láttassa velök által a veszedelmet, melyre magukat kiteszik, s vegye őket ótalmába: de ha úgy akarja balsorsuk, hogy szerelmök a chalyfnak hirül essék, legalább én ment leszek haragjától; mert nem tartom őket oly gonoszoknak, hogy engem is szerencsétlenségökbe keverjenek. A legnagyobb hálátlanság volna tőlök, ha ez történnék; rosz jutalma lenne szolgálataimnak, melyeket nekik tettem, s jó tanácsaimnak, melyeket kivált a persa herczegnek adtam. Ez még megmenthetné magát, s szerelmesét is, az örvényből, ha akarná. Csak Bagdádot kellene elhagynia, ugy mint én, s a távollét lassanként elfelejtetné vele szenvedélyét, mely ellenben mindaddig nevekedni fog, míg abban megátalkodik, hogy e városban maradjon.“

A drágakőárús a legnagyobb bámulással hallgatá Ebn Thaher tudósítását. „A mit beszélsz, – monda erre, – oly igen fontos, hogy meg nem foghatom, miképen adhatták magokat oda Semsz el Nihár és a persa herczeg ily heves szerelemnek. Bármi hajlandóság vonzza is őket egymáshoz, mégis ahelyett, hogy ennek puhán engedjenek, ellene kellett volna állniok, s eszöknek jobb hasznát venniök. Hogyan ámíthaták magokat egyetértésök veszedelmes következései felől? Beh sajnálatra méltó elvakulások! Én is, mint te, előrelátom annak minden következéseit. De te okos és előlátó ember vagy, s javalom szándékodat. Csupán ez által kerülheted ki a szomoru történeteket, melyektől félhetnél.“

Ezen beszélgetés után fölkele a drágakőárus, és bucsút veve Ebn Thahertől.

„Minekelőtte a drágakőárus eltávozott volna, nem mulasztá el Ebn Thaher őt barátságukra kérni, hogy senkinek se szóljon mindazok felől, melyeket vele közlött.“ „Légy egészen nyugodt irántam, – felele a drágakőárus, életem veszedelmével is megőrzöm titkodat.“

Két nap mulva ezen beszélgetés után a drágakőárús Ebn Thaher boltja előtt mene el; s azt becsukva látván, nem kételkedék, hogy szándékát, melyről vele szólott, teljesitette. Hogy bizonyos legyen benne, kérdeze egy szomszédot, nem tudja-e, miért nincs nyitva a bolt. A szomszéd azt felelé, hogy nem tud egyebet, mint hogy Ebn Thaher utra indult. A drágakőárús nem akart többet tudni, azonnal a persa herczeg juta eszébe.

„Boldogtalan herczeg, – monda magában, – mely fájdalmat fog neked ez ujság okozni! Minő közbenjárás által fogod Semsz el Nihárral való összeköttetésedet fentarthatni? Sajnállak, s én fogom ezen félénk biztosod veszteségét kipótolni.“

Dolga, mely miatt kiindult, nem vala igen fontos; elhalasztá tehát, s noha a persa herczeget egyébként nem ismeré, csak hogy némely drágaságokat adott el neki, mégis hozzá mene. Egyik cselédéhez fordulván, kéré, jelentse be uránál, mivel valami igen fontos tárgyban akar vele szólani.

Az inas nemsokára visszajöve, a drágakőárúst a herczeg szobájába vezeté, ki a szofán félig ledőlve feküdt, fejét egy vánkosra támasztván. Emlékezvén, hogy valahol látta, fölkele elfogadására, és üdvözlé s minekutána megkinálta volna, hogy üljön le, kérdezé, lehet-e valamiben szolgálatjára, vagy talán valami ujságot hozott neki, mely őtet érdekli.

„Herczeg, – felele neki a drágakőárús, – noha nincs szerencsém tőled közelebbről ismertetni, mégis azon kivánság, hogy szolgálatodra való készségemet kimutassam, oly bátorrá tett, hogy hozzád jövék, egy ujságot közölnöm veled, mely téged illet; reménylem meg fogod bocsátani vakmerőségemet jó szándékomért.“

Ezen bevezetés után a drágakőárús a dologra tért, s igy szóla: „Herczeg! van szerencsém jelenteni, hogy természetünk megegyezése s némely közös dolgaink engemet Ebn Thaherrel szoros barátságba kötöttek. Tudom, hogy őt ismered s hogy ő mindeddig minden tehetsége szerint iparkodott neked szolgálni; ezt magától értettem, mert soha sem volt titka előttem. Most épen boltja előtt menék el, s igen csodálkoztam, hogy azt becsukva látám. Egyik szomszédjához fordulék, s kérdezém annak okát; s ez azt felelé, hogy Ebn Thaher már két nap előtt bucsut veve tőle s többi szomszédjaitól, s Balsorában ajánlá nekik szolgálatait, hová, a mint mondá, bizonyos igen fontos dolog végett utazott. E felelettel nem érhetém be, s iránta való részvételem arra határozott, hogy ide jőjek, s téged kérdjelek, nem tudsz-e valamit közelebbről ily hirtelen elutazása felől.“

E beszédre, melyet a drágakőárús azért forditott igy, hogy könnyebben czélt érjen, a herczeg elváltozék szinében, s a drágakőárúsra oly arczczal nézett, mely eléggé értésére adá, mennyire megszomorodott ez ujságon.

„Váratlanul lepett meg, a mit mondsz, – felele neki; – nem érhetett volna nagyobb szerencsétlenség. Igenis, – kiálta könyező szemekkel, – végem van, ha igaz, a mit szólsz! Ebn Thaher, ki egész vigasztalásom volt, kire épitém minden reményeimet, elhágy! ily kemény csapás után nem is gondolhatok tovább az életre.“

A drágakőárús eleget hallott, hogy a herczeg forró szenvedélyéről, melyet Ebn Thaher emlitett előtte, meggyőződjék. „A csupa barátság, – monda magában, – nem ezen nyelven szól; csak a szerelem képes ily érzelmeket gerjeszteni.“

A herczeg néhány pillanatig a legszomorubb gondolatokba merült. Végre fölemelé fejét, s monda egyik cselédének: „Eredj Ebn Thaher házához, tudakozódjál cselédeinél, valósággal Balsorába utazott-e? Szaladj, s jőj szaporán a válaszszal.“

Az inas visszajöveteléig a drágakőárús a herczegnek közönyös dolgokról kezde beszélgetni; de ez nem ügyele reá; halálos nyugtalanság zsákmánya leve. Majd nem hihette, hogy Ebn Thaher elutazott volna; majd nem is kételkedék benne, ha azon előterjesztésekre gondola, melyeket ezen biztosa utolsó látogatásakor tett neki, s azon neheztelésére, melylyel elhagyá.

Végre visszajöve a herczeg inasa s jelenté, hogy Ebn Thaher egyik cselédével szólott, ki őt bizonyossá tette, hogy nincs Bagdádban, hanem már két nap előtt Balsorába utazott. „Midőn Ebn Thaher házából kijöttem, – monda az inas, – egy csinos rabnő jöve felém, s kérdezvén, nincs-e szerencsém szolgálatodban lenni, azt mondá, hogy veled akar szólni, s kért, hogy hozzam el magammal. Az előszobában van, s ugy vélem, hogy valami főrendü személytől hozott neked levelet.“

A herczeg azonnal parancsolá, hogy bocsássák be; nem kétlé, hogy Semsz el Nihár biztos rabnője lesz; s valóban az vala. A drágakőárús is megismeré, mivel néhányszor látta Ebn Thahernél, s ez megmondá neki, hogy kicsoda. Nem jöhetett volna alkalmasabb időben, hogy a herczeg kétségbeesését meggátolja. Üdvözlé őket.

A persa herczeg viszonzá Semsz el Nihár biztosnéja üdvözlését. A drágakőárús, beléptekor azonnal fölkele, hogy félremenjen, hogy ezek ketten tartózkodás nélkül beszélgethessenek. Minekutána egy ideig beszélgetett volna a herczeggel, bucsut veve s kimene. Ez egyszerre egészen megváltozott: szemei ragyogóbbak s arcza vidámabb volt, mint előbb, melyből a drágakőárús megismeré, hogy a jó rabnő neki kedvező hirt hozott szerelméről.

A drágakőárús ismét leülvén a herczegnél, monda neki mosolygva: „A mint látom, herczeg, fontos dolgod van a chalyf palotájában.“

A persa herczeg igen elbámulván s megháborodván e megszólitásra, felele a drágakőárúsnak: „Miből gondolod, hogy fontos dolgom van a chalyf palotájában?“ – „Ezen rabnőről gondolom, ki most ment ki.“ – „S mit gondolsz, kié ezen rabnő?“ kérdé tovább a herczeg. – „Semsz el Niháré, a chalyf kedvencznéjeé, – felele a drágakőárús. – Ismerem e rabnőt, – folytatá tovább, – sőt asszonyát is, ki néhányszor azon tisztességet tevé, hogy meglátogatott s drágaságokat vásárlott tőlem. Többet is tudok; azt, hogy Semsz el Nihárnak semmi titka sincs ezen rabnő előtt, kit néhány nap óta, a mit látszik, igen bátortalanul látok az utczán jönni s menni. Képzelem, hogy asszonyának valami fontos dolgát érdekli.“

A drágakőárúsnak ezen szavai igen megzavarák a persa herczeget. „Nem fogna igy szólni hozzám, – monda magában, – ha nem gyanakodnék, vagy inkább ha nem tudná titkomat.“ Hallgata néhány pillanatig, habozván, miképen viselje magát. Végre megszólamlék, ezt mondván a drágakőárúsnak: „Oly dolgokat beszélsz, melyekből azt kell vélnem, hogy még többet tudsz, mint mondasz. Nagyon fontos nyugalmamra nézve teljes világosságban lennem irántad: kényszeritlek azért, hogy ne tartózkodjál.“

A drágakőárús, ki nem kivánt egyebet, pontos tudósitást tett előtte Ebn Thaherrel volt beszélgetéséről. Ez által tudtára adá, hogy értesitve van Semsz el Nihárral való viszonyáról; s nem feledé el megmondani, hogy Ebn Thaher azon veszedelemtől féltében, melyben mint biztos lebegett, tökélé el magát Balsorába vonulni és ott maradni, mig a tőle rettegett zivatar eloszlandik. „S ezt teljesité is, – ezt veté hozzá a drágakőárús, – csodálkozom, hogy elhatározhatá magát téged oly állapotodban, mint előttem leirá, elhagyni. A mi engem illet, megvallom herczeg, meghatott a rajtad való szánakozás. Azért jövök, hogy szolgálataimat ajánljam; s ha méltóztatol azokat elfogadni, kötelezem magamat, hogy szintoly hűséget mutatok, mint Ebn Thaher. Azonfölül több állhatatosságot igérek: kész vagyok érted becsületemet s életemet is föláldozni; s hogy ne kételkedjél őszinteségemben, esküszöm vallásunk legfőbb szentségeire, hogy titkodat sértetlenül meg fogom őrizni. Légy tehát meggyőződve herczeg, hogy bennem föltalálod a barátot, kit elvesztettél.“

E beszéd megnyugtatá a herczeget, s vigasztalá Ebn Thaher eltávozásán. „Nagyon örvendek, – monda a drágakőárusnak, – hogy általad kipótoltatik veszteségem. Nem birom eléggé kifejezni háládatosságomat.“ – Ah, – ezt veté hozzá, következő verseket mondván:

„Ah, ha azt állítanám is, hogy ez elválást békével szenvedem, könyeim, s fohászaim meghazudtolnának.

Most már valóban nem tudom, könyeim, melyek szünet nélkül folynak, kedvesem távolléte, vagy barátom elválása miatt özönlenek-e?

Szemem folyvást könyben lábad, a távol kedvesért, s az elvált barátért.

Kérem istent, jutalmazza meg nemes lelkedet, s örömmel fogadom barátságos ajánlásodat. Hihetnéd-e, hogy Semsz el Nihár biztosnéja épen rólad beszélt velem? Azt állítja, hogy te tanácsoltad Ebn Thahernek, hogy Bagdádból eltávozzék. Ezek voltak utolsó szavai elmenetelekor s erősen meggyőződve látszott lenni felőle. De méltatlanságot tesznek veled s a szerint, a mit nekem mondottál, nem kétlem, hogy csalatkozik.“

„Herczeg, – felele neki a drágakőárus, – szerencsém volt hű jelentést tenni előtted Ebn Thaherrel volt beszélgetésemről. Való, midőn azt nyilatkoztatá, hogy Balsorába akar elvonulni, nem gáncsoltam szándékát, hanem okos és előrelató embernek neveztem: de ez ne tartóztasson attól, hogy bizodalmadat nekem ajándékozd; ajánlom magamat, hogy minden kigondolható buzgósággal foglak szolgálni. S habár nem használnád is, ez nem fog engem tartóztatni titkodnak oly szentül megőrzésétől, a mint magamat hittel köteleztem.“ – „Mondottam már, – felele a herczeg, – hogy nem hiszek a biztosné szavainak. Buzgósága támasztá benne ez alaptalan gyanut; bocsáss meg neki, mint én megbocsátok.“

Folytaták még egy ideig beszélgetéseiket, s a legalkalmasabb módokról tanakodtak, melyek által a herczegnek Semsz el Nihárral összeköttetését fentartani lehessen. Megegyezének abban, hogy mindeneknek előtte a biztosnét kell felvilágosítani, ki oly méltatlan gyanut táplál a drágakőárus iránt. A herczeg vállalá magára, hogy ő az első találkozáskor kiveszi tévedéséből s kérni fogja, hogy a drágakőárushoz folyamodjék, hogy ha neki levelet vagy egyéb izenetet hoz asszonyától. Mert tanácsosnak vélék, hogy az ne járjon oly gyakran a herczeghez, mivel azáltal alkalmat szolgáltathatna annak fölfödözésére, a mit oly üdvös vala eltitkolni.

Végre fölkele a drágakőárus s ujolag kérvén a persa herczeget, hogy egész bizodalmát neki ajándékozza, eltávozék.